emonye blogja

 Parkban magányosan ül két ember

Körülöttük párok, tele szerelemmel

Most még a szerelem mindenütt jár                        

Mert február 14-ét mutat a naptár

S suttognak a fák halkan meghitten

Két szomorú szív jajgatva fáj itten

Mindenkin érzelmi hullám megy át

Csak e két ember érzi még bánatát

Egy nő és egy férfi, de mindketten

E szédítő varázst nézik érthetetlen

Végtelen bánat ül ki a szemükben

Görcs, fájdalom telepszik szívükre

 Egyedül, árván, pár nélkül vannak

Derűs-öröm felhővel már szállnak

Elég legyen! - szól Ámor dühösen

Nyilait célra tartja, máris hegyesen

 Láss, csodát! Oly sebesen szállnak

S épp e két ember szívébe találnak

Észreveszik, egymás mellett ülnek

 És égi vezényletre közelebb ülnek

Halkan s félősen szólítják egymást

Nevet Ámor:- lesz, valami meglásd!

Mert varázslat ez, mi velük történik

Eddig szomorú szemük égőn félnyik

Szelíd, gyengéd hangon közös téma

Közben zakatol a szív, lüktet a véna

Lassan, biztosan kezük összefonódik

E két lény se szomorú, nem bánkódik

Ők nem kacarásznak úgy, mint mások

Kéz a kézben hangzanak a suttogások

Csodának vélik, hogy egymásra találtak

 Boldogság felhőjével már ők is szálltak

S lépésről lépésre felfedezték egymást

Míg nem rájuk telepedett az éji palást

Lassan indultak el hazafelé, sétáltak

Egymástól nem,de a mától búcsúztak

Ámor most elégedetten figyelte, nézte

Mert ez is bizony sikerült, jól elintézte!

Szívem vérzőn is csak téged hiv

 Tiszta értelmemmel csatát vív

Egyre inkább a szép jár eszemben

 Így nem érzem a fájdalmat a szívemben

 Veled álmodom most és mindig

Azt hittem szeretsz majd a sírig

Hogy e csodás idillünk örökké tart

De a csalódás nyila szívembe mart

Nyár volt- testünk tűzgolyóként ég

Becézésed örök, véltem még

Összebujtunk éhes gyermekként, árván

Egymást túlhajszolva, mohón kívánván

Lángoló rózsává lett testünk

Vágyaink ketrecébe estünk

Tébolyban nyugalmat egymásban leltünk

Kis csókjainkkal mindent felfedeztünk

 A világ voltál, csodáival

Fénylő mécsesem meleg lánggal

Boldogság sziget virággal, madárral

Égető szenvedély nagy forrósággal

Erdőnek vadja, szelíd őze

Csobogással pataknak vize

Pillangóként leszálltál a lelkemre

 Balzsamként puhán simultál szívemre

Te voltál a sátán gyermeke

  Rávettél e mézes vétekre

Poklodból miért hoztál égő érzést?

Hogy állítsam meg a szívbéli vérzést?

Kegyetlen voltál akkor és ott

Mikor mondtad- szerelmünk halott

 Hullott a rózsa, szirmai a porba

  De egy kis szirom itt maradt zálogba

Azóta hány bíbor hajnal kelt

Arcodra álmom, de sokszor lelt

 Görcsösen markoltam mindig a párnám

Mintha még óvó ölelésed várnám

Szívem e képp ostoroztam én

Mondd: nélküle boldog nem lennél

 Hányszor kértem elmém: legyél tiszta

 Fogd fel, hogy ő már többé nem jön vissza!

 Nappal rendbe is volna minden

Észlelem, azt mi volt már nincsen

De minden napnak van csillagos éje

Élem a mesét minek nincs még vége

Veled vagyok – ez a boldogság

Meghaltunk? Ez már a mennyország?

Szeretlek – mondod, ölelsz, csókolsz - érzem

Ez csak álom!- szeretlek, ez a vétkem…

Ha itt vagy virágos a rét

Ha elmész sivár lesz a lét

hajnal nélküled el sem jön

Az örök éj, mi rám köszön

Csillag fénye, hogyha tompul

Szívem akkor összeszorul

Félelmemben legyél bátorságom

Őrült zajban nyugalmam, magányom

Kínzó némaságban legyél a szó

Múlandóságban örökkévaló

Mert kell egy biztos pont az életben

Legyél a táplálék a véremben

Nem jó egyedül, s nem könnyű egymással

Bonyolultabb, de tán jobb élni egy társsal

Ezért is vágyom, hogy árnyékom lehess

Lényem fényével te így egyesülhess

Mert árnyék és fény nem létezik külön

Engedjük, hogy együtt érvényesüljön

Álmodom, mert ott mindig velem vagy

Ébredés után csak gondolat vagy

Vágyam tárgya, fantáziám lénye

Megtépett lelkem, bársonyos igéje

 Légy fáradt testem üde balzsama

Gyászos képeim színes tartalma.

Újra és újra hangod

fülembe hallom

Lihegésed nyakamon,

parfümként hordom

És az éjjel, de jó az álom,

mert rég látott arcodat

ott találom

Együtt gyűjtött kagylók

rajtuk érzem illatod

  Mikor viszkit ízlelek

érzem bizsergető csókod

Távolságod közelsége

itt van velem, bennem

 Elég egy hang, egy kép

hiányod lett kenyerem

Közelséged távoli,

mint az óceán

Ekkor a most

a múltba tűnik

ott állunk a partján

ízlelek valamit,

mintha téged…

Mintha égetne

forró érintésed…

Nem is téged nézlek

mégis ott a képed…

 Illatoddal testem

mint fényt árnyék

kísérted…

Itt az ideje.

hogy egóm egóddal

testközeli élményeit

élje…

Te légy a csendem

a világ zajában

Nesztelen percem

a hangos órákban

Te légy a csendem

gunyoros kacajban

Néma érzelmem

Zsongó vágyaimban

Te légy a csendem

ha a magány ölel

Így vigaszalj engem

míg fényt szül a reggel.