Dallá nőtt hiánya

amer•  2020. január 26. 11:20  •  olvasva: 34

 

Akkor éjjel bús ösvényt tapostam
gyenge hónak friss fehér leplébe,
nem figyelve már merre megyek,
kóboroltam, róla elmerengve.

Az éj sötét falat emelt elém,
felhő lepelbe elbúvott a hold,
s kihunytak mind a csillagmécsesek,
az utcán senki, csak egy szélkobold.

El sem köszönt, csak némán elhagyott
Ő, ki ki több volt nekem, mint egy barát.
Új utak hívták, vagy csak menekült?
Nem feledem a szeme sugarát.


Miként a híd alatt futó folyó

a múltam tovafolyt. Micsoda éj!
Múzsám neve elszáradt nyelvemen,
és szívemben a bánat tengermély.


Csak mentem és az éji szél ölelt,
köpenyt reám lágy kék ködökből szőtt,
míg lelkemen a magány vesztegelt,
bennem a hiánya e dallá nőtt.


 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

amer2020. január 26. 21:06

Köszönöm!

Törölt tag2020. január 26. 18:57

Törölt hozzászólás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom