jagosistvan blogja

Személyes

jagosistvan• 2011. július 22. 10:47

...

…

Azt hiszem tudom hol rontottam el. Ott amikor megszülettem. Csak nyűg voltam anyámnak, apám meg csak arra használt, hogy mint egy labdát belevágjon a babakocsiba. A nagyszüleimnek csalódást okoztam minden téren. A bővebb család meg sosem fogadott el. Túl másmilyen voltam. Ma is túl másmilyen vagyok. Ezért tartok ott ahol. Két lépésre attól a ponttól ahonnan a végtelen kezdődik. Nem akarok már senkit se vádolni vagy bántani. Megtettem már évek alatt nem egyszer. Okkal, ok nélkül. Amikor már a testem illetve lelkem nem bírja, a kínt kivetítem másokra. Hittem így jobb nekem. Igen jobb. Egyetlen pillanatig. Aztán még jobban belém hasít. Nagyon sok embert bántottam. Legjobban a szeretteimet. A gyermekem anyját húsz éven át. A legtoleránsabb ember, akit ismerek. Gergőnek nagyon jó anyukája és kitartott mellettem jóban, rosszban amíg csak lehetett és még azon is túl. Le a kalappal előtte minden téren. A szülei előtt szintúgy. Amikor szélnek eresztettek ők fogadtak be. Tizenöt évet töltöttem náluk. Aztán szétmentünk. A hibás én voltam, mégis úgy állítottam be magamnak és ezáltal másoknak is, hogy azért mert előtte elkövetett egy hibát és én azt nem tudtam elviselni. A valóság az volt, hogy a hibát azért követte el (ha egyáltalán hiba volt és elkövette) mert előtte folyamatosan én voltam az, aki hibát hibára halmozott. A mai napig szeretem Idát. Bár már nem szerelemmel, mert azt már másnak adtam, mégis nagyon szeretem. Tizenöt éves korunktól voltunk együtt húsz évet. Együtt nőttünk föl. A testvéremnek tekintem és a barátomnak, bár annyi tüskét nyomtam bele az évek folyamán, hogy nem valószínű, hogy ő is így érez. Titkon azért, valahol ott mélyen talán. Az előbb említettem a szerelmet. Ez az érzés a feleségemnek jár ki. Még akkor is ezt mondom, ha már mindketten tudjuk, hogy közös jövőnk nem lesz többé. Tüzes és gyors szerelem volt. Égtünk, majd el, végül ki. Őt is bántottam. Nem tudatosan de bántottam. Mentséget nem hozok fel, indokot inkább. Nekem a legszebb napom az volt, amikor a fiam megszületett. Tervezett gyerek volt. Aki ismer, tudja mennyire ragaszkodom hozzá. Ő az egyetlen élő rokonom. Amikor Ágival összejöttünk, még egy évig nem voltam képes elhagyni korábbi otthonom. Sokan félreértelmezték ezt akkoriban. Ki így, ki úgy. Egyetlen egy oka volt. A fiammal akartam lenni. Nem voltam képes másik városba költözni még a szerelmemhez se. Ő meg csak őrlődött. Közben otthon meg élesedett a helyzet. Csaták, csaták hátán, ami a végére háborúvá vált. Nagyon sok sebet kaptam. Még többet adtam. Olyan embereknek, akiket valójában szerettem, szeretek. A fiam is sérült. Látta, ahogy a szülei kinyírják egymást. Ezért is én vagyok a felelős. Végül, amikor Gergőt elvitte Ida, már nem volt miért maradnom. Átmentem Szegedre Ágihoz. Örültem, hogy új családom van, hogy tiszta lappal kezdhetem az életem. Viszont az árnyék ott volt felettem. Nem tudtam feldolgozni azt hogy nem láthatom a fiamat minden nap. Hogy létezik egy olyan papír, amelyben meg van határozva a nap, amikor találkozok vele. Éjjelente zokogva aludtam el, testem addig rángatódzott ameddig izmaim bírták. A kín gyülemlett bennem és végül kivetült. Mint egy bomba, úgy robbantam. Aztán újra és újra. Ettől függetlenül gyönyörű napokat éltem át Ágival. Imádtuk egymást a fizikai fájdalom határáig is, ha épp nem voltunk egymás mellett. Tegnapelőttig mindent megtettem volna azért, hogy együtt maradhassunk. Ma már nem. Szeretem és valahol még ő is, de annyi seb lett ejtve már hogy nem érdemes folytatni. Viszont most a félelem és a kétségbeesés lett úrrá bennem. Ma vagyunk itt utoljára Gergővel közösen Szegeden. Két évig neki is az otthona volt, amikor épp nálunk tartózkodott. Dáviddal megszerették egymást és mintha tanultak is volna egymástól. Nekem még elvileg van még pár napom, utána el kell hagynom a lakást. Most ott tartok, hogy nem lesz hol laknom, ugyanis saját lakással nem rendelkezem, pár ezer forint a vagyonom és valószínűleg munkám se lesz egyhamar. Megpróbálok hitelt felvenni, bár a BAR listásoknak nem igazán szoktak adni. Ha mégis sikerül, akkor találok albérletet és beindítanák egy új vállalkozást. Ha ez füstbe megy, úgy érzem, nem leszek képes ezen a földön élni. Nem akarom apám sorsát. Azt a sorsot még ellenségeimnek sem kívánom és nem akarom hogy a fiam úgy lásson. Akkor inkább maradjak meg neki azzal a képpel ami most él benne.

