Prózák, és 2009-ig versek.

Kultúra
karolyfi•  2009. szeptember 30. 01:58

Aranyecset Kör

karolyfi•  2009. augusztus 15. 12:34

Szeptember 5-én lesz szombaton 14 órakor.

Hiánypótló rendezvény az V. ker. Havas utcában.


Minden hónap első szombatján összejövünk.
Hogy miért?
Szeretnénk jól érezni magunkat, és szert tenni új ismeretségekre.
Augusztus elsején, szombaton 14 órakor megalakult az Aranyecset Kör.
Az első rendezvény Műkedvelők Traccspartija-ként indult.
A műteremlakásomat elneveztem Aranyecset Szalonnak, és itt látható állandó festménykiállításom. A képek mindig megadták az alaphangulatát a teremnek, bárhol is voltak kiállítva.
Erre alapoztam az ötletet, és sikerült spontán kialakítani egy kultúrált, mégsem kötött, laza és kedves összejövetelt, melyet úgy érzem senki nem felejt el.
Egyelőre nem említem meg az alapító tagok nevét. Volt aki saját szerzeményét gitáron játszotta el, páran verseinket olvastuk fel. Hallhattunk Karinthy novellát, pedig nem volt megbeszélve semmi. Nem hívtunk előadóművészeket. Csak mi csudabogarak voltunk ott, akiknek több van a tarsolyában mindig, mint amit a felszínre tudunk hozni. Odafigyelve egymásra, örömet adtunk ezen a napon. Mindenki hozott valami fogyasztani való falatot, és folyadékot, mégsem torkollott az esemény kocsmai hangulatba. 14 órakor kezdődött a parti, és az utolsó előtti vendég 19 órakor ment el, és ekkor még jött valaki, aki majdnem mindenről lemaradt, de itt volt és ez a lényeg.
Idézet a visszajelzésekből.

 

"Nagyon klassz volt a buli, jól éreztük magunkat. Nagyon jó az ötleted,
a kis közösségekben én is hiszek. Szívesen olvasok fel legközelebb -
ha lehet szabadon választottat."

"Szép jó estét!
NAGYON SZUPERÜL INDUL AZ ARANYECSET KLUB. RÉSZEMRŐL MINDENT MEG FOGOK TENNI, HOGY HIRES KLUB LEGYÜNK.  AZ ÚJABB KÉPEIDHEZ CSAK GRATULÁLNI TUDOK,"

A következő összejövetel szeptember 5-én lesz szombaton 14 órakor.
Kérlek, jelezd részvételi szándékodat.  Augusztus végén még egyszer pontosítunk.
Szeretettel vár az Aranyecset Kör és Károlyfi Zsófia. 

http://www.aranyecset.gportal.hu/
karolyfi•  2008. június 8. 16:27

A szerelem örök, vagy mulandó?

A szerelem örök, vagy mulandó?
Megkínoz, vagy boldogít?
A szeretet mire képes? Hányféle van belőle? Gondolunk-e ezekre eleget, vagy csak pufogtatjuk a szavakat?
Keresed? Vagy menekülsz előle?

 Bizonyára mind mások vagyunk....ebben a témában is.
Egy biztos, a szerelemről mindenkinek van véleménye...talán a szeretetről is...
 Most csak a saját meglátásaimat írom itt le, azt sem mind prózában. Hisz van-e hitelesebb, mint a Mindenség szava, a vers ?
 Szerelemben élünk, vagy hiánya gyötör, szerelemtől félünk, vagy bátran keressük, még akkor is, ha tudjuk, hogy fájdalmat okoz?
Hol így, hol úgy. Már aki képes az ilyen érzelmekre. Van, aki azt mondta nekem, hogy ezen a Földön nincs ilyesmi...
 Hát, azért mert a vakond nem látja a sast, attól a sas még létezik... Kedvenc mondásom.
 Az érzelmek nincsenek ugyan korhoz kötve, mégis van különbség abban, hogy aki már csalódott, hogyan viszonyul az érzelmekhez.
Van olyan, aki bekódolja magának, hogy soha többet.
 Én, aki sok művészlélekkel együtt egyszerre élek a Földön és az Égen, vagy néha váltva, de mindenképp igénybe véve mindkét élőhelyet, csak sajnálni tudom azokat, akik lemondanak arról az érzésről, mely oly sokmindenre képes, ha a szívünkbe engedjük.
 Persze érdemes megtanulni bánni vele, mert a legrakoncátlanabb érzésnek tartom.
 A legszerencsésebb, ha párosul a szeretettel, mert az sokkal stabilabb érzés. De mindkét érzés olyan különbségekkel rendelkezik, melyet érdemes magunkban elemezni.
 Az Isteni szeretet az első amit először érezhetünk életünkben. Az Ő szeretetét, vagy az iránta érzett szeretetet érezzük-e elsőként, nehéz megfogalmazni, mert egészen kis gyermekként éljük át. Viszont felidézhetjük magunkban, ha boldog kisgyermeket látunk.
 Azt a feltétlen szeretetet, ami megtölti a kicsi lelkét, nem kellett kiérdemelni, hisz megkapod, ha ránézel. Ki iránt is érzi ő ezt? Nyílván szereti Teremtőjét, mert egy csodás világban érzi magát, ahol számtalan felfedeznivalót talál. Ezeket is szereti, meg az embereket is akik körülveszik, azok közül jó esetben a szüleit. Nem utolsó sorban, megfigyelhető, hogy saját magát is.
 A viszontszeretet, ami a szülőből árad a gyermek felé, már egészen más szeretet. Ó mennyi különbség van ezek között is. Másképp szeretem kicsiként, nagyobbacskaként, felnőtként a gyerekemet...
Erről nagyon hosszan lehetne értekezni, de ugrom a baráti szeretethez. Ez is kezdődhet gyermekként is, de igazán érettebb korban értékelhető.
 Ha belenézek a lelkembe, határozottan különbözik, minden más szeretettől. Érdemes ezt időnként feltérképezni magunkban, hogy kik és mik is azok, akiket, amiket szeretünk, és hogyan szeretjük, és miért is? A legvarázslatosabb számomra az, minek nincs miértje.    Persze az is jó, ha van.
 Az élet szeretete is érdekes, és nagyon nagy tartást tud adni annak aki erre képes. Mindentől függetlenül, csak úgy, bármi történik is, szeretni az életünket...felemelő...igen. Gondolj bele!
 Nade a szerelem, az más. Sokan azt gondolják, váratlanul tör életükbe, és védtelenek lesznek tőle. Majdnem így van, bizony.
Mégiscsak, ha átgondoljuk, akkor jön el, amikor megérik az igény bennünk rá, csak nem figyelünk eléggé a belső életünkre, ezért hisszük azt, hogy váratlanul tör ránk.
Ha divat lenne az érzelmekkel foglalkozni, talán megtanulhatnánk időben azt a módszert, amivel ezt felismernénk, és megtanulhatnánk bánni is vele, élni is vele.
 De hát ez nem szokás. Csak a tárgyi igényeinkre készülünk fel, mert azt halljuk mindenünnen hogy az mennyire fontos.
Van aki távozáskor is azokkal törődik, de gondolom, egy szerető kéz szorítása, vagy simítása többet jelent mégis. Ott van akkor a számadás pillanata, hogy adtunk-e, kaptunk-e szeretetet, szerelmet, ráértünk-e kimutatni, mertük-e megélni.
 A szerelem érzésének igénye, ha kialakul bennünk, találkoznia kell valakivel, akire rávetíthetjük. Azért nevezik vaknak a szerelmet, mert tudat alatt olyannak láttatja azt akire vetül, amilyennek elképzeli, amilyenbe szerelmes tud lenni. Az illető legtöbb esetben nem olyan, és még nem is tehet róla, hogy nem olyan. Ha viszonozza is a szerelmet, akkor is eljön a csalódás és kiábrándulás, ha a valódi énbe nem képes beleszeretni a másik, vagy megszeretni sem.
 A másik helyzet amikor viszonzatlan a szerelem. Na ez a költészet kincsestára. A legtovább tart a beteljesületlen szerelem, és a legtovább fantáziál.
 Ó, az a kölcsönös szerelem, az amiket látok, és később kiderül róluk, hogy a külvilág felé mutatott szerep, arról most ne essen szó.
Van valódi kölcsönös, sokáig tartó érzelem igen. Láttam felismertem, de nem vagyok tudósítója sajnos.
 Jöjjenek a Mindenség szavai, melyek rajtam keresztülfolyva szólnak az én valódi és bátran vállalt érzéseimről.
 Meggyötörnek, fájnak, és mégis keresem, és remélem, hogy egyszer felhőtlenül repülhetek tőlük. Volt már rá példa. Ez benne a leggyönyörübb, mert a boldog szerelem olyan hatalmassá tesz, és hihetetlen dolgogra tesz képessé, amit érdemes megélni.
 Mulandó is és örök is egyben.