Prózák, és 2009-ig versek.

SZÁZ RAJZ ÉS GONDOLAT AZ EMBERRŐL címmel nemsokára megjelenik egy könyv.
A benne szereplő rajzokról szavazat útján szeretnénk a véleményedet kérni.
Itt lehet szavazni.
www.aranyecsetpalyazat.gportal.hu
Kíváncsian várja véleményedet az Aranyceruza Társaság.

Kedves Szépen Rajzolók! Hamarosan lezárul az alig ismert tehetségek, amatőr és hobbyrajzolók pályázata.

Hogy összecsendüljön az elfogadás
Egy hely kellett csupán, s a kör közepén
A titok nézett körül immár, nem én.
Az ész és szív úgy ölelkezett össze
Mint ahogy a forró nyarunk emléke
Nyúlik be e gyümölcsérlelő őszbe.
 
Kik itt voltak nálam három délután
Úgy hiszem végleg szívemben maradnak.
Ma erkélyen üdvözöl a napsugár
Gondolataimba az őszi szellő
Belesimogat, s Téged nézlek Kedves,
Fényben izzó behunyt szemhéjam alatt.

Ady Endre -

Intés az őrzőkhöz

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Csillag-szórók az éjszakák,
Szent-János-bogarak a kertben,
Emlékek elmult nyarakon,
Flórenc nyarán s összekeverten
Bucsúztató őszi Lidónak
Emlékei a hajnali
Párás, dísz-kócos tánci termen,
Történt szépek, éltek és voltak,
Kik meg nem halhatnak soha,
Őrzött elevenek és holtak,
Szivek távoli mosolya,
Reátok néz, aggódva, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyüek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

Hogy fennmaradjon...

  Már ismét potyognak a könnyek, mint annyiszor már, de mindig más jelentéssel. Ez most egy összegező meghatottság, mi visszanéz a mi kis együttműködésünkre.
  Te, kinek neve T I , találkoztál velem. Megláttad bennem azt a megfoghatatlant, mi által oly dolgok jönnek létre, melyet mindig is csodáltál, melyen számtalanszor el tudsz mélázni, "hogy is van ez?". Eltölti testedet és lelkedet valami mérhetetlennel.
  Találkoztunk, és úgy láttad, az alkotó pihen. Mást csinál. Hogy az olvasó is tudja miről is van itt szó, kimondom, a festészetről.
  Mivel Te T I  a tervező, tudományos fajtából való vagy, akinek a megvalósítás a lételeme, úgy gondoltad, működésbe hozod bennem, a parazsat, és lánggá csiholod újra.
  Egyszerű biztatással nem ment, azt gyorsan észrevetted, tehát nagy elszántsággal, és határozott tervekkel azokból a képekből kezdtél vásárolni, melyek a legnagyobb hiányt ütötték a kollekcióban, melyek nélkül nem tudnám megmutatni, hova jutott festészetem.
   A gondolati képek, melyek nem a konkrétumból adnak többet, inkább a belső életünkből. Igen, ezeknél a képeknél kell a legnagyobb lelki odaadás.
 Mint minden alkotásomnál, ezek megfestésénél is csak akkor tudok igazán jót alkotni, ha elfelejtem földi problémáimat, és olyan meditatív állapotba kerülök, ahol nincs más, csak én,  a kép, és a kettő között feszülő érzelmi töltés.
  Ezt az érzelmi töltést, a meglepetésszerű újrakezdés öröme táplálta eleinte.  A kezdetből gyorsan folytatás lesz, ami jó ugyan, de elveszíti a kezdetek különlegesen izgalmas varázsát.
  Mit tesz ilyenkor a teremtő lélek? Új forrás után kutat. Erre régi bevált érzelem alkalmas, no mi is lehet az? Hát a szerelem. Körülnéztem, de nem volt sehol. Nem találtam mást, csak a faragott ideáloktól csalódott szívemet, mely bebábozódott, hogy majd egyszer megújult formában bontson szárnyat. Olyan legyen, aki a földön járó valóságos férfit látva is képes lobogni.
  Láttam türelmetlenségedet az új alkotások iránt. Sorozatos ráolvasásokkal biztattam a bábozódottat idő előtti kibontakozásra, hisz varázsos érzések nélkül nem születhet meg ámulatra méltó alkotás.
  Ezek a kiszabadulni, de mégsem most, borzongató időszakok is létrehoztak feszültséggel teli műveket.
 De aztán jött ő, teljes pompájában, törékeny szépséggel, szívemből előlibbent, újra átölelte az egész világot az örök de mindig más szerelem. Rádnézett, és elleste belőled a földi lényed legjobb oldalát, a teremteni vágyás, vitalizáló , minden megmozgató elsöprő erejét. És felcsendültek kettőnk lelkének legszebb dallamai, együtt szólt a mindent átalakító teremtő erő az újraszületett szív hangjával, és körülöttünk már minden új hangszerrel csatlakozott ebbe a nagyzenekari műbe.

 Igen nem törődtem avval, van-e még ezenkívül fontosabb a világon, pedig 2009-et írunk, mindenki tudja, hogy van ennél számtalan fontosabb gondolat.
 Ez a dimenzió képes független önálló életet élni amíg össze nem áll a kép.
  Belőled, T I kivett annyit, hogy kellőképpen részt vehess ebbe a közös játékban, ebbe a teremtősdiben. Ez is lett a képnek a címe. Teremtősdi.
Elérte célját. Megállásra késztet mindenkit, azt is aki nem érti, mit ábrázol.
 Nagy fényesség, dinamizmus, mindent repítő erő, és ami aki mozdítható, az mind úton van. Mégsem felkavaró hatású a kép, folytonos erőt sugároz mostmár, amíg lesz aki ránéz.
Termtősdi. Ez volt a mi lelki nászunk.
 Te, T I , örültél ennek, láttam rajtad, és mondtad is, hogy ez a kép nagyon erős. Beletetted magadat Te is.
 Erős kép, erősen felemelt engem, aztán szépen le is dobott, és darabokra törten keresgéltem régi önmagam.
 Ez a mi sorsunk, a meggondolatlanok sorsa.
  Tudtam, hogy nem szabadna, nincs értelme így felgerjesztve  megkísérteni a pihenő szellemet. De megtettem, mert annyira akartad, és én annyira arra születtem, hogy mások vágyait teljesítsem.
Tudtam, hogy drága lesz. Neked pénzed bánta, nekem csak a lelki békém. Csodálkozol? Igen , az akkor lelki nyugalom volt.   Békét kötöttem a lehetőségekkel. Talán mégis gazdagodtunk belőle.
  Már nem tudom, ki vagyok, mivé állok össze. Lehet hogy fantáziává kéne válnom. Ott több befolyásom van a dolgokat illetően, mint a valóságban.
  Most együtt lakom evvel a képpel is, és egy rövidtávú múlttal, mit még nem helyezett bonckése alá a miért.
(T. Imrének szeretettel)
Károlyfi Zsófia
 



--