Tavaszi hajnalon

Kiles a nap a horizont mögül,

s felzengenek a fénynek hangjai.

Fákon áradó madárdal csendül,

a könnyű szellőben szárnyra kelve

csacsogva csapongnak üdvözletül.

 

Pillanatra szinte elvakultan

szokja  szemem a rám zuhanó fényt,

könnyem csillan egy fénylő sugárban,

s látom friss lombokon lecsorogni

az aranyló hajnalt, áradóan.

 

Az éjszaka, néhány pece még,

ködsóhajjal hömpölygött a réten,

és borús álmokat hordott a szél,

de tudtam, nem emészthet meg a csend,

mert lelkemben már új muzsika él.

 

Nekem a tavasz mindig te voltál,

dalaimat te adtad Szerelem.

Régi hajnalok érzése bujkál

emlékeimben minden reggelen,

s karom helyett most dalommal dajkál.