Prózák, és 2009-ig versek.

Csak úgy ideírtam, majd beépülnek verssé egyszer talán. a cédulát elkeverném.

Jó hogy mondjátok. Akkor elválasztom, cím, és az egyik kész...?...a másik is?

Így kerek?

Míg velem voltál,
Jobban hiányoztál
Mint most,
Hogy megfakult a tegnap.
 
Míg velem voltál
Hiányos volt minden...
Távollétedben
Egésszé lett,
Kiegészült
A Minden.

Bármikor
 

Előbb anyám vert
Majd az Élet
Én már örök szerelmet
Nem remélek
De megtanultam
Megállítani az időt
És az álló időben
Megőrizni őt
 
Időtlenségben
Őrizlek téged is
Vándortáskád
Fogasomra teheted
Így egészen
Hozzám tartozol
Bármikor jössz
Bármit viszel
S hozol

Nem láttam,
Nem éreztem,
Nem hallottam,
Csak mentem,
Szorongva, rettegve
Az Úton.
Fekete árnyak lengtek körül.
Kellet a Fény,
Kellett a Tűz,
De égetett...
Elégett a testem, és léptem.
Valami megmaradt,
Mi továbbvitt a ködös Úton,
Mely újra sötét lett és hideg.
Dermesztő zajok zengtek mindenütt.
Hiányzott a Csend, de kellett a Hang.
Harang szólt, de üldözött a kongás,
És megszakadt a hangom.
Valami megmaradt, mi továbbvitt egy csendes úton,
De a csend fájt
Kerestem tovább egy más Utat,
Mi várt...
Fényeset, díszeset, zenét...
De az előadásnak vége lett
És csak a könny, mi megmaradt ,
És a szív üres...
A szememet elnyelte a Tenger...
Valami mégis felhozott,
Mert kellett a szó.
És meghallottam a Hangot,
Megéreztem a pillanatot,
Megláttam a fényt, a Fényt,
És
Enyém a nap melege,
a harmat
a köd,
Enyém a hullámok hangja,
a madár
és a harang
Enyém a fa
a levél
és az est
Enyém a Hajnal
a gyümölcs és a virágszirom
Enyém a mosolyod
és a könnyed
Enyém a suttogás
a szó a Titok
Enyém a Kapu a Tél a Nyár
Enyém a Törvény és a gyöngy
Enyém a Csillag a Végtelen és a lét
Enyém a Kenyér a Szeretet és a megváltás
Enyém a lépés az ígéret és az Út
Enyém az Élet a szabadság és a Hatalom
és elvonul a Múlt,
Enyém a Csoda,
Mert szemet cserélve láthatlak újra,
Föld, Mindenség, Isten

                                                        Az  Agg

-          Már semmi dolgom. Mindent megtettem eme Földön, mit kellett. -szólt az Agg.

-          Szerettem kit lehetett,

S szerettem ki nem szeretett.

Ment a sűrűből kifelé,

                                   Ment egyedül

                                                           A Fény felé

Elszántan rótta az utolsót.

-          Boldog vagyok.- szólt az Agg.

És jött a Telihold, majd a mindent kioldó  Fény a Nap.

Minden Titkok válaszával árad a Fény felé, átölelik a sugarak,

És szép lassan könnyen száll a Minden felé,

Nem rója már az utakat

És már nem is agg az Agg…

   Jöjjön valaki,

Akit az emberek

           nem fognak

           megfeszíteni,

Akit felismernek,

Aki kell,

Aki lát…

Aki hordozza

           mindenki

           fájdalmát…

Aki könnyeket

           fakaszt,

           fájdalmasat 

           és feloldozót

           és felszabadult

           megváltó mosolyt

És kacagást…

Oly sokan lettünk -

Küldjetek sok-sok

Messiást!

Szabadulás

Ó anya!
A jázminvirágok illata
a futó vadsóska
az éretlen barack
mind-mind…
a tőled már elszabadulás
az iskolába járó úton-
hol újra várt a megaláztatás.
Iskola!
Tábláról tanítók szigora
Társak gúnykacaja
sánta szívverésem
mind-mind…
Csak az az út
a visszafelé vezető
lassú idők csodája
ismertette meg velem
-a parányi
mégis végtelen-
Ősi Szabadságot
Melyre mára már
feltettem
életem.