Petőfi Sándor: Ti ákácfák e kertben / Ihr Akazien

Toni11•  2021. szeptember 13. 08:01  •  olvasva: 17

 

Ti ákácfák e kertben …

 

Ti ákácfák e kertben,

Ti szépemlékü fák,

Amelyeken szivemnek

Oly drága minden ág.

 

Kedves fák, üdvezelve

És áldva legyetek.

Áldom még azt is, aki

Titeket ültetett.

 

Harmatnak s napsugárnak

Áldása rajtatok,

Vidám dalosmadártól

Reszkessen ágatok.

 

Örök tavasz lakozzék

Zöld fürteiteken,

Hogy éltetek, miként az

Enyém, oly szép legyen.

 

Itt láttam én először

Kedves galambomat,

Itt láttam őt először

Ez ákácfák alatt.

 

Itt űlt e lombok alján,

Itt űlt szemközt velem,

Itten röpült szeméből

Szivembe szerelem.

 

Tudom még, hogyne tudnám?

Habár régen vala,

Az órát, hol kigyúladt

Szerelmem hajnala.

 

Ez volt a hajnal! ilyen

Nem ékesíte még

Téged, te véghetetlen,

Te régteremtett ég.

 

Letűnt immár e hajnal,

Megértem a delet,

S ez tán nem oly regényes,

De sokkal melegebb.

 

Mikor jön majd az alkony,

Szerelmem alkonya?

Ettől ne félj, szivemnek

Imádott asszonya!

 

Eljő ez is, de későn;

Azért jő majd, ha jő,

Hogy légyen arcainkon

Szép arany szemfedő.

 

S a földbe ha letesznek,

Majd csillag képiben

Ragyog le zöld sirunkra

Sötétkék éjeken.

 

Nagykároly, 1848. október 22.

 

Petőfi Sándor 1823 – 1849

 

Ihr Akazien im Garten …

 

Ihr Akazien im Garten,

ihr Gedächtnis Bäume,

und auf denen für mein Herz

all’ Äste sind, träume.

 

Liebe Bäume, willkommen

seid ihr gesegnet halt,

ich segne sogar auch den,

der euch gepflanzt hat.

 

Tau ’d Sonnenstrahlensegen

soll es an euch glänzen,

von fröhlichem Singvogel

an den Ästen schwänzeln.

 

Möge der ewige Lenz

immer bei euch wohnen,

dass ihr immer so schön habt

wie ich jetzt hier oben.

 

Hier sah ich zum ersten Mal

meine liebste Taube,

hier sah sie zum ersten Mal

im Akazie Laube.

 

Sie sass hier unter dem Laub,

sie sass mir vis-à-vis

‘d, hier flog aus ihren Augen

die Liebe wie Magie.

 

Ich weiss noch, warum auch nicht?

Wenn es schon lang her, die

Zeit, wenn das aufleuchtende,

Amors feil, traf mein Herz.

 

Es war eine Aurora!

Schön wie ein Gewimmel,

du das Unendliche, du

altmodischer Himmel.

 

Das Morgenrot ist vorbei,

den Mittag ist ärmer,

es ist nicht so romantisch,

aber ist viel wärmer.

 

Wenn mal die Dämmerung kommt,

das Zwielicht der Liebe?

Von dem hab kein’ Angst, meine

Ehefrau, mein liebste!

 

Es kommt ja auch doch zu spät;

drum kommt, wenn es kommen muss,

auf unseren Gesichtern,

das golden’ Leichentuch.

 

Und wenn uns begraben, in

dunkelblauen Nächten,

dann als Sternen verkleidet,

leuchten an den Gräbern.

 

Nagykároly  22 Oktober 1848

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom