Prózák, és 2009-ig versek.

                                         A SORSON TÚL 

                                         Karlovics Mihály

                                             (regény)

                                             I. Kötet   

Előkép              

   Névtelenül   

 Csak a nyárfalevelek susogása, hullámok csapkodása hallatszik, amint ülök ezen a padon.Elnézem kezemet. Hosszú ujjaim vannak. Művészujjak, mondták valamikor, de gyér hegedűtudásomon kívül más művészeti tevékenységet egész életem során nem végeztem.

Néhány évig férfiszabászattal foglalkoztam, ott hasznosak voltak ügyes ujjaim, szépen és precízen dolgoztam. Manapság erre semmi szükség.Csak a darabszám számít, nem a minőség. Ellenben én gyors  nem voltam soha.Találmányaimat, melyek az örökmozgó kifejlesztése során fedeztem fel, mind sorra elutasította a hivatal.   Kézfejem bőre alatt kidagadnak az erek. Pedig erős fizikai munkát nem végeztem vele .„Nem munkára születtél”, mondta anyám is többször. 

 Ő ennyi idős korában már halott volt. Nem vállalta a sorsát.Pedig a sorson túl van még valami, amiért élni kell, sőt, élni érdemes.Nézd „az ég madarait”! Mi az ő sorsuk? Talán semmi. Legalábbis a mi nézeteink szerint szinte semmi. Mégis élnek, nem bánkódnak, teszik, amit beléjük táplált a teremtő.Ezek a sirályok itt csak lecsapnak, eszik a halat, s jóllakva ringatóznak a vízen.Létezésükkel részt vesznek a nagy egészben, és nem kérdőjelezik meg életük értelmét.Az állatok élete olyan, mint a példabeszéd. Van, ki ért belőle, van, aki pedig nem.                                                      * 

Az anya fiának magyaráz.  

 -  Nem, nem mindegy hogyan állsz apád elé. Tudod, hogy szereti megőrizni a tekintélyét. Jó ember, de neki ez fontos.  

- Tudom én, de valahogy olyan laza vagyok. Nehezemre esik, hogy az ő jelenlétében más legyek.  

-  Nézd, ott ül Mihály bácsi! Gyere megszólítjuk.  

 -  Jó napot Mihály bácsi!  

-  Üdvözlöm Erzsike. No és Pali, téged is. Rég láttalak. Édesanyáddal beszélgettünk rólad.  

-  Hú képzelem, mi rosszat?  

 -  No nem. Nincs abban semmi rossz, ha szereted a tréfát.Ó, fiatal koromban Petrovics barátommal mi is nagy viccmesterek voltunk ám.Farsangkor beöltöztünk kéményseprőnek.Szabóinasok voltunk mindketten, csodás ruhát varrtunk magunknak.Csokoládéból készült a ruha díszítése, gombjai. Mentünk a jelmezbálba.Nagy sikerünk volt, de a mohóbb vendégek, letépkedték és megették az összes csokit a ruhánkról.Nagyon mérgesek lettünk. Volt még otthon tartalék, hát hazamentünk, és újra felvarrtuk a gombokat, de már hashajtóval voltak a csokoládék megtöltve.No, volt masírozás, de nem tudott mindenki egyszerre betérni az árnyékszékre. Nagyokat nevettünk akkor ezen.Később kitört a botrány, nyomozni kezdtek, mi okozhatta a rosszulléteket. Egészen megijedtünk.

Ma már tudom, hogy ez durva vicc volt. Nem tennék most ilyet.De hát fiatalok voltunk. 

Nyugodt mosollyal nézett a távolba, vagy a múltba ez a szokatlan megjelenésű idős úr.

-          Mihály bácsi most sem öreg. –szólt Erzsike.

-         Igen, azt hiszem, örökifjú vagyok.-         

    -   A nagyszülőkhöz indultunk. Van nálam almás pite. Szívesen adok belőle, ha szereti.

-          Köszönöm, elfogadom. De nem szeretem. Szívesen megeszem, de puszit azért nem adok neki.  

Nagy lendülettel csomagolta ki Erzsike a dobozt, és egy szalvétába jó adag pitét tett.

-          Ennyit? Kettő bőven elegendő.

-          Ne szabadkozzon, tegye csak a kosarába. Az én uramat nagyon megörvendeztette avval a csalánrecepttel.

-          Használt?-          Még hogy használt-e? Nemcsak kinőtt a haja, hanem a fekete nőtt ki, nem az őszülős. De most már indulunk. Jó volt itt elidőzni. Viszontlátásra Mihály bácsi.                                                   *  -         Minden jót !- hallottam saját hangomat, ahogy mosolyogva néztem a két távozó után.Isten ismét gondoskodik az ő madaráról. Almás pite. Anyám sütött ilyen pitét nekem. Mariskáé soha nem volt olyan. Hiába, ahhoz szív is kell, nem csak a hozzávalók.                                                     *   

 -    Jó napot kívánok. Mi van a kosárban?   

 -    Üdvözlöm. Almáspite van benne, most kaptam. Kér belőle?    -    Köszönöm, nem. De alatta mi van?   

 -    Alatta? Az gyermekláncfű.  

  -    Az meg mire jó?   

 -    Salátának.   

 -    Salátának?   

 -    Igen. Ez a fejes saláta őse. Csak kivették belőle a keserű ízt.   

 -    Hát ez keserű?   

 -    Igen, de hozzá lehet szokni. Hatásában viszont sokkal erősebb. Több benne minden hatóanyag. A gyógyszer is keserű. Akkor inkább ezt eszem.   -     Igaza lehet. Nekem se időm, se türelmem ezt szedegetni. Pedig szívesen kipróbálnám.  

 -     Vigye el felét. Nekem ez úgyis sok.-

          Köszönöm, elfogadom. De adnék érte valamit.

-          Ugyan már.

-          De fogja csak.

-          Nem kell, dehogy.

-          Na, beteszem ide a kosárba. Jól jöhet még.

-          Isten áldja! Minden jót kívánok!                                                      * 

Tessék. Ennivaló, pénz. Egész nap a szabad levegőn vagyok, és mindenem megvan.                                                  * 

Egy 16 éves lány közeledik. Már messziről mosolyognak egymásra.

 -          No nézd csak! Az én lányom! De jó, hogy találkozunk! Hogy vagy?

  A lány mosolyogva válaszol, de szeme csillogására mosolygás közben is a végtelen szomorúság árnyéka vetül.

-          Köszönöm apa, jól vagyok.

-          Ennek örülök. Anyád?

-          Á, a szokásos.  

-          Igen. Ő ilyen. Ne végy róla példát. Erkölcstelen. Tudod, hogy nem tehettem mást. Szorult helyzetben voltam. A válóperes bírónőnek is megmondtam, de kinevetett. Az mondta:Bácsi, ne mondja nekem, hogy ezt a fiatal nőt érdekből vette el!

 Pedig így volt.Neki kellett egy férj, nekem meg a létfenntartás. Megegyeztünk. De hát így kellett ennek lenni ahhoz, hogy Te megszülethess. El kell fogadni a sorsot, akkor könnyebb, elhiszed nekem? Fiatal vagy még, egyszer majd megérted. Okos lány vagy. Nemes vér folyik benned, nem anyádé. Majd az megvéd. Félre a komolysággal. Légy vidám mindig! Bármi történik, érted?                                                    *

A lány tovább sétált.                                                   *

Hosszan néztem utána. Harmonikus alkat. Gazdagabb a világ vele. Pedig anyám, hogy kért, ne legyen ebből a házasságból gyerek, mert ezt a fajtát nem szabad szaporítani. Mariskára gondolt szegény.  Nem tudlak megvédeni tőle .  Az Égi hang azt mondta, neked missziót kell teljesítened, és ahhoz mindent át kell élned. Ez beavatás számodra, hogy beteljesíthesd a sorsodat. Jutalmul részesülsz a sorson túli élményben, boldogságban. Remélem úgy lesz.Bocsáss meg nekem, hogy magadra hagylak.                                                   *

Hetvenkét éves leszek nemsokára. Nem érzem a koromat. Érdekes. Milyen meleg este van.

Ha hazaérek, megeszem az almás pitéket. Jó zene van a Hattyú étterem kerthelyiségében. Arra kanyarodok. No lám, integet valaki. Vajon nekem?                                                    *

-          Jöjjön ide Misi Úr! De jó, hogy látom. Jöjjön közénk, látja, szórakozunk egy kicsit.  Eszik valamit?

-          Köszönöm, majd ha hazaértem. Almás pite van a kosaramban.

-          Ugyan, az desszert. Ne kéresse magát!

-          Pincér! Egy rántott karajt! Jó lesz, Misi Úr?

-          Köszönöm szépen, igen. Húst úgyis ritkán eszem.

-          No, igyon velünk valamit. Sört, vagy vörösbort?

-          Talán egy kis bor az jót tesz.

-          Ez a beszéd! Aztán merre járt mostanában?                                                   *

Sokáig elbeszélgetett az emberekkel, a bor is itatta magát. Jókedvűen sétált hazafelé.                                                 *

Milyen sokáig nem ettem húst, és nem ittam szeszes italokat. Mikortól is?Talán az infláció óta. Igen. Dehogy. Az esküvőn ittam egy kicsit. Amikor elköltöztünk Zamárdiba, akkor változtam úgy meg. Akkor már 54 éves voltam. Csaknem 20 év.És most újra jólesik mindez.                                                   * 

Egy régi villa emeleti szobájába szűk lépcsőház vezet fel. Néha meg megállva, de eléri az ajtót. A tanácsházától kapta mint szükséglakást. Két helyiség. Szoba és Wc.Az ágya vetetlenül várja, hogy belebújjon.                                                  * 

Semmim sincs, mégis gyakran  hallom: "Irigylem Mihály bácsi."                           *

Leveti magáról jó szabású, de avittas nyári öltönyét, és a szabadban töltött nap után hamarosan el is alszik.

Magasan jár már a Nap, amikor Mihály újra rátekint.Örömmel rakosgatja ki kosarából az almás pitét. Szép lassan, sorjában mind megeszi. Közben szeme a távolba mered, szája szegletében az elmaradhatatlan derűvel néz, de nem valahova.Egy belső látás, ami arcára íródik, ami miatt felesége családja dilisnek titulálta őt.

Beáztatott ruháit kimossa, kiteregeti, majd ismét útra kel kosarával növényeket gyűjteni.                                                  *

Észrevétlen kell maradni. Aki feltűnően teszi a jót, meglakol. Még a főnemesi rang sem védi meg az embert.Jobb így névtelenül, kötelezettség nélkül, szabadon.                                                  *

A harcot

Korán feladtad

mondja egy néző,

S látónak hitt szemeivel mórikál.

Nem veszi észre, hogy a tál

miből evett

Nem kenyérrel telt kosár

A bőség, mifelé int

Megint a későn kinyújtott kéz

a hitetlenül kérdező száj

és a korán ítélő ékezet .

Oftering, 2008. június

KZs

K.Zs.

2008.június

Csak

Csak dől a szó

mint a trisó a ruháját

mossa mossa

lelkemet tisztára

rámhozza a mást

nem remélhet ki a

tányér krumplipaprikást

Úgy kellene egy falat

kenyérrel él a nemzeti

dala száll a mának

de holnapra álmod

magának tartja

mert a tarka farka

marha jól éli

világát szemét

viszi az árral

Sodródó

menyét nyomok

a homok a szélben

Az vagyok

mi testnek a kenyér

Hulla jó

Mesebeli álombogár

mármint a cece

légy jó mindhalál Ige

Jer ide Laci te

és így tovább

él a nemzeti dal

Hí! A HAZA?

Doba haza

Híahazadobahazahíahazadobahaza . . .

Oftering, 2008. junius

Egy rigó

Egy rigó szállt az ablakom elé

Trillázott sárga csőre

S mintha szimbólumnak jőne

Mutatja egyetlen létemet a dalt

Minden mást belőlem visszavesz a múlt

Minden mi volt vállamról lehullt

A vers ami még hű maradt

Egy-két papírcafat

És a régi toll

2008.junius

Még

Még néhányat csap a hullám

S a víz tükre simulva

születik meg az életen

életem vize már

kisimulva feszül

arcotok elé

de nem látjátok magatok benne

bár foncsora minőség

a nőség előjogán

a Természet Mosolyán

át mutatja

arcod és azt a harcot

mit vív a világ

veled és velem

de nem látod

mert akaratod

hályogot borít

és az orrodig engedi csak

Innen meg kicsap

a tengernyi jóság

és magával sodorja

elfolyó vízen át az ősi

emberi értékkel

A mértékkel mért szívedet

Mely nem szedett össze az Úton semmit

Üres bádogként kongva gurul már

És nem hiányzik senkinek

És természetes ez mindenkinek

2008.junius

Mert

Ha elmúlt egy nap

és egy szó kimondatlan maradt,

Ma ne legyen árnyék a szándék,

Ma ne legyen fals a jó,

Ma ne legyen alvó a mondat

Ma ne legyen hiányos a kimondott szó,

Most élsz, most remélsz, most szerethetsz.

A holnap csak fikció.

Oftering, 2008.június

( Hahó, itt a fikció beszél. J)

Nem te . . .

Nem te voltál az egy

ki nem látta mosolyom mögött

a kiáltást

Törődésem mögött a kérést.

Szívem tele.

Üres tenyerem nyújtom

S felgyújtom az örömtüzeket

a hegyek mögött

és a felhők fölött

láthatod

az értetek karikázó füstjeleket.

Behunyt szemmel várom

talán eltalálom

kiket érint meg

vakon tapogató

társasjátékom

mondd, akarsz-e

Újra szememben lenni...

Oftering,2008. junius

Tegnap

Hajléktalan lelkem

ül az utcán

Kalapjából kinálja a szót,

Az igaz szót, mely szívéig

szállna, ha megállna

bárki is, de nem dobálna

venne belöle,

Mert üríthetetlen.

Mégsem kell senkinek

hát feláll, kalap-kabát

És továbbáll,

Oda hol menthető még

Egy meg egy.

Oftering, 2008. június

KZs

Hallod-e
Ha dallam szól a múltból?
Elhozza –e még egy csók ízét?
Elragad-e a ritmus?
Látod behunyt szemhéjad színét?

Érzed-e
Még ízét a friss hónak?
Kóstolsz-e papsajtot a réten?
Verejtéke sós-e a lónak?
Az akácvirág édes-e, kérdem.

Bűvöl-e
Még egy lassú mozdulat?
Elrévedsz-e a horizonton?
A pillangószárnyakat,
Megbámulod-e most is folyton?

Hallod-e

Néha még a telt csendben,
Hallod-e az angyalok dalát,
Kik a lelkedet olykor,
Lágyan simítva ölelik át?

Akkor még
Mikor levél sem rezdül,
Érzed-e szárnyuk fuvallatát?
Kik a szíveden keresztül
Küldik át a Mindenség szavát.