Vargha Gyula: Tavaszi tócsák / Frühlingspfützen

 

Tavaszi tócsák

1

Szeretem, ha kikelet nyíltán

Vizektől csillan meg a rétség;

Szeretem a tavaszi tócsák

Csodálatos mély tükrözését.

2

Szeretem az útszéli árkot,

Ha megtelik vízzel színültig,

S tükrében a fakadó fűzfák

Zilált rajzának árnya fürdik.

3

Fejét ezernyi zsenge fűszál

Kíváncsian kidugja körben;

A vízre hajló asszu nád is

Megéled a varázs-tükörben.

4

Sötétebb lenn egy árnyalattal,

S mélyebb a mennybolt tiszta kékje .. .

Hát amikor felhők tolongnak

Fent és alant a nyájas égre!

5

Fenn a magasban tán csak áldott,

Esőt ígérő felleg úszik;

De lenn, a vízben, füstokádó

Sárkány gomolygó teste kúszik.

6

S míg fenn, az ég tavaszi kékjén,

A barna szárnyú felleg átszáll,

Remegni kezd a víztükörben

A fű, a fűz s a gyenge nádszál.

***

Írta: Vargha Gyula 1853 – 1929

***

***

Frühlingspfützen

1

Ich hab‘ es gern, wenn Anfangs Frühling

die, von Wassern, schimmernden Wiesen;

ich hab‘ es gern, wenn die Frühlingspfützen

so schön und wunderbar tief spiegeln.

2

Ich hab’ es gern, wenn Straßengraben,

bis zum Rand, mit Wasser sich füllen,

‘d, wenn im Spiegelbilder des Wassers,

die wirre Weidenbilder knüllen.

3

Tausende von zarten Grashalmen

den Kopf neugierig herausstrecken;

‘d auch an das Wasser-neigende Schilf

auflebt, in diesen Zauberbecken.

4

Ein Hauch dunkler ist in der Tiefe,

tiefer ist als das Blau des Himmels …

und halt, bei dem Wolken Gedränge

drunter ‘d drüben dem blauen Himmel!

5

Und dort oben vielleicht nur, eine

Regen versprechende Wolke zieht,

doch im Wasser ein Bauch-spuckende

große Körper eines Drachen wiegt.

6

’d bis dort am Frühlings blaue Himmel,

d‘ Braun-flügelige Wolke durchzieht,

fängt an, im Wasserspiegel zu zittern

das Gras, die Weide ‘d das dünne Schilf.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni