csillogo blogja
GondolatokJátszótér
Játszótér
Szép hely lehet, boldogan játszó gyerekszemekkel,
apró kezek gurítják a golyókat, ülhetnek a homokozóban.
Feleselnek, csak ne járna le az idő, mit ott tölthetnek,
mert ott megszűnik az időérzék és ha van elég türelem,
nem bántja őket senki sem, jó rájuk nézni, csillogó szemük
árulkodik, mintha nem akarnának soha felnőni.
Mi emberek meg trükközünk, sokszor lógó fejjel
baktatunk és keressük a helyes utat, lopva nyelünk
nagyokat a szép beszéd hallatára, mi mindig megnyugtat.
A türelem szakadt hártyafoltját az árnya adja,
napkelte után és nyugta előtt ácsingózik a szívem,
jó körbe nézni és hagyni, hogy teljen a nap, aztán
mindent elmesélni az éjnek - magam leszek az altató,
lelkem egy teret keres, hol nem lehet kötözködni,
még akkor sem, ha egyedül megyek megkeresni
a bástyákat és egy padot - álmomban már rátaláltam,
kisgyerekként kíváncsi szemekkel hallgattam
a felnőttek meséjét - kivétel nélkül elfogult voltam,
ki hogy járt és kinek milyen sors jutott, ha csillag gyúlt…
lehetett hulló is - megszépített mindent és ragyogott,
ki ezt melengette - annak mindig több jutott.
Landolaz - Skary-nek ajánlva
LANDOLAZ a vonat,
ha nem siklik ki,
te rajta ülsz és kopog
a szemed, éhes vagy,
innál, mert szomjazol
és kis híjján fennhéjjázol,
de mégsem, visz a vonat
valahová, szemed nyitva,
pásztázol, látni akarod,
hogy fut veled versenyt az idő.
Álomba merülsz... na, és akkor
végre megkönnyebbülsz,
majd tovább LANDOLAZ vonat...
Pont kéne
Pont kéne
A szív ha túlcsordul
kigurul egy könnycsepp
a szem megfáradt udvarán
akvarellt fest
a pillák csak verdesnek
mint a madarak szárnyai
kik egyre csak feljebb
és feljebb szállnak
aztán csak egy pontot látunk
majd az is eltűnik
mossa le már valaki
a sok szomorút
itassa át lelkünket
mert fényévekre került a béke
fehér galambok képében
jöhetne már valaki
hogy elvezessen Isten kertjébe
hol ránk találhat a béke
szívembe minden álom hazajár
hogy ölelhessek nem kéne akadály
erre vágyna minden lélek
pont kéne a történet végére
Intermezzo
Intermezzo
Lázadnak az idő rabjai bennem is pislákol a fény
fut előttem minden nekem nem kell már a győzelem
maradok hát veszteg kezemben a ring kulcsa
ajtaja nyitva előtted szikár az est körülöttem
képzeletben ölelj át sugaraid fényét őrzöm
kinn lassan tisztul a táj üresen kongnak az utcák
a villamos is gyéren jár este 8 után ha csilingel
nem várhat senkire a házak ablakait is becsukják
Ha már a napja van...
Apa csak egy van
Apa csak volt de nem igazán
szívből nem merítkezett
belőlem királylányt se nevelt
a szerepeket én osztottam
magamra - bőkezűn
bűneit por lepte megbocsátom
temetem a régi képeket
balatoni nyarak emlékét
hol a homokos fövenyen
szaladtam szembe vele
ernyedt karjaiban nem volt erő
elfelejtett már rég köszönteni
nem is tudja mennyit érne
ha hagyta volna magát szeretni
de nem tanították meg
magától is hidegrázós a lelke
elszálltak már a boldog percek
évek ami együtt volt elenyészett
ősz fejét csak elképzelem
tűnődik sötétbarna szemeivel
tenyerét még melengetném
ha szembe ülhetne velem
( csak kiírtam magamból...)