A szabadságharc feledett hőse

s 




    A bokrok közül a legény óvást lépett ki a mezőre. Az ég alja már lobbot vetett. A mezőn mokány lovak legelésztek egy pásztában, még  egy toppot tett előre s ráhurított valaki. 
    -Mit keresel itt? Nem illik szuttyogtatni az embert este. A zsenge legény a magyar szó hallatán megbátorodott. 
    -Bocsáss meg bátyám, messziről jöttem. megpihenhetnék-e a szérűdön? A férfi végigmérte a csikasz legényt.
    -Pihenj kedved szerint, de ne itt. Gyere szerény otthonomba.
     Átalmentek a mezőn,ekkor látta meg az ifjú a fák között megbúvó házat.
    -Ihon vagyunk, jövel!Zsuzsikám készíts kérlek enni vendégünknek!
A gádoron egy kedves arcú, termetre is helyes asszony jelent meg. 
     -Igenis férjuram.  üdvözöllek, biccentett az ifjú felé.
      Ki fia vagy? 
  Ferkónak hívnak és Olaszországból jöttem haza.  A gazda valamit ühmögött.    
      -Egyél, igyál, beszélj!-biztatta.Rosszul állítanám, ha úgy vélném katonaszökevény vagy? A fiú bólintott. Aztán haótátul menekülsz?
   A fiúnak hazai földön, magyarok között, nem utolsósorban a kám hatására megeredt a nyelve.
      -Cudar idő volt amikor elszántam magam a szökésre. Csuromvizesek voltak a csergéink. Imette töltöttem az egész éjszakát. A rossz idő ellenére sem másoltam meg a szándékomat, hogy hazatérek magyar földre, mit is keresnék a császár seregében Itáliában. Veronába is eljutott  a tizenkét pont híre, és az ottani magyar katonák is elszavalták a Nemzeti dalt. Mészáros Lázár uram rendelkezéseinek híre is eljutott oda. 
  Zsuzsa mintha csak egy boggal bajmolódna, figyelmesen hallgatott. Nos abban a cudar időben  léptem le, jött velem szemben a sárfolyam garral és nyomomban volt egy csihés osztrák katona is. Szökésem riogást keltett, de sikerült megbújnom a marton egy pandallban. 
  Elvitt  a sárfolyam, vélték.  Így jutottam el a határig és tovább, hol hajszás állaton, hol gyalog. Bizony nem egy kurgánt láttam,amely alatt szökevény pihent.                  - Fáradt vagy, fiam,- pihenj le. Javasolta a sáfár, mivel időközben kiderült róla, lókereskedő. A fiú boldogan engedelmeskedett. Zsuzsa asszony bevezette a vendégszobába, ahol tisztálkodás után jóízű  álomra hajtotta fejét. 
    -Nem korhely ez a gyerek Zsuzsa, mondta a kereskedő nejének. Jó volna összehozni őt a mi lánglelkű költőnkkel.
 Ezzel  a gondolattal eltették magukat másnapra.


 2. rész 1849, július 31.


    -Sándor, Sándor, de jó hogy itt vagy! Vendégünk van , igaz még pihen, de képzeld, Itáliából jött haza a szabadságharc hírére. Mi a baj? Sándor! Lógatod az orrod, miért? Nem jól áll a szénánk, bár járom a falvakat és buzdítom a népet, még sok a tennivalónk. Ott van az úrbér, még mindig csiszolásra szorul a törvény, Batthyányi még tárgyal a császárral, az meg viszakozik attól is, amit elfogadtak. Nyakunkra hozta az oroszokat. Segesvárnál sok minden eldőlhet, de én nem lehetek ott, megígértem Bem apónak, távol maradok a csatától. Sándor a te feladatod a buzdítás, te a csata után is kellesz, lelke vagy a nemzetnek, így mondta Bem. 
  - Nini , itt a vendégünk. Légy üdvözölve Ferkó.
 Sándor, Ferkó, ismerjétek meg egymást. Ím a Nemzeti Dal szerzője.
   -Oh, nem is reméltem, hogy találkozhatunk. Jól hallottam ,csata előtt állunk?      
   -Hát csatlakozol? 
   - Azért jöttem haza! 
 Nagyszerű! Bár nekem tiltva van hogy ott legyek, veled mehetnék. azt hinnék mindketten Olaszországból jöttünk haza, nem sokan ismernek személyesen, csak szövétnek fényénél láttak.
 Ímhol hallom is az eresztvényről a csatába hívó kürtöt.
    -Früstököltél már ?
     -Zsuzsanna ellátott bőséggel, ne tunyuljunk itt, induljunk! 
 A mezőre nem kellenek bakolók, kardod van- é? 
 Ferkó az oldalára ütött.
   -Hová mennék nélküle? Vessük magunkat a csata közepébe. Oldalról, az erdő felől becsatlakozunk a sorba. 
    -Rendben. 
     A csata már messziről félelmetes volt, nagy túlerővel néztek szemben Ferkó hamar szem elől vesztette a nagy költőt, és már csak a szabad Magyarország víziója lebegett szeme előtt. Hadakozott a kozákkal, forgatta kardját becsülettel. Egy percre sem feledte, milyen sok megaláztatást élt át Olaszországban a császár seregében, mint magyar. Ereje megkétszereződött a haragtól. Észre sem vette mikor mélyedt bele egy lándzsa, elvesztette eszméletét, földre zuhant. Néha néha magához tért, maga felett üvöltöző embereket látott, akik őt sem kímélték, taposták. Magára húzott utolsó erejével egy elhajított pajzsot, megbújt alatta.
   Lassan üres lett a csatatér elült a por, sötétedett. Felette kigyúltak a csillagok egyesével, neki pedig eszébe jutottak a szép veronai lányok, és egy pillanatra sajnálta, hogy levetette a császári mundért. 
   Fiatal ember volt, ne ítéljük el ezért. Végül vére csurgásával elfogyott ereje is, és meghalt a legszebb nőért, édesanyjáért, a hazáért. 




 

 
Dufek Mária
2017.03.05.