SzóVarázslat

Egy kis játék: :)

kalauz, rezsó, belég, horda

Mára

Mint a kalauz
ha lyukat üt a menetjegyen
úgy nyilall át a szívemen
az érzés
szabályos körvonalakban
roncsolva újra és újra szét még
hamis látszatát is a sebhelyeknek
megvető gúnnyal
hogy minek kínoz ma is az égés
amit hiányod mart belém
és én örök nyomát őrzöm
mint súlyos kölcsöntartozást a belég
s mintha rezsó égette volna szét
szép közös emlékeinket
melyek nyomán létünk mára
egy rabló horda;
meghazudtolt szerelmünk
átgázolt martaléka

mennybolt, elkergetett, rettenthetetlen, árnyékkormány

https://forum.poet.hu/kihivas-batraknak---erosen-moderalt-versverseny-kellemes-dijakert

Montázs: Madách Imre,  Az ember tragédiája című művének soraiból

*

Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig egy kerékfogát ujítni kell.

Milyen büszke láng-golyó jő
Önfényében elbízottan,
S egy szerény csillagcsoportnak
Épp ő szolgál öntudatlan. -
Pislog e parányi csillag,
Azt hinnéd, egy gyönge lámpa,
S mégis millió teremtés
Mérhetetlen nagy világa.

A nagy ég áldása rajtad!
Csak előre csüggedetlen;
Kis határodon nagy eszmék
Fognak lenni küzdelemben.

Ne félj, betöltöd célodat te is,
Portested is széthulland így, igaz,

- De száz alakban újolag felélsz,
És nem kell újra semmit kezdened:
Ha vétkezél, fiadban bűnhödöl,
Köszvényedet őbenne folytatod.

Áldlak sors, hogy biróvá nem tevél.
Mi könnyű törvényt írni pamlagon -
Könnyű itélni a felűletesnek,
És mily nehéz, ki a szivet kutatja,
Méltányolván minden redőzetét.

Mi verseny ez, hol egyik kardosan
Áll a mezetlen ellennek szemében,
Mi függetlenség, száz hol éhezik,
Ha az egyes jármába nem hajol.
Kutyáknak harca ez egy konc felett!

Nem érzed-é, hogy az ég büntetése
Nehezkedik rád. Nézz csak, nézz körül,
A város pusztul, durva idegen nép
Tiporja el arany vetésidet,
Szétbomlik a rend, senki sem parancsol
S szót nem fogad. A rablás, gyilkolás
Emelt fővel jár a békés lakok közt,
Utána a halvány gond, rémület
S égből, földről se részvét, sem segély.

Nincs már hited
Az istenszobrok szétporlanak,
s új istent nem találsz,
mely a salakból újra fölemelne.

Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál!
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:
A por hull csak belé, e föld szülötte,
Én glóriával átallépem azt.

Óh, hallom, hallom a jövő dalát,
Megleltem a szót, azt a nagy talizmánt,
Mely a vén földet ifjuvá teszi:

Mondják, hogy a szív gyűlöl vagy szeret,
Amint magával hozza e világra:

Először a báj vész el, azután
A nagyság és erő, míg nem marad
Számunkra más, mint a rideg matézis.

Óh, mit tegyek hát, mester, mondd nekem.
Ki annyi éjt szenteltem a tudásnak,

- Fogd hát e sárgult pergamenteket,
Dobd tűzre mind.

A tűzre vélök! és ki a szabadba.

Együtt mondunk bucsút az iskolának,
Téged vezessen rózsás ifjuságod
Örömhozó napsúgár- és dalokhoz;
Engem vezess te, kétes szellemőr,
Az új világba, mely fejlődni fog,
Ha egy nagy ember eszméit megérti,
S szabad szót ád a rejlő gondolatnak,
Ledűlt romoknak átkozott porán.

Előbbvaló-e rózsánál az illat,
Alak a testnél, s napnál a sugára?
Óh, hogyha látnád árva lelkedet
A végtelen űrben keringeni,
Amint értelmet és kifejezést
Keres hiába, idegen világban,
S nem érez többé semmit és nem ért,
Megborzadnál. Mert minden felfogás
És minden érzés, mely benned feszül, csak
Kisúgárzása e csoport anyagnak,
Mit földednek hívsz,

A szépet, rútat, üdvöt és pokolt
Csak szellememtől vontad el magadnak,
Mely kis hazádnak rendét lengi át;
…ami itten örökös igazság,
Egy más világban az tán képtelen,
Mi itten lég, az ott tán gondolat,
Mi itten fény, az ottan hang talán,

No, ládd, e nép, mely közt már senki nem hisz,
Ami csodás, hogyan kapkodja mégis!

Nem adhatok mást, csak mi lényegem.

*

Játék: horderejű, bóbita, zuhanykabin, bevásárlóközpont szavakra: 

„Bóbita, bóbita táncol…”

– hallom a lágy ívű dalt még;

nagy horderejű emlék…,

megidéz sok régi estét;

szanaszét műanyag játék,

álomszép kastély, várnép,

élethű konyhában szolgák,

játékpult; műanyag zöldség,

(bevásárlóközpont volt nemrég),

zuhanykabin helyett forrás-

víz csobog sziklás parton…

„Bóbita, bóbita…” – hallom –

„Körben az angyalok ülnek,

Béka-hadak fuvoláznak,

Sáska-hadak hegedülnek.”

Hallom az éteri hangot;

égi karének harsog,

mennyei dallamok szólnak,

táncoló árny araszolgat…

Lejteni hívnak a fények,

lesni az éj ragyogását,

hallani angyali kórust,

várni a hajnali áldást.

Bársony a hold takarója

őrzi a csillagok álmát,

fénymosolyukra felébred

édeni, gyermeki ábránd…

Halkul az éjjeli koncert,

vége a tücsökzenének,

pirkad a harmatos égbolt,

szivárvány feszül a szélnek…

Csak tűnt álom, fájó emlék,

mind, ami szép volt nemrég…

Fakuló fényképen, árván,

egy szőke kisfiú rám vár.

Ballada oson át szobáján,

angyali illat a párnán…

Felhő mögött sír a szivárvány…

(Weöres Sándor hangulatára: A Tündér)

Az összeomlás elkerülhetetlen,

oda a ház is, nincs már, ki segít,

a filmhíradó csak háborút vetít,

falvak lángolnak, s holtak; temetetlen.

Imát visszhangoz a vérző alkonyat,

jajszavak, könnyek és gyász mindenütt,

örökifjú apák mellén két kezük

összekulcsolt vád, némult gondolat...

Fények helyett sistergő lámpazaj,

csalamádé íze, avas teavaj

él az álmaikban, s parázsló romok,

boszorkányság és bögrétlen reggelik...

Gyermekük kezét imára emelik

omló balkonok közt síró asszonyok.

Kihívás - Teve szavaira. (Nem kicsit javítgattam… Teve mindig próbára tesz.)

csalamádé, boszorkányság, bögrétlen, lámpazaj

https://forum.poet.hu/kihivas-batraknak---erosen-moderalt-versverseny-kellemes-dijakert

Ma már

talpmasszázs a gyógyír

sajgó végtagjainkra,

hajlott a gerincoszlopunk, 

fehér a hajunk,

és a nemrég még rakoncátlanul szétszaladó,

boldogság-mosolyok helyén –

szájunk szegletén – fáradtan megbújó,

könnyes emléktöredékek,

fiókok mélyén sápadt, 

gyűrött fényképek hívnak

a Diadalív árnyékába,

és fényévnyi távolság  

a Notre Dame,

az Eiffel-torony,

a Moulin Rouge,

és a Sacré Coeur csodája,

távoli, halk dal hív táncba 

a Montmartre-i ibolya

egykor pergő ritmusára, 

halkabban zúg a Szajna,

’hol egykor úgy tűnt, 

a folyó mindkét partja a miénk csak,

és az út nem más arra, 

mint vége-nincs, szerelmes séta…

…és lassa negyedszázada,  

hogy Párizs lett mindörökké 

utolsó, boldog őszünk,

időtlen szerelmünk 

egykor gyönyörű otthona…

Szójáték: "talpmasszázs, gerincoszlop, diadalív, fényévnyi" szavakra