emonye blogja
SzemélyesMinden nap egy nyomot hagyva
Utálom, hogy felkelek és
Csak, úgy vagyok
Szükségem van rá, hogy tudjam
Nyomot hagyok
De minden áldott napon csak
Egy pindurkát
Hogy játszani lássam benne
A malackát
Hogyan cirógatja a pajkos
Szellő végig
S miként nő a nyomomban
A bab égig
Hogy követve engem az új
Nemzedék, majd
Megízlelhesse a múltat
Hol új tő hajt…
Pozitív élmény
Buszon ülve utaztam épp
Valaki megszólalt- ekképp
Segíthetek?
Pozitív sokk-ként értem meg
Amikor kinyúlt értem egy
Segítő kar
Fiatal férfi mosolygott
Szeméből meleg sugárzott
Karon fogott
Nem volt nehézkes leszállni
Örömtől tudnék most szállni,
Hogy átéltem
Egy ilyen pozitív példát -
Van út nem csak közönyön át-
Kinyújtott kéz
Magától értetődően
Akad olyan, ki segítsen
Gátat törve
Egymásért vagyunk a földön
E napon rájöttem rögtön
Ez szív-öröm!
Vagyok
Mindenségben kevéske
Lyukban a kis egérke
Csepp az óceán mélyén
Porszem a Föld féltekén
Zivatarban a villám
Tenger ölén egy hullám
Versben újjászületés
Bánatban csöpp, nevetés
Mély hallgatásban a szó
Fűszeres ízben a só
Soraimban örökség
Voltomban egyszerűség
Lüktetés az erekben
Cikk az egész kerekben
Isten kertjében virág
Romokból épült világ
Vagyok…
Nagymamámra emlékezve
Volt valaki, kit nagyon szerettem
De már nincs velünk, elvesztettem
Azt a kedves szívét nem feledem soha
Az élet lehet bármilyen mostoha
Őszülő haját, melyet kontyba fogta
Szelíd, meleg arcát, melyet a nap is beragyogta
Szeme volt a jóság, őszinte csillogás
Érzékeny lelkében sok volt az aggodás
Gyerekei, unokái iránt végtelen volt szeretete
Tele volt féltéssel, aggódással az ő arany szíve
Ha valami fájt nekem velem szenvedett
Ha boldognak látott ugyanúgy örvendett
Sírt, ha sírni látott, megvigasztalt, ha valami bántott
Arca sugárzott melybe az idő jócskán beleszántott
Mosolya gyengéd volt melyet felém árasztott
Élénken él bennem e sok szép emlék róla
Próbálok nem gondolni a rosszra csak a jóra
Mert ő egy jó lelkű asszony volt
Ha valami bántotta nem nagyon szolt
Már tíz éve az égből figyeli lépteinket
És hogy az élet szép arra sugall minket
Tovább kell, menjünk s éljük életünk…
De vele elveszett valami, örökre belőlünk
Legyen mindig boldog a mennyekben
Maradjon meg emléke mindannyiunk szívében
Ő nem más, mint az én drága, jó nagymamám
Aki már rég az égből mosolyog le rám…
Küszöbén a huszonhatnak
Küszöbén a
Huszonhatnak
Csodás álmok
Meg nem hatnak
Nem tulajdonítok értéket a hatnak
De a hét végéknek igen, mert izgatnak
Fizikális
Jólétem nincs
Nem normális
Hogy nincs e kincs
Szellememmel
Szárnyalhatok
Nekem szín kell
Árnyalatok
Nélkül: piros, sárga, kék, zöld, mint e nagy Föld
Hol élek, félek, mert nagy méreteket ölt
A pusztítás
Világ végét
Azt szajkózzák
S világbékét…
Lelkem étke
A verselés
Létem vétke
Menekülés
A világtól, magamtól s más világától
Félek a gubómba rekedt pillangótól…
Nem sokára
Hópehely hull
Tortán gyertya
Huszonhat gyúl…
Ezüst fényt szül az első pár szürke hajszál
Elmélkedésemben életem titka száll…