Nem kérek kommenteket. Nem azért írtam le hogy sajnáljatok. Pénzt se kérek. Csak le kellet írnom, mert ha nem, még ennyi időm se lenne hátra.

Elnézést kérek mindenkitől, akit megbántottam itt a Poeten az elmúlt négy évben.

Tisztelettel felétek: J. I.R.

21 hozzászólás

Személyes

jagosistvan• 2011. május 11. 10:20

Ajtók

Születtem, akinek születnem kellett.

Származásilag majdnem magyar.

Szüleimtől biz ennyire tellett

S még sincs bennem semmi fanyar.

Hiszem, hitem tesz azzá, ami vagyok.

Napokat kolduló emberi lény.

Ha tehetem, inkább adok sem mint kapok

és átölellek, mint pontot a tér.

És szemedbe nézve keresem titkom

És vénámban az egyszerű szót

És egyszer talán sikerül kinyitnom

A lelkembe korhadt összes ajtót.

2011. május 11.

szerda 9:59

26 hozzászólás

jagosistvan• 2011. április 20. 15:21

Kötetbemutatóm Debrecenben - szubjektív

Made in az idők hajnalán – kötetbemutató Debrecenben

Már napokkal előtte gyűlt bennem valamiféle izgalom. Talán a félelem az öröm és a kihívás keveréke. Fel s alá jártam, doboltam lábamon és gondolataim Debrecen felé orientálódtak. Előző este eldöntöttük hogy busszal megyünk. Elpakoltuk a szükséges tárgyakat. Ruházat, tisztálkodó szerek és pálinka. Reggelre már csak apróságok maradtak és az indulás.

Az utazás elég hosszúra sikeredett. Majd öt órán át zötykölődtünk végig a 47-esen. Amint megérkeztünk célba vettük a panziót, ahol elvileg a elszállásolnak minket. Az első meglepetés akkor ért, amikor erről a tulajdonos nem tudott. No akkor telefonálás Attilának hogy akkor most a mi a fene legyen. Utazunk 240 kilométert és kiderül hogy a szállás amit felajánlottak nekünk nem is létezik. Vagyis létezik csak nem a mi számunkra. Hál istennek az ügy megoldódott. A tulaj, Némethy úr elírta a naptárjában az időpontot. Egy hétre rá voltunk beírva. Végül is az se lett volna rossz. Egy csendes Húsvét hétfő a Cívis városban. A szoba birtokbavétele után egyből feltérképeztük a terepet. Ágival találtunk a közelben egy lepukkadt kocsmát. de olyat, amit már rég nem láttam. Félrevonultunk egy oldalsó helyiségbe és elfogyasztottuk az elfogyasztandót, azaz búzasört illetve kávét, miközben Barbbal beszéltem telefonon. Mondta hogy már jó páran hozzászóltak a Blogomhoz és sok sikert kívánnak nekem és hogy a tizenöt nick nevű úriember lapít. Na erre megint izgulni kezdtem (nem az úriember miatt) és gyorsan lehajtottam a maradék sört.

Ezek után úgy döntöttünk felmegyünk a Nagytemplom tornyába és megnézzük a hogy megvan –e még a két évvel ezelőtt a falra felrajzolt szívecskénk. Sajnos már nem volt ott. Lemeszelték mint Sajtos Gyurit a rendőrök. Micsoda egy szívtelen karbantartók laknak erre! Eltüntetik szerelmes rajzomat. Felháborító.

Közben hívott Attila hogy van egy kis gond. Na kezdődik – gondoltam magamban. És kezdődött. Közölte velem hogy sajnos a nyomda nem lett kész a kötetemmel, de azért sikerült legyártatnia a könyvbemutatóra ötven darab „prototipust” amit azért el lehet majd osztogatni. Mivel ez még nem könyv, csak úgy néz ki, kérem a tisztelt ajándékozottakat, hogy ha lehet csakis könnyed vehemenciával lapozgassák és talán úgy nem esik darabjaira. Attila lovagiasságát jelzi hogy természetesen ez nincs benne a nekem szánt kétszáz példányban és tulajdonképpen ez az ő ajándéka. A valódi kötetetek egy-két hét múlva érkeznek (reméljük). Nagyon nem örültem a hírnek, de ha már ennyit utaztam, csak megoldjuk valahogy a könyvbemutatót. Ekkor jött a desszert, miszerint per pillanat nem tudja kifizetni az útiköltségemet, amelyet előre legyeztettünk. Attila ismét lovagias volt és megígérte csütörtökön utalja a pénzt. Úgy legyen!

Ezek után felmértük a Latinovits Kávézót, ahol pár óra múlva ingben fogok feszíteni. Irma, a tulajdonos nagyon kedves és közvetlen volt. Bemutatott Mauricionak és hozott egy sört. Az itt töltött fél óra után ismét a panzióba vonultunk ahol átöltöztünk és lelkileg ráhangolódtam a közelgő eseményre. Ez abból állt hogy Ágival ciklusokba szedtük azokat a verseket amelyeket később felolvas. A ráhangolódás utolsó fázisa az volt, hogy elmenőben pálinkáztam még egyet Némethy úrral, aki nem utasíthatott vissza egy ilyen nemes lelkű invitálást.

A kávézóba jó egy órával a műsor előtt érkeztünk, ahol már várt ránk az est moderátora, Papp Für János barátom, akinek ezúton is köszönetet szeretnék mondani nagylelkűségért és önzetlen hozzáállásáért. (Na meg az Apokrifért).

Ágival és Jánossal ezek után összeülve átbeszéltük a forgatókönyvet. Persze csak nagy vonalakban, hiszen egy ilyen est rugalmasan szokott végbemenni.

Kezdésre teljesen megtelt a kávézó és örömmel tapasztaltam hogy már annyira nem is izgulok, hiszen jó pár ismerőst is felfedeztem a közönség körében. Attila kezdte, mint házigazda. bemutatta az est résztvevőit. Ágit, Jánost és jómagamat, majd János néhány mondatban bemutatta a kötetet és Ági felolvasásai között jöttek a kérdések. Amennyire tudtam válaszoltam rájuk. Remélem jól és kimerítően. A közönség is hozzátette a maga is szerepét. Időnként ők is kérdeztek amire természetesen illett válaszolnom. Remélem ismét csak jól. Az est végén dedikáltam a „prototipusokat”.

A kötetbemutató után még néhányan ott maradtunk egy kis kötetlen beszélgetésre, ahol megint csak előkerült a pálinka. Este fél tizenegy körül értünk vissza szállásunkra, ahol szívünkben örömmel tértünk idővel nyugovóra.

Másnap még megreggeliztünk egy közeli gyorsétkezdében ahol leterítettem egy óriási AtomHambit (négy húspogi volt benne), majd kihívtam a mentőt egy bácsikára, mert rosszul lett az utcán, és elbúcsúztunk a szállásadónktól. Néhány óra múlva rengeteg élménnyel és kapott szeretettel szálltam le Szegeden a mars téren, ahol az emberek fel sem néznek csak rohannak zöldön, sárgán, piroson és életen át.

Nagyon szépen köszönöm Maryamnak, P. Tóth Irénnek, Tóth Zita Emesének, Bencének, Márknak, ki láthatta a meztelen valót, a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör tagjainak és az összes embernek, akik megtiszteltek a jelenlétükkel. Valamint annak az öreg hippinek akit leszólítottam a Péterfia utcában, hogy merre is van a Latinovits Kávézó és aki megígérte hogy eljön és megnéz és reméli nem valami liberális költő vagyok mert azokat nem szereti. És eljött, a szemembe nézett és kezét nyújtotta felém. Öreg, az email címedet őrző cetli el van téve. Egyszer írni fogok neked.

Végül egy link, ahol "idegen" szemmel láttak...

http://polusonline.blogspot.com/2011/04/jagos-konyvbemutatojanak-recenzioja.html

21 hozzászólás

jagosistvan• 2011. március 19. 19:13