amer blogja

Emlékeim a múlt mély kútjába hullnak,

néhány még fel-fel ötlik s szívbe hatol,

rémlik, hogy egyszer éltem és ember voltam,

aki szíre-szóra könnyen nem hajol,

de immár feledve véget ér a dal,

s ha volt érdemem, már mind érvénytelen.

Nem kegyelmezek hibáimnak utólag,

mert sokszor buktam, voltam sikertelen,

s voltam népszerű, de sosem voltam gazdag,

gyakran fordult a sors szédítőn velem,

olykor a porba alázva meggyötört,

máskor kapukat tárva tovább lökött.

Még süt rám a nap és a csillagom ragyog

elérhetetlenül a felhők között,

megbékéltem azzal, hogy túlélő vagyok,

úgy hittem már nincsen senkivel pöröm,

mégis egy új korszak ismét ránk tiport,

és vén harcosként újfent hadba szálltam.

Dühít, ha a pénz beszél s az ember szorong,

a lelketlenség dúl, s a bűn lesz erény,

a nép kifosztva és kábítva tántorog,

a hatalom ellen szólni is merény.

Rég megbékéltem volna már a sorssal,

ha az ember nem lenne újra szolga.

Hallasz-e engem? Ó szent közhelyek!

Fától az alma ma sem hull messze,

hamis eszméknek erkölcsi rendjét,

üres frázisként harsogják szerte.

Büszke politikai sínrakók

csak holtvágányokat építenek,

s míg nemzeti jólétről papolnak,

a birkáik vad sziken legelnek.

Jajgat már a szárnya vesztett szellem,

a város híd ujjai mutatnak

keletről nyugat és észak felé,

s tudoraink mind arra tartanak.

Hajléktalanok közt tarol a rend,

mert az elv ma az: mit nem látsz, az nincs!

Hát csak üres utcát akarnak fent?

Hallasz-e engem? Vagy már szavad sincs?

Az oktatási rendszereket és módszereket kutató szociológusok (S. Bowles, B. Bernstein, P. Bourdieu) szerint az ipari társadalomban kialakult „modern” oktatás feladata az ipar gazdasági igényeinek kielégítése. Az iskolákban kialakult hatalmi és tekintélyviszonyok ezért a munka világának elemeit idézik. Ezekben a magolást és begyakorlást igénylő folyamatok zajlanak, de az általánosítás vagy absztrakt gondolkodást kívánó fogalmak megértésével és elsajátításával keveset foglalkoznak.

Bourdieu szerint az iskolákban és más oktató, kulturális intézményekben lényegileg kulturális újratermelés folyik, ami generációkon át biztosítja a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenség folyamatosságát.

Carl Rogers pszichológusnak már két évtizeddel ezelőtt az volt a véleménye, hogy az oktatási intézmények elkeserítő állapotban vannak, és hacsak nem válnak izgalmas, örömmel telt tanulási központokká, egészen valószínű, hogy a tudásalapú társadalomban halálra vannak ítélve. Ugyanis, ha a jövőben (sok helyen már ma is) a fizetett munka időtartama jelentősen csökken és jellegében átalakul, akkor a kreativitás és az önálló gondolkodás képességének fontossága merőben megváltozik az emberek életében, hiszen a munkán kívül számos, sok esetben társadalmilag fontos és értékes dolgot is csinálhatnak.

Rogers szerint ezért nagyon fontos lenne, hogy a tanárok rendelkezzenek a tanulás facilitátorának minden attitűdjével és tapasztalatával: a valódisággal, az elfogadással és az empátiával. A kutatások (ma már pl. a skandináviai oktatás ilyen irányú tapasztalatai is) azt igazolják, hogy a facilitatív tanárok produktivitása magas, a facilitált osztályokban pedig olyan viselkedésmódok alakulnak ki, amelyben megnövekszik a diákok közötti tartalmas eszmecsere, kérdés feltevés, verbális kezdeményezés és a tanárnak adott verbális válasz. A diákok személyesen vonódnak be a tanulás folyamatába, viselkedésükben magasabb szintű lett a megértés és megismerés, valamint a kreativitás.

Míg a hagyományos iskolákban a tanár a tudás és a hatalom birtokosa, a diák pedig csak passzív befogadó, és az elvárás szerint engedelmeskedő, ezért a köztük kialakuló bizalom szintje a legtöbbször nagyon alacsony, addig a facilitátor tanár megosztja a tanulási folyamat felelősségét. Ezekben az iskolákban a tanulók részt vesznek a tanterv kidolgozásában és a célok kitűzésében, a tanár gondoskodik a tanulási forrásokról és ösztönzi a diákokat is a források felkutatására. Ezekben az osztályokban a légkör életszerű, könnyed és humoros, törődő és empatikus, a középpontban a tanulási folyamat elősegítése és nem a tananyag bemagolása áll.

Az ilyen oktatás feltétele a tanári függetlenséget biztosító intézményi rendszer és a Pygmalion típusú tanár, aki biztos önmagában és megvan benne az alapvető bizalom, hogy diákjai (hallgatói) képesek saját fejükkel gondolkodni, maguktól tanulni.

Ez az oktatási módszer Magyarországon sem ismeretlen, már 1989-ben a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola sikerrel próbálta ki kísérleti tanítás formájában. Sajnos kormányzati támogatás hiányában ennél nem jutott tovább a dolog.

G. B. Shaw Pygmalion című színművét a színházba járók és a mozirajongók egyaránt ismerik, hiszen több nagysikerű filmnek is témája volt. A történet az ókori Pygmalion-monda modern változata. Az eredeti a saját művébe szerető szobrászmester, Pygmalion, és alkotása Galatea, a gyönyörű nőszobor története, a modern változat Higgins professzor és tanítványa, Doolittle kisasszony között kialakult különleges kapcsolatról szól. Higgins nyelvészprofesszor, a modern Pygmalion, saját képességeiben bízva, elvállalta, hogy a londoni szlenget beszélő Elisát megtanítja Shakespeare nyelvére. A tanulási programban nem csupán tanított, hanem olyan elvárásokat támasztott Elisa Doolittle-lel, az egyszerű virágárus lánnyal szemben, amelyeknek teljesülése alapján ő – képességeiben és személyiségében megerősödve - igazi hölggyé vált.

A Pygmalion-effektusnak nevezett elvárás hatás akkor következett be, amikor a professzor nem csupán felkészítette tanítványát, hanem annak fejlődését látva, szembesítette őt a valóságos elvárásokkal. A történet szerint, amikor annyira bízott saját és tanítványának eredményeiben, hogy bemutatta őt a királyi udvarban, ahol az elért siker Elisát is megerősítette. A jelenség kulcsa nem az elvárások puszta növelése (a fárasztó tanulás, munka), hanem azok pozitív közvetítési módja (a megerősítő sikerélmény). 

A Pygmalion típusú emberek ismereteiket és képességeiket rendkívül tudatosan használják, erős önbizalommal rendelkeznek, ennek alapján képesnek érzik magukat tudásuk átadására, mások fejlesztésére. Ez ad bátorságot nekik ahhoz, hogy tanítványokat válasszanak, vállaljanak, és azokat képessé tegyék magas elvárások teljesítésére. Oly módon teszik ezt, hogy saját hitükből, önbizalmukból annyit adnak át munkatársuknak vagy tanítványaiknak – előlegezett bizalom formájában – amennyi ahhoz szükséges, hogy leküzdve kishitűségüket, elérjék a kitűzött célt. 

A Pygmalion-effektus a szülő – gyermek, a tanár – tanítvány, a mester –inas, sőt a vezető-beosztott kapcsolatban egyaránt, és hasonlóképpen működik. Az effektust, önmagát megvalósító jóslatnak is nevezik, mivel hatása arra alapul, hogy ha valamiben hiszünk, bekövetkeztében bízunk, akkor cselekedeteinket ez irányítja, aminek következtében meg is valósul. 

Tapasztalatok mutatják azt is, hogy az önmagát megvalósító jóslat negatív vonatkozásban is működik. Például, ha a tanárok egyes tanulókról eleve feltételezik, hogy azok gyengébb képességeik miatt rosszul fognak teljesíteni, akkor kevesebbet foglalkoznak velük, ritkábban kérdezik, nem kapnak igazán nehéz és kreatív feladatokat, ugyanakkor az átlagosnál többször részesítik őket dorgálásban, elmarasztalásban. Ezáltal ezek a tanulók nemcsak negatívan motiváltak, hanem ténylegesen rosszabb tanulási helyzetbe kerülnek szerencsésebb társaikhoz viszonyítva, ezért törvényszerűen azoknál gyengébb eredményeket érnek el. 

A Pygmalion-hatás annak megértése, hogy az emberek azzá válnak, amiben hisznek. Az ember sosem tud elérni olyan célokat, amelyeket nem mer megcélozni, mert azt hiszi, nem képes elérni azokat. A Pygmalion pozitív motivációja ezt az élethelyzetet segít leküzdeni. 

Mindenkinek szüksége van arra, hogy fontosnak, értékesnek érezze magát. Ha valaki ilyen jelzésekkel, visszacsatolásokkal közelít a másik ember felé, annak fontos szükségleteit elégít ki, ezért abban pozitív érzéseket alakít ki önmaga és az általa képviselt dolgok iránt. A mester és a tanítvány ily módon találják és fogadják el egymást. Most már a Pygmalionon múlik, hogy társa higgye el magáról, nagy dolgokra képes. A folyamat utolsó, egyben talán legnehezebb szakasza az, amikor a tanítvány elérte a kitűzött célokat, és önbizalmában megerősödve saját útjára akar lépni. A szülőknek is gyakran jelent ez problémát. A filmbeli Higgins professzornak is ez bizonyult a legnehezebb feladatnak. Az igazi Pygmalionok azonban ezt a helyzetet is meg tudják oldani. 

A Poet-en is sok Pygmalionnal találkoztam, pozitív és negatív vonatkozásban egyaránt, mert hatással vagyunk egymásra, tudatosan vagy anélkül. 

A fent elemzett hatásokat Goethe az alábbi módon fogalmazta meg tömören és kristálytisztán: 
˝Ha valakivel úgy bánsz, amilyen, akkor az olyan is marad, de ha úgy bánsz vele, amilyennek lennie kellene, akkor olyanná válik. ˝ Ezek egy igazi Pygmalion gondolatai.

Jó Uram!
Ha volnál kegyes farba rúgni,
mert mesterek cserepeiből
kirakott mozaikomat
meglátva, 
nem tetszett szerény művem.

Jó Uram!
Töltsd ki dühödet a bolondon,
aki játszani mert százszor szent
elvont művészi szarokkal,
jámborul
hitte, bolondnak szabad.

Jó Uram!
Ne bántson, amit abban láttál,
mert görbe, rossz és torz tükör az,
mely nem fenséges arcodat
mutatja,
csak a bolond fenekét.