jagosistvan blogja

A kis hintaló

  Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még Budapesten, az állatkerti fapókon is túl, élt egyszer egy nagyon beteg kisfiú. Egyszer ez a kisfiú egy gyönyörűen becsomagolt ajándékot kapott a szüleitől, aminek nagyon megörült. Boldogan átölelte a hatalmas ajándékot s közben így szólt a szüleihez: - Anyukám, apukám nagyon szépen köszönöm az ajándékot!Hát akkor bontsd ki! - mondta az édesanyja. Robi – ez volt a kisfiú neve - kibontván az ajándékot, nagyot rikkantott.- Ez egy hintaló! Hurrá, hurrá, hurrá!- Ezután átölelte a kis hintaló nyakát, és megpuszilta a barnára festett fejecskéjét, majd felmászott a hátára és csak lovagoltak és lovagoltak. De nem csak Robi örült, hanem a kis hintaló is, hogy ilyen szerető gazdája lett. Napokon át vágtattak a képzelet tájain és a kisfiú vágyain át. Ment, szaladt a kis hintaló, szinte szárnyalt a gazdija alatt. Körbejárták az állatkertet, megmászták az Üveghegyet, s láss csodát! Robi egyszer csak meggyógyult. Visszamehetett az oviba is, majd onnan iskolába került, de ezek mellett se hanyagolta el a legjobb barátját, a kis hintalovat. Amikor csak tehette, rápattant a lovacskára és vágtattak, amerre a gondolata vitte. Telt, múlt az idő, és ahogy a kisfiú növekedett, egyre kevesebbet játszott a kis hintalóval.Mire felnőtté vált, már csak porfogó volt a szoba egyik sarkában. A kis hintaló nagyon szomorú volt, hogy a gazdija nem játszik vele már. Bánatában hintázott egy kicsit, majd megállt és fagyöngyök peregtek az arcán lefelé. De a legrosszabb csak ezután jött. Egy délután a felnőtté vált ifjú megfogta a hintalovat és betette a kamrába. Ahogy letette, azzal a lendülettel már fordult is meg, és így nem láthatta, hogy a játék eldőlt. Szegény kis hintalónak teljesen lekopott az orráról az amúgy is már megfakult festék. Szegényke tudta, hogy nem tud felállni, és ezért inkább a hosszú álmot választotta. Abban a percben még egyszer a kisfiúra gondolt. Úgy érezte, megszakad a szíve. Így teltek el napok és évek.  A porlepte játékra újabb kacatok kerültek, amelyek súlyként nehezedtek törékenyre kopott kis testére. Néha pár hangfoszlány eljutott tudatáig. Érzékelte gazdija hangját, hallott egy új női hangot, mintha kutya is ugatott volna és… egy hangos sírást: Oá! Oá! Szomorúan vette tudomásul, hogy még mindig nem hiányzik senkinek sem. A nehéz súlyok alatt tovább folytatta álmát. Egyszer csak egy éles hangra lett figyelmes.-Apa, itt milyen dolgok vannak? Megnézhetem őket? Apa, milyen játékok ezek? – Léptek hallatszottak – Tudod Csaba, ezek az én régi játékaim és dolgaim.- Apa, mutasd meg őket, légy szí’!- Jó, de várj egy kicsit, csak szépen sorban. Oké?- Oké apa! - mondta Csaba, a hüvelykujját felfelé tartva. - Látod, ez volt az én katonám – mutatta a tenyerében fekvő figurát.- Hú de jó! Te apa, ennek miért nem mozog a keze meg a lába?- Azért kisfiam, mert amikor én még gyerek voltam, nem voltak ilyen modern játékok, mint mostanában.Így nézegették meg sorban a régi, elfeledett játékokat. Épp egy lézerpisztolyt szorongatott Csaba, amikor tekintete megakadt egy kopott, piszkos hintalovon.Apa, - szólalt meg egy kissé izgatott hangon, miközben rámutatott a játékra. – ez is a tiéd volt?- Igen. A legkedvesebb játékom volt, mikor annyi idős voltam, mint most te.- Akkor miért dobtad ki ide? Már nem a kedvenc játékod?- Tudod… már nem játszok játékokkal. Azt hiszem, már kinőttem belőlük. – válaszolta, miközben arra gondolt, hogy milyen jól érezte magát ezzel a kis hintalóval. A legjobb barátja volt, minden titkát a fülébe súgta.- Akkor nekem adod? – jött egyből a válasz.Az apa csak nézte csendben kisfiát, és úgy érezte, hogy gyermek éne egy kis darabja visszaköszöntött rá.- Apa! - Igen kisfiam?- Akkor nekem adod? Tudom, hogy koszos, meg, hogy le van róla kopva a festék, de ha segítesz, meg tudjuk javítani. Igaz apa?- Igaz kisfiam. – Robi óvatosan felemelte régi kis kedvencét és kivitte az udvarra, hogy egy kicsit rendbe szedje. Furcsa örömöt érzett, miközben a karjában tartotta a játékot. De nem ő volt az egyetlen. A kis hintaló is majd kiugrott bőréből, hogy régen látott gazdija végre törődik vele! Robi és Csaba, közösen rendbe hozták a játékot, ami bekerült Robi kisfiának szobájába. Csaba megsimogatta a lovacska fejét, miközben belesúgta a fülébe: - Te leszel az én legjobb barátom, és ígérem én nem doblak ki sohasem! - Azzal felugrott a hátára.A kis hintalónak se kellett több bíztatás, és vágtattak erdőkön, hegyeken, álom-tengereken át, egészen a világ végéig, ahol aztán lefordultak balra és… Csaba betartotta a szavát, így én is tudtam játszani a kis hintalóval úgy, ahogyan most a fiam, Gergő játszik vele.  

Vége