amer blogja

Személyes
amer•  2020. január 26. 11:52

Már elhalkul dalom

Harmatos fűben bennük buzog a tavasz,

s naptól részegült gyümölcsök színe ég

forró nyarukban, majd bókolnak az ősznek,

minden daluk szerelmi szertelenség.


Övék az ifjúságnak összes szép szava,

nekik a Múzsák is a szeretőik

és a Gráciák ágyában henteregnek,

dalukban az édes életet zengik.


Ilyen voltam egykor én is, mondom búsan,

de engem a régi Múzsám elhagyott,

az önmagamba út új fordulathoz ért,

s az elkóborolt álom nem alkotott.


Néha egy-egy strófa hajszolása közben

ritkán még felbuzog a régi erőm,

s olykor lelkem csendjében végre meglelem

a kereset szót, mely lészen segítőm.


Megvénült költőtől elpártol a Múzsa

s ihlet nélküli szavakat halmozok,

a pályán ezért nekem már csak tüske jut.

Ifjak, féltékeny rátok mégsem vagyok!


amer•  2020. január 26. 11:20

Dallá nőtt hiánya

 

Akkor éjjel bús ösvényt tapostam
gyenge hónak friss fehér leplébe,
nem figyelve már merre megyek,
kóboroltam, róla elmerengve.

Az éj sötét falat emelt elém,
felhő lepelbe elbúvott a hold,
s kihunytak mind a csillagmécsesek,
az utcán senki, csak egy szélkobold.

El sem köszönt, csak némán elhagyott
Ő, ki ki több volt nekem, mint egy barát.
Új utak hívták, vagy csak menekült?
Nem feledem a szeme sugarát.


Miként a híd alatt futó folyó

a múltam tovafolyt. Micsoda éj!
Múzsám neve elszáradt nyelvemen,
és szívemben a bánat tengermély.


Csak mentem és az éji szél ölelt,
köpenyt reám lágy kék ködökből szőtt,
míg lelkemen a magány vesztegelt,
bennem a hiánya e dallá nőtt.


 

amer•  2019. november 28. 16:29

Az idő sodrában

A lebukó nap még végsőt lobban,

a táj bíboraranyba öltözik,

az est múltam fátylát kibontja,

de már minden színt elfakít.


Rohan az idő, röppen az óra,

elfogytak a boldog pillanatok,

csak lehulló morzsákért könyörgök:

ti régi szép percek, ne fussatok!


Utamon, sorsom játéka szerint

balsorsom napjai vánszorogtak,

éltem és tűrtem, mit rám mért a sors,

szemrehányást sem tettem magamnak.


Karol a magány álmatlan álma,

csupán az idő fut parttalanul

s könyörtelenül sodor magával,

éveim terhét hordom szótlanul.


Éltem üzenetét végre értem:

„Mindig küzdj keményen, sose dőlj meg,

csak tedd a magvető mozdulatát,

s ha nem bírod már, csendben dögölj meg.”



amer•  2016. december 30. 22:20

Az élet vándorai

Megyünk, mindig megyünk,
vonszoljuk magunkat
valami cél felé,
ami vonz sokunkat,
de nem tudjuk miért
olyan nehéz…

 

Megyünk, mindig megyünk,
álmokat kergetünk,
boldog vidámakat
és rossz lidérceset,
de már álmodni is
olyan nehéz…

 

Tudja-e valaki,
hogy az a rögös út,
amelyen most járunk,
vezet el a célhoz,
mely meghatározza

majd sorsunkat?

 

 


Hiszen lehetetlen
egy álomfosztott célt
követni!
Menni, mindig menni,
vonszolva magunkat
a semmi felé,
és tudni,
nem lesz megérkezés.

amer•  2015. március 22. 16:26

Márciusi ujjongás

Elmúlt az álmos tél,

elsodorta a szél,

a táj már újra él,

a kéklő ég mesél.

 

Nyílnak kis nárciszok,

szállnak az illatok,

a napfény ránk ragyog,

végre vidám vagyok.

 

A búmat feledem,

gerle kacag nekem.

Vagy talán kinevet?

Tavasz van, kikelet!

 

Az élet oly csodás

örök megújulás,

érzem varázslatát,

a nagy harmóniát.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom