Bán Aladár: Az első imádság / Das erste Gebet

Az első imádság

1

Ne feledjük sohasem el

Azt az édes imádságot,

Melyet otthon kiskorunkba

Vánkosunkra leborulva

Édesanyánk ajka súgott.

2

Messze vihet sorsunk onnan,

Bejárhatunk tenger-földet;

De azt a szót, legyünk bárhol,

Ki nem törli semmi távol

A lelkűnkből soha többet.

3

Visszasir az oda mindig,

Hol először szól fohásza:

Oda a lágy fészek felé,

Édesanyánk szive fölé

A csöndes ház udvarába.

4

Meg-megcsendül a szivünkben

Első imánk tiszta hangja,

Mint annak, ki messze mégyen,

Sokáig ott cseng fülében

Falujának kiss harangja . . .

***

Bán Aladár 1871 – 1960

***

***

Das erste Gebet

1

Dürfen es niemals vergessen

dieses wunderschöne Gebet,

die daheim in Kinderjahren

an unseren Bettchen lagen,

die unsere Mutter erzählt.

2

Weit kann uns das Schicksal werfen

in der Welt, sehr weit wehen;

doch das Wort, ist gleich, wo wir sind,

das auslöschen kann kein Fahrwind

niemals aus unseren Seelen.

3

Du sehnst wieder dorthin zurück,

wo erstes Mal gebetet hast:

in Richtung zu dem alten Nest,

zurück zu unser Mutterherz

ins alte Haus, wo glücklich warst.

4

Es klingt in unseren Herzen

des Gebetes ersten Worte,

wie dem, der schon weit gegangen,

in den Ohren Widerhallen

seines Dorfes, kleine Glocke.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni