SzóVarázslat

LEHETNÉNK KICSIT JOBBAK – HARCSÁS JUDIT emlékére

(szubjektív)Könyvajánló 2010-ből: Harcsás Judit, Pokoljárók

Emlékszem a különleges napra, amikor Harcsás Judit Pokoljárók című – a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelem uniós évében, a X. Győri Könyvszalonra megjelent, még friss nyomdaszagú – könyvét hozta el ajándékul, amely egyike a számomra legkedvesebbeknek. 

Így méltattam – már akkor (is) –, meghatódva, félszeg szavakkal:

*

„Harcsás Judit, Pokoljárók című kötetének margójára

A szerzőnek – közel tíz kötetéből – majd’ minden megjelent könyve a szegényekről, a kirekesztettekről, a társadalom perifériájára szorult, vagy sérült emberek sorsáról, de gyakran felemelkedési lehetőségeikről is szól.

Harcsás Judit újságíró, szociográfiai művei rendszerint úgy készültek, hogy odament az elesettek közé, lehajolt hozzájuk, hogy segítsen –, az Embereken, emberként, egészen közelről…, hogy felemelje őket határtalan szeretetével, empátiájával.

Tudom – mert ismerem, és értékes barátságát élvezhetem azóta, amikor még maga is „pokoljáró” volt, de sikerült a szemem előtt egyre több és nagyobb emberi értéket a szívébe ölelni, hogy továbbíthassa azok felé, azokat melengetve, akik szükséget szenvednek lelki, de anyagi javakban is.

Judit Emberként, Anyaként és Barátként is a példaképem. Hálás vagyok, amiért a sors ilyen közel rendelte hozzám. Ő azon barátok egyike, akitől több évtizedes barátságunk alatt talán a legtöbbet kaptam: több, mint egy évtizeddel ezelőtt, a fiam halálakor mellém ült a gyászolók padjára, és ott ül feltétlen szeretettel, csendes odaadással azóta is – hátha szükség lesz újra a kézszorításra, baráti ölelésre, szeretetteli együtt-hallgatásra. És odaül azóta is mindenki mellé, akiről megtudja, hogy segítségre vár.

Harcsás Judit fénye sohasem önfény, s bár szerényen csillogó, mégis mondhatatlanul sok meleget ad, úgy, hogy e fényben ő mindig leghátul sütkérezik, nehogy kevesebb jusson azoknak, akik igazán szükséget szenvednek emberi melegségben, egészségben, hiányt anyagi javakban. Sohasem elismerésre vágyik ő, csak mosolyokra, megható könnyekre – örömkönnyekre – remegő kezektől való simogatásra azoktól és azokért, akikben szinte megkövesedett a fájdalom, akik élete reménytelen, sorsuk kilátástalan.

„Nem pénzért, fizetségért, csak úgy. Emberségből…:” – vallja tiszta-szép szavakkal, hitelesen. Segíteni szeretne mindig, mindenkinek; és képes rá, megtapasztaltam.

„Az idei, a 2010-es a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve. 

Lehetnénk kicsit jobbak. Nem a dátumért. Nem az uniós évért, meg a felhívások miatt. Legalább annyira magunkért, mint másokért.” – üzeni halkan, szerényen, most megjelent könyve ajánlójában – "mert egyikünk sem tudhatja, mit hoz a holnap. Mindannyiunk élete körül ott ólálkodik a pokol is… Lehet, hogy egyszer mi nyúlunk erőtlen kézzel, lelkünkbe fagyott könnyekkel segítő kezek felé.”

Olvasd a könyvet, Kedves Olvasó, és melegedj a szerző szeretetének fényében, őrizd Harcsás Judit életének mottóját: legyél kicsit jobb, legyünk kicsit jobbak!

„Levél vagy?

Azt kell megtanulni,

Nem szabad, csak fölfelé

Hullni.”

(Szabó Éva)

Győr, 2010-10-09

Gősi Vali

***

A Remény a rákból című kötetének bemutatóján, még reménykedve: https://www.youtube.com/watch?v=JgTZ38JZT7c

*

És most a döbbent, végérvényes csend, a szívszorító búcsúk sora a nagyszerű embertől, Harcsás Judittól.

Hessling Erika, egyik legkedvesebb barát búcsúszavai: 

https://www.facebook.com/notes/hessling-hegyi-erika-%C3%ADr%C3%B3/ut%C3%B3sz%C3%B3-a-rem%C3%A9nyhez/1266424533413456

*

Emlékoldal Harcsás Juditnak: https://www.facebook.com/judit.harcsasjudit?fref=ts

*

Megjelent kötetei, a teljesség igénye nélkül: (https://moly.hu/alkotok/harcsas-judit/konyvek)

*

Mostanában verseket is írt. Szellemi hagyatékát rendezve – reményeink szerint – befejezetlen verseskötete nem marad álom. Addig is egy lélekérintő verse a legutolsók közül:

Harcsás Judit

Vasárnapi fohász

Már nincsenek nagy álmaim,

nem vonz a pénz, a csillogás,

keresem inkább a templom csöndjét, 

szebb az ige, az Isteni vallomás.

Ruhára, cipőre nem vágyom,

csak épp annyira, amennyi kell, 

de észreveszem a sóhajt, a szenvedést,

együtt sírok néha valakivel.

Mert az éhesnek enni kell, 

aki fázik, legyen elég fája!

Olykor elég mindenhez 

a szeretet, a szív Bibliája.

Példaképem egy olyan asszony,

akinek szemében gyakran ült a bánat.

Óh, bárcsak magamhoz ölelhetném ma is

az én drága jó Anyámat!

*

Gősi Vali

Angyallá vált barátnőm,

Harcsás Judit emlékére

Hiába várom, hogy egyszer még

felhívsz, halk szavad elér,

és visszatér a remény, hogy mégis élsz;

csak a csend süvít, halott a Fény.

Becsaptál! Vége. Nem segít imám.

Könnyes emlék vagy a torz vigyorú lét 

hazug „igazán” – te drága barát –

néma relikviám…

Csak rág és mar az emlék,

hallom, ahogy kértél: mesélj még!

És szelíd mosolyod, ahogy nemrég

még életre kelt fáradt-szép, 

komoly arcodon…

Már a halál ül tort angyal-mosolyodon, 

gyászos árnya röhögve átoson

dermedt homlokodon, 

és én a semmit markolom –, az is rideg, 

távoli, akár az örök hó 

a végeláthatatlan ormokon.

Mit mondhattam volna „akkor” én…?

Hogy menj, és álmodd tovább 

a tündérmesét, ha félsz…? 

Már nem sietsz hozzám soha. 

Átutazóként a múlt lett álmaid néma, 

árvult otthona… Nincs már szerelem, 

és könnyű, játszi fény sem táncol 

a holtak zárt szemén. 

Bár hinném: a Nagy Ég a vágyott,

boldog otthonod,

és átöleltek ott az angyalok…

Győr, 2017. március 23.

Legyen könnyű számodra az égi út! – és üzenem: nagyon figyelek a csendben, hogy meghalljam égi üzeneteidet, hiszen tőled tanultam: „az angyalok halkan szólnak…”

https://www.youtube.com/watch?v=JgTZ38JZT7c