poste restante

 

Kedvesem

 

Kedvesem, ha már csak óvnál,

a testen kívüli láztól,

és úgy kívánnál álmodban

a valóságtól egyre távolodva,

csak lehelet-finoman

 „tedd a kezed homlokomra”,

mert álmodott érintés is fájhat,

amint egyetlen pontba

sűrűsödve csontig sebet éget,

„úgy őrizz, mint ki gyilkolna”,

igen Kedvesem.., én is téged.

 

A fájdalom is csupán illúzió,

mert a valós elmúlás - fétis.

Ott lebeg túl a horizonton,

anyagtalan lélek-lépés,

föld és ég alkotta szintézis;

mint eső utáni fénytörés,

látomás a szivárványon

egy csepergős, őszi délutánon.

Kedvesem, az élet sem más

csak elsuhanó, éber-álom,

áldás, szerelem-zápor,

mi átporoz a szív-tájon…

 „Az egész nem igaz: - álom,

fekszem és kitalálom,

csak hogy valami fájjon.”

 

 

 

/Az idézetek: József Attila: 'Tedd a kezed ' ,  és Váci Mihály: 'A cigánylány ' c. verséből valók /

tartozások

/M.-nak ha él, ha nem.../

tudom nem tartozol

se hozzám se máshoz

álmod legyen nyugodt

az éj bármit is hoz

 

nem tartozol te már

se nekem se másnak

 ne is vedd válladra

gondját a világnak

 

nem tartozom én sem

ehhez a világhoz

itt már nincs hatalom

mi belőlem kiátkoz

 

nem tartozom én sem

hisz mindent megadtam

 kamatként álmaim

vidd csak el nyugodtan

 

/09.27/

 

 

 

nem éri meg

 

visszaköszön én pedig előre

a messzeségbe nézek

egyenesen bele a szemébe

mosolyog rám remélem

sosem lesz amnéziám

mind az ezeregy éjszakán

lesz mit mesélnem

„nem éri meg”- elfelejtem

időkapszulába rejtem

hogy emlékezzek rá

ki vagyok és ki ő nekem

mert nem éri meg

hogy elfelejtsem

 

valami baj

 

Tudom én, velem mindig csak a baj volt…

Intuíciók sorát magamban lefuttattam,

mint valami hibásan kódolt programot,

hol az eszem, hol a szívem szortírozott,

aztán egy gép (amiről azt hittem okos)

kidobta amit rég tudtam, és otthagyott

egy rakás problémával, boldoguljak

most már egyedül ahogy tudok,

(és hagyott egy szmájlit is a piszok…)

A megoldást hamar megtaláltam,

de hiába, mert a gép nem hitte,

újra és újra leellenőrizte, el kellett

pazarolnia még hosszú éveket,

hogy megértse ő is,... 

velem valami nagy baj lehet

 

/07.05/

messzék

 

mint álmatag lepkék pillednek az esték

enyhülést a nyár-lombokon se lelni

s az égen még távolibbak lettek a messzék

               

hűs csillagokat hoznak szárnyaikon

amikor leszállnak az éjszakai árnyak

de nem ezen a földön egy másikon

 

ahol senkinek nem fájhat már semmi

az álmok egészen közel mernek jönni

hisz senki sem akar reggel felébredni

 

úgy vágyom abba a távoli világba

ott elfelejthetném hogy éltem valaha

a földön nélküled és álmodtam hiába