emonye blogja

Vágyak vize

 

Tűztenger

 

Óhajok óceánja

 

Fülledtfolyó

 

Ábrándok árja

 

Pajzánság patakja

 

Sellők sodrása

 

Csókok csermelye

 

Lüktetések lagúnája

 

Tapintások tava

 

Kéjek kútja

 

Érzékek érje

 

Örömök öble

 

Szívek szirénje…

Vajon mikor jössz, mikor láthatlak?

 

Nélküled a szerelem tüze nem ég olyan nagy lángokban

 

Úgy várlak már, mint szárazföld az esőt

 

Sose feledem a mosolyodat, a legelsőt

 

Hiányzol nagyon, távol vagy tudom,

 

Úgy vár már feléd nyújtott karom!

 

Várlak mindenemmel, testemmel, lelkemmel

 

Kérlek többé soha, soha ne menj el!

 

Nem tudom te még akarsz-e látni,

 

S fogsz-e majd engem is igy várni?

 

Az az őszintén csengő meleg hangod,

 

Csak az emlékeid látom, hallom

 

S egyre jobban, szivem mindig nagyot dobban

 

Mikor rád gondolok gyakran, és még gyakrabban

 

Te meg én, ez a kép, ami mindig bennem él

 

A jövő nekünk vajon mit regél?

 

Ott motoszkálsz agyamban, nappal, éjjeleken át,

 

Mindig mikor a hold megvillantja sápadt korongját

 

Rájöttem arra, hogy csak a”most” a”pillanat”-ez, ami számit

 

Mondhatnak mások nekem bármit

 

Ha itt vagy, csak a mának kell élni

 

És a jövőre rá se kell nézni

 

Mert ha hiszek benned el foglak érni

 

Bárhogy is akarsz tőlem menekülni

 

Nem szabad meghallgatni a sátán szavát

 

Legyőzve mindent- menni, csak menni előre a sors göröngyein át

 

Aki szivből szeret annak nincs lehetetlen dolog

 

Akárhol vagy is a messzi horizonton szivünk együtt dobog…

 

 

 

 

 

 

Történt egyszer karácsony éjjelén

Egy magányos fiú aludt szendén

Nem volt vele a szeretett lány

Ővele álmodott ezen az éjszakán

Csillag ragyogott, csengő csilingelt

És valaki az ajtóban lágyan nevetett.

Halk zajt hallott a fiú odaki

Csendben lépdelt azt éjben valaki

Bámulta az angyali árnyat, ahogy belépik

Könnyed mozdulattal libben, s hitte, hogy álmodik

Hisz ő volt, akiről álmodott , s akiért vágyódott

Szőke haja ragyogott , angyal arca sugárzott

Karácsonyi éjben egy angyali fény

A fiú szivében megcsillant a remény

Leült a lány s gyengéden fölé hajolt

Édes mosollyal ránézett , s lágyan  szólt

A fiú ámulattal csak hunyorgott s nem tudta hinni

Hogy az ő kedvese jött el őt a mennybe vinni

Megérintette a fiút s álmaiból felkeltette

Közben puha ajkait az ajkaira tette

Ráébredt a fiú hogy ez tényleg nem álom

Tűnődött -, hisz én valóban az édes angyalomat látom!

Ezernyi csillag fénylett a karácsonyi éjben

S valami furcsa tűz gyúlt a fiú szivében

Az angyali csókot viszonozta szenvedéllyel

Jaj de gyönyörű volt ez a holdas éjjel !

Nem sokkal később kéz a kézben suhantak

A szűz havon át szaladtak, szaladtak

Az angyalok serege énekelt fentről nekik

Míg a csillagok a boldogság útjára vezetik

Nincs többé magány, ha két sziv egyszerre dobog

S az áldott karácsonyi éjben a szerelem tüze lobog

E szép pár a karácsonynak már együtt örült

 Egymáshoz, simultak, míg milliónyi csengő csendült…

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                           

 

 

 

Vajon mikor jössz, mikor láthatlak?

Nélküled a szerelem tüze nem ég olyan nagy lángokban

Úgy várlak már, mint szárazföld az esőt

Sose feledem a mosolyodat, a legelsőt

Hiányzol nagyon, távol vagy tudom,

Úgy vár már feléd nyújtott karom!

Várlak mindenemmel, testemmel, lelkemmel

Kérlek többé soha, soha ne menj el!

Nem tudom te még akarsz-e látni,

S fogsz-e majd engem is igy várni?

Az az őszintén csengő meleg hangod,

Csak az emlékeid látom, hallom

S egyre jobban, szivem mindig nagyot dobban

Mikor rád gondolok gyakran, és még gyakrabban

Te meg én, ez a kép, ami mindig bennem él

A jövő nekünk vajon mit regél?

Ott motoszkálsz agyamban, nappal, éjjeleken át,

Mindig mikor a hold megvillantja sápadt korongját

Rájöttem arra, hogy csak a”most” a”pillanat”-ez, ami számit

Mondhatnak mások nekem bármit

Ha itt vagy, csak a mának kell élni

És a jövőre rá se kell nézni

Mert ha hiszek benned el foglak érni

Bárhogy is akarsz tőlem menekülni

Nem szabad meghallgatni a sátán szavát

Legyőzve mindent- menni, csak menni előre a sors göröngyein át

Aki szivből szeret annak nincs lehetetlen dolog

Akárhol vagy is a messzi horizonton szivünk együtt dobog…

 

 

 

 

 

 

Vajon mikor jössz, mikor láthatlak?

Nélküled a szerelem tüze nem ég olyan nagy lángokban

Úgy várlak már, mint szárazföld az esőt

Sose feledem a mosolyodat, a legelsőt

Hiányzol nagyon, távol vagy tudom,

Úgy vár már feléd nyújtott karom!

Várlak mindenemmel, testemmel, lelkemmel

Kérlek többé soha, soha ne menj el!

Nem tudom te még akarsz-e látni,

S fogsz-e majd engem is igy várni?

Az az őszintén csengő meleg hangod,

Csak az emlékeid látom, hallom

S egyre jobban, szivem mindig nagyot dobban

Mikor rád gondolok gyakran, és még gyakrabban

Te meg én, ez a kép, ami mindig bennem él

A jövő nekünk vajon mit regél?

Ott motoszkálsz agyamban, nappal, éjjeleken át,

Mindig mikor a hold megvillantja sápadt korongját

Rájöttem arra, hogy csak a”most” a”pillanat”-ez, ami számit

Mondhatnak mások nekem bármit

Ha itt vagy, csak a mának kell élni

És a jövőre rá se kell nézni

Mert ha hiszek benned el foglak érni

Bárhogy is akarsz tőlem menekülni

Nem szabad meghallgatni a sátán szavát

Legyőzve mindent- menni, csak menni előre a sors göröngyein át

Aki szivből szeret annak nincs lehetetlen dolog

Akárhol vagy is a messzi horizonton szivünk együtt dobog…