SzóVarázslat

"Kezed" vagy "kezedet"? "Szád" vagy "szádat"? "Házad" vagy "házadat"? Stb.

Vajon hogyan helyes?

Válaszok egy internetes beszélgetés során:

– a  „t” nem „jel”, ahogy állítja valaki, hanem tárgyrag, és előtte nem kötőszó, hanem kötőhang(zó) áll. Mindegyik szó helyes, a rövidebb alakokon ugyanúgy jelöletlen a tárgyrag (azaz zéró morféma), mint pl. egyes szám második személyben, alanyi ragozásban, felszólító módban a rövidebb alakú igéken az igei személyrag (olvass-olvassál). Árnyalatnyi különbség van az alakok között, a tárgyragosaknál még kisebb ez a különbség, mint a felszólító módúaknál.

– Hasznos számodra ez a válasz?

– 75%-ban igen.

– Csak egy irodalmi klasszikust hadd idézzek: talán (egy) helyes válasz a felmerülő kérdésekre:

Ady Endre: Őrizem a szemed

"Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a SZEMEDET."

– Alapesetben a kezed – szád – házad az birtokos.

– Szép nyelv - jó nyelv:)

Hasznos(ak) számodra ezek a válaszok?

– Ezek birtokos személyragozású főnevek. A tárgyrag nem véletlenül lett „megalkotva”. A kettő nem ugyanazt jelenti. Éppen ezektől a finom árnyalati különbségektől szép és különleges a magyar nyelv. Legalább azok helyesen alkalmaznák, akik itt élnek. De ez távolról sincs így.

Egy példa: Nőnek a virágaid?

Megöntözöm a virágaidat. Így helyes. Máshogy nem.

*

Van egy régi, számomra is kedves versem.

Több  irodalmi portálon megjelent, elég sokan olvassák ma is. (Egyik kedvenc irodalmi portálon „Kedvencnek jelölés (50)”, „A verset eddig 1139 alkalommal nézték meg.” statisztikákat6 olvasom.

(Szembejött velem már mások verseiben is néhány sora, ezért is gondolom, hogy mások s kedvelik…)

De vajon helyes-e nyelvtanilag, ritmusában, bármilyen más szempontból? Lehet, hogy már a cím is hibás?

Tenyered melegét

cseszlovak (Fórum: Kihívás bátraknak - erősen moderált VERSVERSENY, kellemes díjakért)

10:05

"egyenrangú remeklés volt @gosivali alkotása is!!
a topikszabályok szerint csak egy lehet a befutó, most Edusho műve lett nálam az; de Gősi Vali munkája holtversenyben áll" :D :) 

Balla-da(l) a KórTeremben
(2021. tavaszán, a világjárvány idején - teve hangulatára)

A kórterem - mély-altatás
az infúzió csak cseppre csepp
néma láz marja testedet
az ágyban a kín gödröt ás
műanyagpalack néz rád fölül,
az arcodon valami maszk hever
áttetsző kampók a füleden
az ablakpárkányon varjú ül
ápoló rohan a maszk alatt
a neve kódolt számadat

A rémálom naponta visszatér
nem oltja víz a szomjadat
nincs beteg aki enni kér
az ágy alatt véres gézdarab
a nagyvizit rendre elmarad
ma sem történik semmi se
csak branülcserére ébredés
a flexibilis cső is műanyag
hajnalban lázmérés - hón’alatt
fáradt szempár a maszk alatt

már oldalra nézek és jobbra is
talán segít az infúzió
végre egy mosoly egy kéz mi int
a szomszéd ágyról egy biztató
fölfelé nézni már nyugtató
ütemre csepeg az infúzió
balra az ágyon - fájdalom
könyörgő hang súg: szomjazom
feltápászkodom cső kísér
csak lépéshossz… ki inni kér…

jobbra az ágyról friss mosoly
arcomon könnycsepp – Éva szól
megint valamit kieszel
ásványi sókról énekel
könnyeim alatt mosoly fakad
van itt poroltó! – és kacag –
eloltja majd a lázadat
…halálos vírust hordozunk
esténként imát mormolunk
de ajkunk néha dalra fakad

csepü, lapu és gongyolag,
velünk dalol egy gyurgyalag

Várnai Zseni

Nem volt hiába semmi sem

Nem volt hiába semmi sem.
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
acélkerék is megkopik,
hogyha szüntelen csak forog.
Kopik, kopik, de fényesül,
nem fogja be a rozsda sem,
csiszolja minden mozdulat,
s forog, forog ezüstösen.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,
nem adnak ingyen semmit ám,
voltak keserves napjaim
és rengeteg dúlt éjszakám.
Amíg egy gyermek nagyra nő,
bizony, egyet-mást tenni kell,
legalább így az életem
nem múlt el csip-csup semmivel.

Ránézek nagy fiamra és
egyszerre oly üde vagyok,
hogy a szemem harmatgyöngyös
hajnali rét gyanánt ragyog,
s leánykám, mint a Március,
rügyekbe zárt kölyöktavasz...
őt nézem és bimbókorom
újra fölöttem sugaraz.

Nem siratom tűnt éveim,
hiszen az idő úgysem áll,
csak aki meddőségben élt,
azé a vénség, rút halál.
Szánom az ínyenc élvezőt,
csömörnél mása nem marad,
koldus, ki mit sem áldozott
s nem gyűjtött mást, csak aranyat.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,
nehéz a toll is néhanap,
de a lehalkult szívverés
fiam szívén erőre kap,
szépségem múlik, - nem sírok,
leánykám arcán tündököl,
szinte sok is, e két gyerek,
mily roppant kincset örököl.

Nem volt hiába semmi sem,
bár néhanap békétlenül
lázongtam, hisz nem tudtam én,
hogy ürmöm mézzé édesül.
Sokat fizettem? Nem tudom,
hiszen mindennek ára van...
ezerszer újra kezdeném
Alázatosan, boldogan.

Gősi Vali

 Anyaság

- változatok -

*

mint egy hangmozsár

- angyalhangon -

majd éjsötétben

határtalan csendben

megsejted az első moccanást

egy apró élet gyenge sóhaját

és szívedből lesz elemózsia

s a méhlepény mint ölelő csoda

elringatja csöppnyi magzatod

angyalhangon

mint egy hangmozsár

*

anyaságom

hogy megfogantál

csak azóta létezem

együtt teremtődtünk e földi létre

életre keltetted szunnyadó álmom

lettél örökérvényű bizonyságom;

beteljesült veled végre a lényeg

s míg emberré formált az ősi érdem

kinyílt melletted bimbózó

anyaságom

*

Gősi Vali

Cseresznyevirág

Anyám járását

idézi a május:

körötte kék virágok ringanak,

talpa alá fűszálak simulnak,

s amerre árnya hangtalan’ halad

a búzakalászok fejüket leszegik.

Kapaszkodnék

köténye fodrába,

barázdát simít’nék lábai elé,

harmatot hintenék földjére a kertben,

ne fáradjon, szegény, ha szikes rögre lép.

Szelídíteném

a szúrós bokrokat,

meg ne karcolják szép, fáradt kezét.

Cseresznyevirág –, a szívére hajolnék,

megbújnék, s kérlelném: Mama, maradj még…!

*

Gősi Vali

Anyám szava

Nem hallgattam hízelgő szavakra,

de anyám szava gyógyír volt nekem,

ha megrekedt a szomorúság bennem,

és tanyát vert a kétség lelkemen.

Csak duruzsolta hálatelt imáját,

de kisgyermekként nem értettem még,

hogy könnyein át m’ért könyörgött mindig

összekulcsolt kézzel másokért?

Ha néha együtt várjuk még az estét,

és elfogom szelíd tekintetét,

csak lehajolok némán, szemlesütve,

hogy megcsókoljam ráncos, szép kezét.

S míg fénykoszorút fon az éj fejére,

imádkozom, áldást mondok érte.

