Oláh Gábor: Dolgozatjavítás / Aufsatzkorrektur

Toni11•  2019. április 15. 08:55

 

Dolgozatjavítás

 

Egy kis deák dolgozatát javítom;
„Önéletrajzot” írattam vele.
Előszavában őszintén bevallja:
Bizony, sokat főtt rajta a feje!

Alá-aláhúzok csekély hibákat,
Az i fölébe pontokat rakok.
S kipettyegetve a fehér barázdán
Ragyognak így pirosló csillagok.

S amint tovább-tovább visz röpke szárnyán
A kis deák beszédes bánata:
Ritkulnak a pirosló tintapettyek
És hangosabb lesz a betűk szava:

„Apám sikkasztott s elszökött... Anyámra
Hét apró gyermek gondja rászakadt.
Az emberek nem álltak szóba vélünk,
El is temettek, mint halottakat.

Anyám, szegény, átkozta azt az órát,
Melyben apámmal esküt esküdött.
És kezdtük újra koldus életünket
Leírhatatlan szenvedés között.

Tanulni vágytam, - mert tanulni oly szép!
De nem segített rajtam irgalom.
Ez esztendő utolsó, drága évem,
Jövőre már - hej, másutt folytatom! ...

Kérem, tanár úr, hogyha összevissza
Dülöngnek füzetemben a sorok:
Ne tessék érte nagyon haragudni, -
Mert fáj a szívem, ha rágondolok...”

- Hosszan merengek a sötét betűkön,
S szememre fátyolt bánat könnye fest.
Aztán, lehajtva homlokom kezemre,
Sóhajtva írom be a nagy Jelest.

 

Írta: Oláh Gábor

 

 

Aufsatzkorrektur

 

Bei einem Schüler Aufsatz Korrektur;

„Autobiografie“ war der Aufsatz Titel.

In Einleitung hat er ehrlich gestanden:

wahrlich, für den Kopf, ein langes Kapitel!

 

Markiere, hie und da, die kleinen Fehler,

auf das „i“ mache überall der Punkt her,

und auf den getupften weißen Furchen

blitzen so schön, die vielen roten Pünktchen.

 

Und gleich trugen mich weiter und weiter

des jungen Schülers traurige Geschichte:

Lichten sie sich die roten Tintenpünktchen

und die Buchstaben werden zu Leuchtdichte:

 

„Vater hat geprellt und geflüchtet … Mutter

mit sieben Kinder hier alleingelassen.

Die Menschen wollten mit uns kein Wort reden

sie haben uns wie Tote, schon längst begraben.

 

Mutter, die Arme, hat die Stunde verdammt,

in welchem mit der Vater gelobt hat.

Und unser Betteln Leben nahm seinen Lauf

was uns, eins unbeschreibliches Leiden gab.

 

Ich wollte lernen, weil lernen so schön ist!

Doch das Erbarmen hat mir nicht geholfen.

Dieses Jahr ist mir, das Letzte treuere Jahr,

schon nächstes Jahr, hab ich andere Sorgen.

 

Bitte Herr Lehrer, wenn hier in meinem Heft

so durcheinander taumeln die Reihen:

Bitte sind Sie dagegen nicht sehr böse, –

mein Herz tut so weh, ich könnte laut schreien …“

 

8 – Lang versonnen an dunklen Buchstaben,

die Augen Schleiern von Kummer Tränen schlicht.

Dann senke ich meiner Stirn in die Hände

und seufzend schreibe ich rein: Vorzüglich!

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Angyalka732019. április 15. 11:44

Kedves Tóni!
Nagy tisztelettel írtam neked egy e-mail-t az itt poet.hu-n lévő e-mail címedre.
Szeretnélek megkérni téged, ha nem tartasz tolakodónak, hogy kérlek, olvasd el, és nagyon várom a válaszodat.
Sok szeretettel kívánok kellemes ünnepeket neked.
Tisztelettel Mocsári Melinda, itt a poet.hu-n: Angyalka73

kevelin2019. április 15. 09:16

Köszönöm szépen

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom