poste restante

én  én  én …

 

egyetlen univerzum

egyetlen csillagát

egyetlen csillagnak

földre ért sugarát

 

én teremtettem…

 

egyetlen bolygónak

egyetlen helyét

egyetlen helynek

az összes színét

 

én festettem…

 

egyetlen napnak

egyetlen pillanatát

egyetlen pillanat

örök lenyomatát

 

én őriztem…

 

egyetlen álomnak

egyetlen képét

egyetlen képnek

időtlen szépségét

 

én álmodtam…

 

egyetlen versnek

egyetlen sorát

egyetlen sornak

a legszebb szavát

 

én írtam…

 

én  én  én ...

 

én teremtettem

én festettem

én őriztem

én álmodtam

én írtam

 

neked

körön kívül

 

hol is kereshetnélek még

vagy már  hiába is tenném

egyszer minden kör-bezár

kitörni belőle képtelenség

 

benne pásztázó pulzáló sugár

mozdulatlan középpontját

átlósan szeli át a mindenség

el-választott kis terekre bontja

 

csillagozott körívek mentén

jövő menő érkező hiányok

örülj ha neked nincs ilyen

és nem is fog rajtad átok

 

kint a körön kívüli térben

teljesülhet egy-egy óhajom

pedig kívánni sem könnyű

hisz már magam sem tudom

 

mikor mit és hova is zártam

gondosan az egyetlen körbe

ahová bejutni azóta vágyom

de csak egy hang súg a fülbe

 

’lazíts.. szíved ne szorítsd ökölbe...’

 

/11.04./

 

Kedvesem

 

Kedvesem, ha már csak óvnál,

a testen kívüli láztól,

és úgy kívánnál álmodban

a valóságtól egyre távolodva,

csak lehelet-finoman

 „tedd a kezed homlokomra”,

mert álmodott érintés is fájhat,

amint egyetlen pontba

sűrűsödve csontig sebet éget,

„úgy őrizz, mint ki gyilkolna”,

igen Kedvesem.., én is téged.

 

A fájdalom is csupán illúzió,

mert a valós elmúlás - fétis.

Ott lebeg túl a horizonton,

anyagtalan lélek-lépés,

föld és ég alkotta szintézis;

mint eső utáni fénytörés,

látomás a szivárványon

egy csepergős, őszi délutánon.

Kedvesem, az élet sem más

csak elsuhanó, éber-álom,

áldás, szerelem-zápor,

mi átporoz a szív-tájon…

 „Az egész nem igaz: - álom,

fekszem és kitalálom,

csak hogy valami fájjon.”

 

 

 

/Az idézetek: József Attila: 'Tedd a kezed ' ,  és Váci Mihály: 'A cigánylány ' c. verséből valók /

tartozások

/M.-nak ha él, ha nem.../

tudom nem tartozol

se hozzám se máshoz

álmod legyen nyugodt

az éj bármit is hoz

 

nem tartozol te már

se nekem se másnak

 ne is vedd válladra

gondját a világnak

 

nem tartozom én sem

ehhez a világhoz

itt már nincs hatalom

mi belőlem kiátkoz

 

nem tartozom én sem

hisz mindent megadtam

 kamatként álmaim

vidd csak el nyugodtan

 

/09.27/

 

 

 

nem éri meg

 

visszaköszön én pedig előre

a messzeségbe nézek

egyenesen bele a szemébe

mosolyog rám remélem

sosem lesz amnéziám

mind az ezeregy éjszakán

lesz mit mesélnem

„nem éri meg”- elfelejtem

időkapszulába rejtem

hogy emlékezzek rá

ki vagyok és ki ő nekem

mert nem éri meg

hogy elfelejtsem