poste restante

megmaradni

 

mérhetetlen a szenvedés

de az együttérzés már kevés

én nem hiszem hogy

szavakkal lehet megváltani

és nem hiszem hogy

egyáltalán meg lehet váltani

 

nem hiszem hogy fülhasító lármát

mindig meg kell hallani

s hogy a hang csak az

ami túl tud ordítani

kiteregetett lelkek

mocskos lepedőit mossa

az élet de nem hiszem

hogy egyszer minden tiszta

és igaz lesz mint gyermek-ének

 

nem hiszem hogy ha leégett

egy apró gyertyaláng

a máglyát kell abban elsiratni

én nem hiszem

hogy csak erő és pénz kell

máris értékké válhat ami talmi

ősz tavasz... múlik a fájó és a szép is

minden ’elhull és eliramlik’ mégis

a pillanat tud szerelemmé maradni

 

és nem hiszem azt sem

hogy száz vers többet tudna adni

mint egyetlen ölelés

de hiszem hogy kell a vers

amikor segít megmaradni 

és nem hiszem hogy ez kevés

hiszem hogy nem kevés

 

 

„nem véd páncél, a szeretet a fegyverem,

de csatáimat így is megnyerem”

/VooDoo/

 Eleven kép

Jóvá soha nem tehetem.

A megbánás keselyűje húsomba tép, 

bűnök szilánkjai sértik fel a lelkem,

nem tűnt mitológia, - eleven kép.

Darabokat hasít ki éles csőre,

halálmadár lakmároz belőle,

vijjogva, győztesen hordja szerteszét. 

Van, mit nem gyógyít semmi szentség,

sem a beláthatatlan rég, és hiába, 

hiába is volna mentség...

Isten nem szól, nem is vádol.

Rám szegezi a szeretet fegyverét,

mi hangtalan, de én tisztán hallom

amikor közelebb lép a távol,   

és tudom, ha ölni készül majd a Vég

- bár nem véd meg a haláltól -,

 vértjét rám adja az Ég.

 

 

 

Átutazóban

 

Az álmok vonata vesztegel,

zsúfolt a szív menetrendje.

A szeretet nem enged el

a vakító, égi váróterembe,

hiába állnak ott sorba rég

hitetlenségeim is türelemmel,

mert én itt toporgok még,

fényt várok, lehunyt szemmel.

 

 

 

 

„Hol vagy István király...”

 

már Szent István király is

jónak látta 

ha nem is versben adta át

bölcs intelmeit hagyta hátra

reménybeli fiára

és ő még jónak látta

a korral haladva

elégetni irtani szigorral

tűzzel vassal ami ősi

Európa talán akkor

ezt kívánta valóban

kérdezhetem

mint a régi énekben

most "hol vagy István király"

hogy megmondd

ezt akartad-e örökül

szóban és írásban

is 'rendületlenül'

Boldog Asszony Anyánkból

lett Mária oltalmában

lásd széjjelszórt néped

sorsa milyen könnyűvé lett

nem vándorol már hazátlan

és mindenki boldogul

ha itt nem hát máshol

mielőtt megboldogul

ki gyökérrel ki gyökértelen

áll ellen a szélnek

mert ma földrengések

és hurrikánok kora van

látod ezer év hogy elszáll

míg lelkünk szép súlytalan

bolyong a vak világban

mint a pitypang

szárnyas magja száll

az európai éjszakában

ahol egyedül tündököl

egy ezeréves királytükör

 

 

Holtig hűen

 

A fák saját fa-házaikban laknak,

fejük fölött a színes lombfedél

még helyet kínál a vénülő napnak,

de áttetsző postaládáikba

már őszi leveleket hord a szél.

Lassan fejük felől is elfogy

az eddig védelmet nyújtó tető,

fénycserepeik mind lepotyognak,

mégis maradnak ott, ahol voltak:

fa-házaikban, - amit őriz az idő.

Ködben, fagyban, hideg esőben,

erdőkben, út mentén …és temetőkben,

még ha nem is nagyon érthető,

ragaszkodnak megszokott helyükhöz,

a fák hűek maradnak holtig

láthatatlan gyökereikhez.