poste restante

Rozella•  2024. március 28. 21:47

Isten veled Kedves Rózsa... :(



/2024  március 21.-én,pár nappal 59. születésnapja előtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Földesi Jánosné, Rózsa, népzenész, együttes vezető és tanár. A naptára tele volt teendőkkel, fontos találkozókkal, időpontokkal egész hónapra, és tovább.../

Isten Veled Kedves Rózsa...   :(

Akik közelebbről ismertünk és szerettünk, még mindig nem hisszük el..., mert az nem lehet, hogy végleg elmentél... A magyar népzene volt az életed, és ezt a valós szeretettel átitatott életet Te sokakkal megosztottad. Ez volt az igazi önzetlenség, ezt nem lehet tanítani, mert ez a szívben lakozik. A muzsikálás örömét, mesterségét, szeretetét adtad át a fiataloknak akiket tanítottál, a közönségnek, akik szerették és szeretik a Boglya Népzenei Együttest, amelyik a vezetésed alatt vált a hazai és határon túli népzene elismert, és népszerű tolmácsolójává.


Voltál és vagy...

Hangod, mint a forrás, tiszta,
Szíved kitáruló rózsa,
A zene, a zene hoz Téged vissza,
Örök égiből, az igazi hazádba...  




https://www.youtube.com/watch?v=J8PswbX3pLE

 

https://www.youtube.com/watch?v=zXfC-6fZpBg

 

 

 

 

 

 

 

 

Rozella•  2024. március 24. 10:54

Nem tudni


 

Nem tudni

 

 

Nem tudni melyik volt

a borzalmak fekete napja,

az-e, amelyiket a hold

éjjel a sötét égen elsiratta

évente háromszázhatvanötször;

 

vagy az, amelyiken a földre

ólmos véresők özöne hullott,

vörösre festve a bolygót örökre,

s elválasztó, mély árkokat húzott,

minden megpecsételt napon, többször.

 

 

Nem tudni melyik a legjobb

év, nap, óra, perc, pillanat

neked és nekem -(hiszen biztos nem lehetsz),

Ami épp szökik, vagy ami itt marad,

vagy amikor csak úgy,  élni szeretsz…

 



Rozella•  2024. március 19. 08:32

Amorf

 

Amorf

 

Szétkent foltok papíron, falakon

sok-sok kontúros árnyék,

testet öltő, jósolt borzalom,

ám sose vetett még gátat költő

az áradatnak, és író se fog,

garantálhatom.

 

Nem is figyelek rájuk.

Szubjektív minden krónika*,

utókorok nem fejthetik föl az igazat

besüppedve a 'való' hiányaiba.

 

Minden kor annyit ér,

amennyit előzőkből tanul,

és amennyit hozzátesz maga.

Nem Morusnál, talán Platonnál

kezdődött az utópia.

Atlantisz mi magunk vagyunk,

s hiába lehetne itt már eutópia,**

 

csak egy amorf század árnyai vagyunk.

 

 

*A krónika szót - átvitt értelmeben, általánosságban  a költők és írók műveire értem.

 „A krónika görög eredetű szó (kronosz-idő - a latin chronica megfelelője. A középkor jellegzetes történeti műfaja. … A krónikákban az eseményeket időrendi sorrendben, rendszerezés, magyarázat, összefoglalás nélkül jegyezték föl. Készítőik, a krónikások többnyire egyházi emberek voltak… A középkor óta is használják a krónika szót a legkülönbözőbb szépirodalmi és tudományos művek címében.” / Wikipedia/

 

** eutópia: legáltalánosabb értelemben : a "jó hely”



Rozella•  2024. március 15. 14:47

Két márciusi vers - anno...


Ady Endre: Köszvény-ország márciusa

 

Március-Isten keresésre

Indit ma minden friss szelet:

Volt egy ország valaha, régen,

Negyvennyolcnak nagy idejében

S ez a szép ország elveszett.

 

Az élén jártunk a világnak,

Micsoda áldott, nagy tusák.

Föltört a hunn szivből a láva,

Mi voltunk a világ Japánja

Akkor s maga az – Ifjuság.

 

Nép volt az és nem rongyos horda,

Az márciusban nem aludt:

Sziken nőtt piros csoda-rózsa.

Bámult is a vén Európa,

Rómák lettek a hunn faluk.

 

Mennyit tudtunk és mennyit mertünk.

Bús egek, hát mi lett velünk?

Barmok, akik mindent megszoknak,

Helótái puhult latroknak:

Ezek vagyunk, ezek leszünk.

 

Grófok hü nyája, Köszvény-ország,

Pupákok, senkik és vakok,

Uj ifjaink bóditva állnak,

Mária-zsoltárt kornyikálnak

S lesik az úri abrakot.

 

Sodomás bölcs, komisz, vén kasznár,

Pimasz pap, lelketlen cseléd,

Mágnás-úr, zsivány oltja, oltja,

Hogy föl ne csapjon nagy lobogva,

A régi március hevét.

 

Bus Hunnia, podagra-nemzet,

Kis Köszvény-ország, baj vagyon:

Ma március van. Csúzod óvjad,

Húzd magadra a takaródat,

Szelek járnak víg hajnalon.

 

Kossuth népe, Petőfi népe,

Ma március van, ha tudod,

Ha nem tudod, óh meg ne kérdezd

Urad, bíród, sorsod, köszvényed:

Kegyelmes Franz von Kossuthot.

 

/Budapesti Napló, 1907 március 15./


 

********************************************************



Szécsi Margit:  Március 15.

 

Zsír fogytán, bor apadtán

tengtek a jobbágyfalvak.

Füsttelen tűzhelyeken

főzték a forradalmat.

 

Nemzetiszín lobogó

röpült a szemek előtt,

behasadt fecskeszárnya

vívta a zöld levegőt.

 

Félelmes tavaszidő

láttatott seregeket...

Gyönyörű elgondolni

azt, ami nem lehetett.  

  

/ Szécsi Margit (Bp. 1928 május - 1990 nov.ember) háromszoros József Attila-díjas, magyar költő,  Nagy László költő felesége volt. A beérkezett állampolgári javaslatok alapján Szécsi Margitnak ítélte a Magyar Örökség kitüntető díjat a Magyar Örökség és Európa Egyesület. 2005-ben szeptember 24-én adták át a posztumusz elismerést az MTA dísztermében./

 

 


Rozella•  2024. február 24. 16:02

Kis magyar mítoszok...


Kis magyar mítoszok…

 

Se nem hull a hó, se nem hózik,

de fújja dalát Micimackó,- hát ki más?

Egy hazaáruló épp mézesen ’árulózik’,

mert legjobb védekezés a támadás.

Profánul Szent Istvánra hivatkozik,

s közben országnak, nemzetnek vermet ás.

 

Tudjuk, minden szentnek maga felé hajlik,

azt sem bánná már, ha roppanna a gerinc,

az éterben körötte sunyi lapítás hallik,

szégyen bennük sose volt, és ma sincs.

Fejekben köd, szívekben gyűlölet morajlik,

nem baj ha szaros, csak markában legyen a kilincs.

 

Hatalomvágytól megrészegült árulók

gyalázzák, hisz’ nekik nem szent ez a föld.

Kígyóbőrbe bújt, törtető, régi-új tahók

sziszegve marják azt, aki különb.

Hazug kis mítoszokon csámcsog a nép,

mégis folyton enni kér, „adjatok még”!