Prózák, és 2009-ig versek.

Ülök itt ez éjjel.
Kezemben
mállott almacsutka
és alig mozdulok.
A csendben
csak az óra hangja.
 
Lógatnám fejemet.
Könnyeim
elfolyó patakok.
Ez éjjeli luxus
Csak amíg
még egyedül vagyok.
 
És anyaszívemben
bár inkább
Megváltó szög volna ,
de nem, a keresztet
Ő viszi,
mosolygó gyermekem.
 
Nincs választás. Tovább.
Elvész a
vágyom összerogyni
Mi emberi jogom.
Talpra ver .
Dermesztő továbból ,
 
fát vágni tanulok.
Legalább
tűz lesz, ne fázzatok.
Már nem sírok, pláne
érted nem
Tévelygő kedvesem.

Hejj ez az óra búsra iródott nékem
Fenn van a lábam egy üresen maradt széken
Nézem az ujjam hogy mozog néma ütemre
Kérdem a lábam táncolni van-e már kedve
Hát eldobom én az egykori láncot drága
Így talán nem fog lógni az orrom a sárba
Kitekintek a bárányos kékelő égre
Felnyílik újra lelki szemem a szépre
Nem viszek többé bús dalokat a kádba
Jó nedüket fogok ízlelgetni a számba

Nem tudtam még, hogy egy tévelygő vad
Emberszívet nem takarhat.
Szabad, szalad, szabad, szalad...
Állok és nézek utánad...
Megfakult és múlt lett a mozdulat
Mely felém űzött mint tévelygő vadat.
Megálltál és néztél őzike szemmel
Nem szeretve szerettem szerelemmel
És elűztelek simító kezemmel.
És néztem utánad félelemmel
Megbűvöltél
Most az én szívem is szabad
Szalad, szabad, szalad, szabad...

Mint egy szellő-hozta falevél,
szívem legszebb éke,
besodródott lelked küszöbére
és a szélcsendhez fohászkodik...

Hordozzatok már tenyereteken,
Őrizgessetek a lelketekben,
Szíveteknek szebbik szavát várom,
Hisz' Tinéktek álmodom az álmom.

Kidobálom a nappalok vágyát,
Éjszaka élem a titkok titkát.
Gyertek, amíg el nem nyom az álom,
Szíveteknek szebbik szavát várom.

Kitárom már kapuit a mának,
Fejem felett kékmadarak szállnak.
Elküldök most hozzátok is egyet,
Képeimre mosolyokat festek.