poste restante

Sándor, mondd…

 

„Szabadság, szerelem!

E kettő kell nekem.”

- szólt Petőfi szívdobbantó sorokban

(s ma azt sem tudni, pora hol van…),

’csupán’ e kettő együtt nem adatott meg neki,

amint a honvédeknek, bátor katonáknak,

értük aggódó, elhagyott asszonyoknak,

a meg nem fogant magzatoknak sem;

 "Szabadság, szerelem..." vajon a

kivégzésre várva akkor, nekik mit jelentett,

 hogy elvérzett egy egész nemzet; 

… és később sem adatott meg

két borzalmas háború áldozatainak;

… és nem adatott meg

56’ világgal szembeszálló harcosainak,

sem a megtorlást túlélő utódoknak;

… és nem adatott meg a földön

sok-sok millió most is szenvedőnek,

árvának, éhezőnek, menekülőnek…

... nem adatott meg még ma sem!

„Szabadság, szerelem…”

Sándor, mondd, ez micsoda kívánság?!

…és hogy is lehetne pont ma… pont nekem?