Ujvári Béla: Falun / Auf dem Dorf

Falun

1

Kitárom viskónk ablakát,

Beszívom rétek illalát :

Falun vagyunk, falun vagyunk !

Falun, hol balzsamosb a lég,

Zöldebb a fű, kékebb az ég, 

Nyugodtabb szivünk és agyunk.

2

Amott a kéklő hegy megöl 

Bíborban kél, kelet felől, 

A jótevő, fejdelmi nap ;

S a mint sugára földre ér,

Megmozdul erdő, rét, fenyér 

S csöndes falunk is hangosabb.

3

Megcsendül im a kis harang, 

Imára hi a tiszta hang 

S én összekulcsolom kezem:

Dicsőség, égi Ur, Neked;  

Most van valódi ünneped:  

Jóságod látom, érezem.

4

Indul a nép, munkára megy; 

Benépesül mező s a hegy 

S zsibong, miként a hangyaboly;

Kapálnak ott, kötöznek  itt, 

Vágják a rét zöld rendjeit

S víg dal közölt a munka foly. 

5

Látván a pírt, hallván a neszt, 

Háznépem is mozogni kezd: 

Fölkelt immár a kis család. 

Mezük' serényen öltve fel, 

A gyermekek sietnek el,

Hallgatni a madár dalát. 

6

Az asszony is dologba' lát; 

Példát ha igy ö maga ád, 

Jobb kedvvel fárad a cseléd.  

Kertembe nyesni kimegyek 

S hogy visszatér a két gyerek,

Elvégezem munkám felét.

7

 

Asztalhoz ülünk mind legott

S mi keveset az Ég adott, 

Elköltjük békén, csöndesen.  

Aztán vár iró-asztalom, 

A kezdett munkát folytatom 

És nem henyél a többi sem.

8

Nyugodtan igy telik napunk 

S ha jő  az est, együtt vagyunk

A kis lúgasban újra mind;  

Boldogság tölti bé szivünk; 

Hiszünk, remélünk s szeretünk 

S nem érzünk gyötrő «földi  kint». 

9

Feledjük a város zaját,  

Szegény dúsaknak sóhaját 

S a Bábel fényes rongyait;  

Virágos rét és tiszta lég, 

Vidám mosoly, őszinteség:  

A gazdagság s a kincsek itt.

10

Oh mert olyan kevés is az, — 

S ez itt a földön nagy vigasz!

Mi embert boldoggá tehet; 

A boldogságot fölleli,

Ki önmagában keresi 

S csekélylyel is elégedett.

***

Ujvári Béla 1852 - 1926

***

***

Auf dem Dorf

1

Ich öffne das Hüttenfenster,

‘d atme den Geruch von Acker:

Wir sind in Dorf, wir sind in Dorf!

Im kleinen Dorf, neben dem Drau,

das Gras ist grün, der Himmel blau,

das Herz ‘d Gehirn wie im Kurort.

2

Dort tötet mich der hohe Berg

purpurn Himmel, von Osten weckt,

der Wohltäter, heiße Sonne;

sein Strahl hier ist wahre Wonne,

bewegt den Wald, Wiese ‘d Kiefer

‘d unser Dorf ist erwacht wieder.

3

Läutet jetzt die kleine Glocke,

probiert ans Gebet zu locke‘,

ich verschränke meine Hände:

du himmlischer Herr, Ehre sei dir;

jetzt bläst einen leisen Zephir:

deine Güte, füllen Bände.

4

Die Leute gehen zur Arbeit;

es fängt immer an, um diese Zeit,

summt wie ein Ameisenhaufen;

sie hacken dort und binden hier,

sie fällen alles, was reif schien,

mit dem Lied, ohne zu raufen.

5

Am früh morgen schon beim Dämmern,

hat auch angefangen zu läppern:

Alle sind jetzt voll des Lobes.

Die Kinder sind angezogen,

und raus sind in großen Bogen

zu hören das Lied des Vogels.

6

Die Frau sieht auch vor der Arbeit;

sie vertreibt des Morgens Zagheit,

die Magd ist noch ziemlich lustlos.

Ich will nur die Bäume schneiden,

ich könnte nur die Hälfte leider,

die Kinder sind zurück Luft los.

7

Wir sitzen alle an dem Tisch

zu dem frisch gefangenen Fisch,

‘d essen wir friedlich und leise.

Auf meinen Schreibtisch wartet noch,

die Arbeit zu fortsetzen, doch

die anderen schweigen weise.

8

So vergeht bei uns der Abend

es ist so in unserer Gegend

an der Veranda mit Kerzen;

wir glauben, hoffen und lieben

‘d der „Irdischer Qual“ vertrieben

Glück erfüllt unseren Herzen;

 

9

Wir vergessen die Anstreicher,

der Seufzer, den armen reicher

‘d die hellen Lumpen Babylons;

Blumenwiese und Luftreinheit

fröhliches Lächeln, Ehrlichkeit:

Unser Reichtum sind Connections.

10

Oh, weil es so wenige gibt, -

und das ist ein Trost, wen dich trifft!

Was die Menschen glücklich machen;

er wird erfüllt von dem Glück Licht

sucht und macht sich selber glücklich

und mit wenig glücklich lachen.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni