Ceruza

Ceruza

 

              Különös élete van egy ceruzának, tudtátok? Ha nem, most első kézből olvashattok róla. Én ugyanis egy ceruza vagyok...

              – Persze! – gondolod most - hát persze! Ez biztos csak egy vicc. – De majd meglátod, hogy igazat írok, csak olvass figyelemmel.

 

              Egy kirakatban üldögéltem, mikor arra jött egy gyerkőc az anyukájával, és megállt bámészkodni. Meglátott. Hogy mi tetszett meg rajtam, nem tudom, de megszólalt:

              –Anyu, vegyük meg ezt a szép ceruzát!

Hazavitt, és egy íróasztalra dobott. Nagyot koppantam, minden tagom sajgott. Azt hiszem, darabokra tört bennem a grafit... Aztán kis idő múlva megmarkolt, hogy levegőt sem kaptam, és valami furcsa szerkezetbe tett, ami egy csomó fát legyalult belőlem, és teljesen hegyes lettem. Iszonyúan fájt! És ez még mindig nem volt elég, valami fehér dologhoz dörzsölgetett, amin aztán a grafitom fekete nyomot hagyott. Ez nem volt olyan fájdalmas, inkább kicsit élveztem a dolgot, de egyre rövidebb lett a kilógó grafitom, hát újra és újra meghegyezett azzal a valamivel. Napok alatt jól megrövidültem, már szinte csak fele hosszú voltam.

 

És még valami nagyon gusztustalan dolog is történt... Amikor gondolkodott, a fenti végemet összevissza rágta. Csupa nyál és fognyom lettem. Akinek néha kölcsönadott, fintorogva visszadobott neki.

 

Ja, egy kis örömöm is volt azért, mert amikor nem használt, egy olyan doboz- vagy táskafélébe rakott, amit a gyerek tolltartónak nevezett. Örültem, mert a kirakatban épp mellettem volt ő is, és úgy látszik, velem együtt megvették. Amikor nem hallotta senki, jókat beszélgettünk.

 

De bizony újra és újra elővett belőle, és egyre csak koptatott, faragott, hogy már csak egy kis törpe maradtam. És akkor... Hmm... Akkor aztán egy hirtelen mozdulattal a kukába dobott. Most itt ülök ezen a sötét és piszkos helyen, innen írom neked ezt a történetet. Hát nem szomorú? És hogy innen hová kerülök, bele sem merek gondolni!...

 

              Na, szóval ezért mondtam az elején, hogy szomorú történetem van. Csak abban reménykedem, hogy te sokkal jobban bánsz a saját ceruzáddal, mint az a fiú bánt velem. Ugye, te nem rágod a végét, és nem dobálod, hogy darabokra törjön a grafit benne?

 

 

2020. május 15.

 

 

3. ostályos kisunokám : Egy ceruza élete c. fogalmazása ichletett meg...