*

Gősi Vali

Angyalszárnyakon

Volt idő, hogy nem múltak az évek,

ólomlábon járt a délelőtt,

csak a mama sürgött nagy-serényen

a vászonnal fedett asztal körött.

Az égre nyúló diófa tövében

a fehér abrosz lenge táncra kél,

visszatérő álomként, az éjben

kovászt érlel, és dagaszt, szegény…

Körbejárja angyalként az asztalt,

áthajol az alvó lombokon,

mazsolával hinti meg a retest,

megcsókol, én visszacsókolom,

édes illat, könnyű szellő ébreszt,

és elsuhan ő angyalszárnyakon.

*

Gősi Vali

Nem sejtettem

Ültünk az estben, mély, sűrű csendben

búcsúzott éppen lopva a nyár.

Szelíden kutató szemmel nézett

hosszan az égre, s vissza rám anyám.

Kezét szorosan ölébe zárta,

és átmelegített a gondolat:

megpihent végre, végre, a drága,-

micsoda ritka, boldog pillanat...!

De mintha valamit titkolt volna:

fájdalom-gyötört ujjait talán,

vagy a bánat-mély barázdákat

görcsös kézfején és homlokán...?

Még nem sejtettem: csillagfény járta

halálos táncát a szembogarán.

*

Gősi Vali

Égi mezőkön fényvirág

Anyám gyönyörű, nyári kertje,
rám köszön néha emlékeimben.
A pudvás kertkapu a mezőre tárul,
sárgul a repce, s a búzakalászok
szelíden lengve intenek.

Távol, a réten pipacsmezőre
réved a boldog emlékezet,
lángvörös fényben lobognak, égnek,
vérpiros szirmuk társa a szélnek,
kergetőznek a rét felett.

A nyárban arannyá sárgult földek
búzavirágot rejtegetnek, 
kíváncsi fejük a napra néz,
égszínű kékjük megigéz,
hozza a szél az illatukat.

Mezei csokor az asztalomon,
anyám mosolya ragyog a szirmokon.
Szarkaláb, kamilla, mécsvirág,
pipacsok őrzik lágy szavát,
s égi mezőkön fényvirág.

Égre nézők

Mért nem lehet,

hogy megkegyelmez

a nyár a szende orgonáknak?

Pirulva ég kertem kegyeltje,

jajong a szélben holt virága...

Anyám megtépett orgonáit

nem érheti még enyészet,

lecsüngő szárról is égre néznek;

nincs helye bánatnak, szenvedésnek,

ünnep közelít, anyákat éltet

minden áldás,

orgonás igézet.

Négyszavas: tipikus, eredendő, lámpafény, rózsavíz 
*
néha még vissza-visszatér 
az a tipikus
hamisítatlan mosoly 
megéled angyal-arcodon 
a szeretetből sarjadó
eredendő jóság
valami égi lámpafény hoz el
homlokod fölött arany glória
hajadban mirtusz-ág
körötted mennyei  világosság
érzem újra a rózsavíz illatát
ahogy életre kél majd illan
és az angyalszárnyak suhogásával
elsimul az itt hagyott csend
különös békesség járja át a szobát 
majd hirtelen tovaszáll 
ezen a szeretetlen
felemás világon át
és eltűnik mint egy szép karácsonyi álom
talán hogy utat találjon valahol
ahol régóta hiába várják
*tiszta szívvel
csendes örömök árnyékában


*Moretti Gemma: Másként

Szép ünnepet, egészséget, boldogságot, megújulást mindenkinek!

Már fény töri át szobám ablakát,

minden hajnalt megszépít, megáld.

Pirkadatkor végre felderül

bánat-szürke álomból a csönd.

Otthonom sem puszta ház csupán,

tűnik a sok, sötét látomás.

Közel hajol hozzám a végtelen,

könnyeimen fényemlék terem.

Az égen szürke felhők foszlanak

– fényes szárnyú főnixmadarak –

feltámadnak halott hamvakon,

tűzhalálból, arany lángolással.

Átirat, Újjászületés című versemre: https://www.poet.hu/vers/135187