Radnóti Miklós: Himnusz a békéről / Hymne vom Frie

 

Himnusz a békéről

 

Te tünde fény! futó reménység vagy te,

forgó századoknak ritka éke:

zengő szavakkal s egyre lelkesebben

szóltam hozzád könnyüléptü béke!

 

Szólnék most ujra, merre vagy? hová

tüntél e télből, mely rólad papol

s acélt fen szívek ellen, – ellened!

A szőllőszemben alszik így a bor

 

ahogy te most mibennünk rejtezel.

Pattanj ki hát! egy régesrégi kép

kisért a dalló szájú boldogokról;

de jaj, tudunk-e énekelni még?

 

Ó, jöjj el már te szellős március!

most még kemény fagyokkal jő a reggel,

didergő erdők anyja téli nap:

leheld be gyönge fáidat meleggel,

 

s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk

e háborúk perzselte télben itt,

ahol az ellenállni gyönge lélek

tanulja már az öklök érveit.

 

Nyarakra gondolunk s hogy erdeink

majd lombosodnak s bennük járni jó,

és kertjeinknek sűrü illatában

fáján akad a hullni kész dió!

 

s arany napoknak alján pattanó

labdák körül gomolygó gombolyag,

gyereksereg visong, a réteken

zászlós sörényü, csillogó lovak

 

száguldanak a hulló nap felé!

s fejünk felett surrog és csivog

a fecskefészkektől sötét eresz!

Igy lesz-e? Igy! Mert egyszer béke lesz.

 

Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

 

Pesti Napló 1938

 

Radnóti Miklós 1909 - 1944

 

Hymne vom Frieden

 

Du Elfenlicht! Flüchtige Hoffnung bist Du

seltener Gast den Jahrhundertkriegen:

mit feurigen ‘d immer klingenden Worten

hab’ zu Dir gesagt, Du windige Frieden!

 

Ich würde es noch einmal sagen? Wohin

bist Du aus diesem Winter verschwunden,

zu Dir, wenn er den Stahl schmiedet – gegen Dich!

So schläft der Wein in den Augen der Trauben

 

wie Du Dich selbst jetzt in uns versteckt hast.

Wach endlich auf! Du uraltes, graues Bild,

begleite die Glücklichen, die mit Gesang;

doch o weh, können wir noch singen das Lied?

 

Ach komm endlich, du zart luftiger März!

Jetzt kommt der Morgen noch mit hartem Frost,

Mutter, der zitternde Winter, Wälder:

Fauche die Bäume jetzt den warmen Trost,

 

bleib über uns stehen, sonst erfroren wir

von diesen Kriegen versengten Leuten,

die schwachen Seelen müssen es lernen

Argumentieren mit den nackten Fäusten.

 

An Sommer denkend, ‘d an grüne Wälder

und unter dem Laub am Spaziergang prallen

und im dichten Duft unserer Gärten

die Nüsse sind reif. ’d bereit sind zu fallen!

 

An goldenen Tagen draussen an Wiesen,

rundum hüpfen die springenden Bälle,

eine Armee von fröhlich lachenden Kinder

mit Fahnenmähnen glitzernden Rösser.

 

sie rennen der Abendsonne entgegen!

Und über den Köpfen laute Zwitschern

dunkle Traufe von den Schwalbennestern!

Wird je so sein? Ja! Einmal kommt der Frieden.

 

Durchhalte, schütze dich Seele lieber!

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni