Petőfi Sándor: Egy hajfürthöz / Zu einer Haarlocke

 

Egy hajfürthöz

 

Barna lyányka szép fejéről

Kaptam e hajfürtöt én.

Én s e fürt együtt pihentünk

A leányka kebelén.

 

s A bucsúnak órájában

Adta emlékül nekem;

A bucsú órája óta

Mindig itt volt szívemen.

 

Oh ha nézem e hajfürtöt:

Minden perc eszembe jut,

Mellyben a boldogság szárnyán

Mennybe nyilt előttem ut;

 

A letűnt szerelmi órák

Körülöttem lengenek,

Mint vidám csillagsugáros

Túlvilági szellemek.

 

Nézlek, nézlek, drága hajfürt,

Hosszan nézlek tégedet,

A ki üdvem holt időjét

A sírból kivezeted.

 

Hosszan függenek te rajtad,

Oh szép hajfürt, e szemek,

Hosszan .... hosszan .... és .... utószor .....

Minthogy már .... mást szeretek.

 

Pest, 1845. [aug. 10-20.]

 

Petőfi Sándor 1823 - 1849

 

 

Zu einer Haarlocke

 

Von dem Kopf einer Brünetten

bekam ich diese Haarlocke.

Wir wollten es beide ruhten,

dort, wo der Locke wollte

 

In der Stunde des Abschiedes

gab mir als Erinnerung;

und seitdem Stunde des Scheidens,

dass an meinem Herzen trug.

 

Oh, wenn ich die Locke schaue:

Stets kommt Sie mir in den Sinn,

an welchen Flügeln des traue

fliege wieder zu ihr hin;

 

Die verspielten Liebesstunden,

rund um immer noch geistern

und wie fröhliche Sternstunden

die jenseitigen Geister.

 

Schaue dich, liebe Haarlocken,

ich schaue dich lange an,

die Zeit der Erlösung locker

aus dem Grab jetzt herauskann.

 

Die schauen dich noch lange an,

ach, die Locke, ‘d die Augen,

Lange ... lange ... und ... letztes Mal ...

die lieben ein anderen.

 

Pest, 1845. (Aug. 10-20.)

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni