jagosistvan blogja

maradt a csend

 

”…hamarosan befejezem én,
kiszakad belőlem az üvöltés…”

 

s maradt a csend

szunnyadó indulatfekély

 

már nem látok

foszlott gyolcsot dobok

apró tüzekre

hadd égjen

legalább

 

- már nincs mit marnia a füstnek -

 

homályba erjedt szerelem

forrja önmagát

 

micsoda kéj a kín

ha már tudom

bőr alá petéz

és húsba mar

 

s maradt a csend

már senki sem szór átkokat

a sorsom az

soraim záloga

 

 

Az idézet: Nagy Feró

Ajtók

 

Születtem, akinek születnem kellett.

Származásilag majdnem magyar.

Szüleimtől biz ennyire tellett

S még sincs bennem semmi fanyar.

 

Hiszem, hitem tesz azzá, ami vagyok.

Napokat kolduló emberi lény.

Ha tehetem, inkább adok sem mint kapok

és átölellek, mint pontot a tér.

 

És szemedbe nézve keresem titkom

És vénámban az egyszerű szót

És egyszer talán sikerül kinyitnom

A lelkembe korhadt összes ajtót.

 

2011. május 11.

 

szerda 9:59

Őszintén add magad

 

Hol is kezdjem el,

talán a végén?

Vagy egy kockás lapnak a felperdült szélén?

Végül is mindegy, egyre megy

s ahogy kopik a ceruzahegy,

úgy születnek gondolatjelek.

Írni kell, muszáj!

Egy folyamat a lélektisztulás.

Mélységből feltörő hullám.

Majd csak a hullám elásása

szab határt,

de a kockás papír megmarad.

Rajta néhány jel -

„őszintén add magad”.

 

2011. március 2.

 

szerda 16:22

Reggeli ráncok

 

Reggeli ráncok homályos tükrön

és üveges szemek ködmosolya,

keserűt lehelő cserepes szájam

koravén gyermek gyűrt sikolya

 

Látom mögöttem jó anyám (h)arcát,

besárgult bőre hiú remény.

Pedig már valahol fekszik a vackán,

arcomra simul két halott tenyér.

 

És látom mögöttem jó apám (h)arcát,

padokon fekve rémálmodik rég.

Újszülött gyermek őrzi az álmát,

odakint fagy van, de belül a tél.

 

Reggeli ráncok a homályos tükrön,

vállamra téved egy szerető kéz.

Átvezet engem egy lélekfonálon

már nincs hideg éj és nincs aki fél.

 

2011. február 16.

 

szerda 14:30

eredet-eretnek

 

meztelen falak fehér könnyei

(s a lét rom)

marják felsebzett arcomat

lapulok

fal vagyok a falban

éhesen akaró

ettem holdat

ittam csillagot

fapadlókon át hajtottam magam

padló vagyok

melyen végig járom utam

és felnevetek korhadtan ha kell

ablak vagyok vak szemekkel

tétlen akaratáhitat

szoborrá dermedt pillanat

a porlepte asztalon

eredet-eretnek

s a lét: rom

 

2011. február 9.

 

szerda 21:52