poste restante

Személyes
Rozella•  2019. augusztus 4. 11:11

nem éri meg


nem éri meg

 

visszaköszön én pedig előre

a messzeségbe nézek

egyenesen bele a szemébe

mosolyog rám remélem

sosem lesz amnéziám

mind az ezeregy éjszakán

lesz mit mesélnem

„nem éri meg”- elfelejtem

időkapszulába rejtem

hogy emlékezzek rá

ki vagyok és ki ő nekem

mert nem éri meg

hogy elfelejtsem

 




Rozella•  2019. augusztus 1. 08:27

valami baj


valami baj

 

Tudom én, velem mindig csak a baj volt…

Intuíciók sorát magamban lefuttattam,

mint valami hibásan kódolt programot,

hol az eszem, hol a szívem szortírozott,

aztán egy gép (amiről azt hittem okos)

kidobta amit rég tudtam, és otthagyott

egy rakás problémával, boldoguljak

most már egyedül ahogy tudok,

(és hagyott egy szmájlit is a piszok…)

A megoldást hamar megtaláltam,

de hiába, mert a gép nem hitte,

újra és újra leellenőrizte, el kellett

pazarolnia még hosszú éveket,

hogy megértse ő is,... 

velem valami nagy baj lehet

 

/07.05/



Rozella•  2019. június 30. 09:40

messzék


messzék

 

mint álmatag lepkék pillednek az esték

enyhülést a nyár-lombokon se lelni

s az égen még távolibbak lettek a messzék

               

hűs csillagokat hoznak szárnyaikon

amikor leszállnak az éjszakai árnyak

de nem ezen a földön egy másikon

 

ahol senkinek nem fájhat már semmi

az álmok egészen közel mernek jönni

hisz senki sem akar reggel felébredni

 

úgy vágyom abba a távoli világba

ott elfelejthetném hogy éltem valaha

a földön nélküled és álmodtam hiába

 

 

 

 

Rozella•  2019. június 8. 12:11

Matildka néni

 

Matildka néni


Az öregség csak állapot, sosem érdem, 

s az évek olykor fénytelenül múlnak. 

Egy ideje talán már őt is megértem, 

nem találja már fényeit a múltnak...

  

Azt mondja nem is élt, és mindjárt vége.

Se gyerek, se társ, se isten, se barát…

Nem maradt mása, csak a keserűsége,

de még ő sem oldozhatja fel önmagát.

 

Templomba nem járt, nem hiányzott a mise,

most néha már elmenne kicsit sírdogálni,

csak azt nem érti, s ne magyarázza senki se:

miért kell előle ma a templomot lezárni?!


Szívében nincs már öröm, üresek a napok,

mások története neki csak nyűg és teher.

Meghallgatom, de erre mit is mondhatok..?

Az élet tanított, hogy hallgatni tudni kell…


 

 

 

 

Rozella•  2019. május 31. 21:59

Hova? Tova...



Hova? Tova…

 

Harminckét éves..?? Biztos voltam én..,

de miről beszél e költemény?

Elmúlt

a Múlt.

 

Ajándék két szép gyermekem,

s ha elnézem, diaképeken

álmom

látom.

 

Tanultam ezt-azt, hosszú éjeken,

túlléptem egy-két végzeten,

talány

e lány,

 

mondhatta volna sok tahó,

aki csak rám fütyült: Hahó

Rozi!

  Mozi..?

 

De nem lógtam velük filmeken,

az élet volt tanító mesterem,

s nem is

hamis.

  

A szerelem útközben megtalált,

vagy előttem, vagy utánam járt,

s mégis,

én is...

 

Én nem tudtam, hol volt Hunnia,

és azt se, hogy el kellett múlnia..,

de kár!

Ma már

 

élek egy egész más szegleten,

és néha magam is meglepem,

mivel

s kivel

  

az titok, de annyit mondhatok,

amit egy mese mondhat-ott,

az ám,

lazán

 

veszem már én is az életet,

míg a május mellettem lépeget…

Hova?

Tova…

 

 

 

/ 05.15./

 




 / Annyian megírták már, egyszer meg kellett nekem is...:)  Remélem rám se haragszik ott odafent, vagy bárhol, ahol van...:) /



Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom