poste restante
Isten veled Kedves Rózsa... :(
/2024 március 21.-én,pár nappal 59. születésnapja előtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Földesi Jánosné, Rózsa, népzenész, együttes vezető és tanár. A naptára tele volt teendőkkel, fontos találkozókkal, időpontokkal egész hónapra, és tovább.../
Isten Veled Kedves Rózsa... :(
Akik közelebbről ismertünk és szerettünk, még mindig nem hisszük el..., mert az nem lehet, hogy végleg elmentél... A magyar népzene volt az életed, és ezt a valós szeretettel átitatott életet Te sokakkal megosztottad. Ez volt az igazi önzetlenség, ezt nem lehet tanítani, mert ez a szívben lakozik. A muzsikálás örömét, mesterségét, szeretetét adtad át a fiataloknak akiket tanítottál, a közönségnek, akik szerették és szeretik a Boglya Népzenei Együttest, amelyik a vezetésed alatt vált a hazai és határon túli népzene elismert, és népszerű tolmácsolójává.
Voltál és vagy...
Hangod, mint a forrás, tiszta,
Szíved kitáruló rózsa,
A zene, a zene hoz Téged vissza,
Örök égiből, az igazi hazádba...
https://www.youtube.com/watch?v=J8PswbX3pLE https://www.youtube.com/watch?v=zXfC-6fZpBg
Nem tudni
Nem tudni
Nem tudni melyik volt
a borzalmak fekete napja,
az-e, amelyiket a hold
éjjel a sötét égen elsiratta
évente háromszázhatvanötször;
vagy az, amelyiken a földre
ólmos véresők özöne hullott,
vörösre festve a bolygót örökre,
s elválasztó, mély árkokat húzott,
minden megpecsételt napon, többször.
Nem tudni melyik a legjobb
év, nap, óra, perc, pillanat
neked és nekem -(hiszen biztos nem lehetsz),
Ami épp szökik, vagy ami itt marad,
vagy amikor csak úgy, élni szeretsz…
Amorf
Amorf
Szétkent foltok papíron, falakon
sok-sok kontúros árnyék,
testet öltő, jósolt borzalom,
ám sose vetett még gátat költő
az áradatnak, és író se fog,
garantálhatom.
Nem is figyelek rájuk.
Szubjektív minden krónika*,
utókorok nem fejthetik föl az igazat
besüppedve a 'való' hiányaiba.
Minden kor annyit ér,
amennyit előzőkből tanul,
és amennyit hozzátesz maga.
Nem Morusnál, talán Platonnál
kezdődött az utópia.
Atlantisz mi magunk vagyunk,
s hiába lehetne itt már eutópia,**
csak egy amorf század árnyai vagyunk.
*A krónika szót - átvitt értelmeben, általánosságban a költők és írók műveire értem.
„A krónika görög eredetű szó (kronosz-idő - a latin chronica megfelelője. A középkor jellegzetes történeti műfaja. … A krónikákban az eseményeket időrendi sorrendben, rendszerezés, magyarázat, összefoglalás nélkül jegyezték föl. Készítőik, a krónikások többnyire egyházi emberek voltak… A középkor óta is használják a krónika szót a legkülönbözőbb szépirodalmi és tudományos művek címében.” / Wikipedia/
** eutópia: legáltalánosabb értelemben : a "jó hely”
Két márciusi vers - anno...
Ady Endre: Köszvény-ország márciusa
Március-Isten keresésre
Indit ma minden friss szelet:
Volt egy ország valaha, régen,
Negyvennyolcnak nagy idejében
S ez a szép ország elveszett.
Az élén jártunk a világnak,
Micsoda áldott, nagy tusák.
Föltört a hunn szivből a láva,
Mi voltunk a világ Japánja
Akkor s maga az – Ifjuság.
Nép volt az és nem rongyos horda,
Az márciusban nem aludt:
Sziken nőtt piros csoda-rózsa.
Bámult is a vén Európa,
Rómák lettek a hunn faluk.
Mennyit tudtunk és mennyit mertünk.
Bús egek, hát mi lett velünk?
Barmok, akik mindent megszoknak,
Helótái puhult latroknak:
Ezek vagyunk, ezek leszünk.
Grófok hü nyája, Köszvény-ország,
Pupákok, senkik és vakok,
Uj ifjaink bóditva állnak,
Mária-zsoltárt kornyikálnak
S lesik az úri abrakot.
Sodomás bölcs, komisz, vén kasznár,
Pimasz pap, lelketlen cseléd,
Mágnás-úr, zsivány oltja, oltja,
Hogy föl ne csapjon nagy lobogva,
A régi március hevét.
Bus Hunnia, podagra-nemzet,
Kis Köszvény-ország, baj vagyon:
Ma március van. Csúzod óvjad,
Húzd magadra a takaródat,
Szelek járnak víg hajnalon.
Kossuth népe, Petőfi népe,
Ma március van, ha tudod,
Ha nem tudod, óh meg ne kérdezd
Urad, bíród, sorsod, köszvényed:
Kegyelmes Franz von Kossuthot.
/Budapesti Napló, 1907 március 15./
********************************************************
Szécsi Margit: Március 15.
Zsír fogytán, bor apadtán
tengtek a jobbágyfalvak.
Füsttelen tűzhelyeken
főzték a forradalmat.
Nemzetiszín lobogó
röpült a szemek előtt,
behasadt fecskeszárnya
vívta a zöld levegőt.
Félelmes tavaszidő
láttatott seregeket...
Gyönyörű elgondolni
azt, ami nem lehetett.
/ Szécsi Margit (Bp. 1928 május - 1990 nov.ember) háromszoros József Attila-díjas, magyar költő, Nagy László költő felesége volt. A beérkezett állampolgári javaslatok alapján Szécsi Margitnak ítélte a Magyar Örökség kitüntető díjat a Magyar Örökség és Európa Egyesület. 2005-ben szeptember 24-én adták át a posztumusz elismerést az MTA dísztermében./
Kis magyar mítoszok...
Kis magyar mítoszok…
Se nem hull a hó, se nem hózik,
de fújja dalát Micimackó,- hát ki más?
Egy hazaáruló épp mézesen ’árulózik’,
mert legjobb védekezés a támadás.
Profánul Szent Istvánra hivatkozik,
s közben országnak, nemzetnek vermet ás.
Tudjuk, minden szentnek maga felé hajlik,
azt sem bánná már, ha roppanna a gerinc,
az éterben körötte sunyi lapítás hallik,
szégyen bennük sose volt, és ma sincs.
Fejekben köd, szívekben gyűlölet morajlik,
nem baj ha szaros, csak markában legyen a kilincs.
Hatalomvágytól megrészegült árulók
gyalázzák, hisz’ nekik nem szent ez a föld.
Kígyóbőrbe bújt, törtető, régi-új tahók
sziszegve marják azt, aki különb.
Hazug kis mítoszokon csámcsog a nép,
mégis folyton enni kér, „adjatok még”!