Rőzse tűz

Hűvös est borzongatta a fákat,

a Holdnak bágyadt fénye tompán csillant,

amikor felült az almafára,

s ezüstje ágakon csorgott le hosszan.

 

Lágy csillagfényben úszott már a táj,

az est a kertre sötét leplét szőtte,

a rőzse tűz lángolt lábunk előtt,

és néha csípte szemünket a füstje.

 

A tűz misztérium ősi varázs,

s a parázs melege magához vonzott.

Már hányadik nyaram, mi itt lobog?

A barátok száma is hogy megfogyott.

 

A tábortűz körül sok rönk üres,

a kenyerünkön sült szalonna csöppje,

és emlékezünk csendes szavakkal,

a könny szemünkben most nem rőzse füstje.

 

Mi maradt a reggeli szépségből,

amikor minden színes virágban állt?

Gondolatok, amik megmaradtak,

s melyekre az emlék ablakokat tárt.