poste restante

Rozella•  2024. június 11. 22:24

útközben


útközben

 

önjáró sejtek

csúcsra képzelt

tobzódásban öröm

hiánya siralomvölgy

sóvárgó kesergő magánya

osztódó kényszer

a lent és fönt között  

silány  középszer

mindennapi félelmek

vagánya ne legyek

a hamisság igazsága

élni vágyó képzelet

hajózni kell lehet

vitorlát bontani

egy más és egymás-irányba

de bárhová fut minden út

visszaér egyszer

önmagába



Rozella•  2024. június 4. 17:18

MEGINT



MEGINT

 

„A hangraforgó zeng a fű között”

mert a sátán MEGINT angyalnak öltözött.

Emlékezz rá, láttad már ezt a képet,

dúvad szarvaik ökleltek egy népet,

véres karmaik kéjesen görbültek,

de egészben is lenyelték volna,

ha belefér hatalmas pofájukba;

és most kénköves, habzó szájjal

a Szózatot s a Himnuszt megvetik.

Maradék testét is cafattá tépnék,

hiszen azt végképp nem érthetik,

’ miért nem döglött már meg’,

... „ahogy kérték”…


Barbár mód, foggal és körömmel

tobzódva élveznék jajkiáltásait,

felöklendezett kárörömmel,

vérszagra gyűlve már MEGINT

várják a végzetét, telekürtölik

degesz pénzzsebét a világnak:

hogy nekünk a ’csonka ostobáknak’

már MEGINT Mohács kell,

már MEGINT Trianon kell…

 

… hát mondjátok meg nekik:

egy nemzet feszül fönt a kereszten,

mely ezredévek óta megölhetetlen.

Nekik hamvaik sem lesznek már,

letörlődnek mind a föld színéről,

az aljasság nem marad büntetlen,

megfosztatnak az Ember névtől…

Sátáni vágyuk MEGINT nem győzhet Életen,

” mondjátok hát, hogy nem reménytelen”

 

 

idézőjeles keret: Radnóti Miklós: Majális c. versének kezdő és záró sora

 

 

Rozella•  2024. március 30. 16:59

átsuhanó


átsuhanó

 

erdőkből kinőttem törve a fény felé

kivágott fa lettem szívem szakad belé

 

szakadjon ha így volt nem sajnálom magam

sajnáljon a mennybolt ha nem nő több szavam

 

erdő mélye rejtsen boruljanak rám fák

ne keressék kincsem  mindenem ellopták

 

befogad majd a föld lelkem őslombozat

szívem folyton termő dobbanó áldozat

 

felhőfátylon átleng sóhaja a napnak

éjszakában felcseng ezüstje a holdnak

 

álmodik az erdő szövétnek az álma

csillagok aranyát szórja a világra

 

lélek suhan át a fényt szikrázó égen

ma is láthatatlan éppen úgy mint régen



 

Rozella•  2024. március 28. 21:47

Isten veled Kedves Rózsa... :(



/2024  március 21.-én,pár nappal 59. születésnapja előtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Földesi Jánosné, Rózsa, népzenész, együttes vezető és tanár. A naptára tele volt teendőkkel, fontos találkozókkal, időpontokkal egész hónapra, és tovább.../

Isten Veled Kedves Rózsa...   :(

Akik közelebbről ismertünk és szerettünk, még mindig nem hisszük el..., mert az nem lehet, hogy végleg elmentél... A magyar népzene volt az életed, és ezt a valós szeretettel átitatott életet Te sokakkal megosztottad. Ez volt az igazi önzetlenség, ezt nem lehet tanítani, mert ez a szívben lakozik. A muzsikálás örömét, mesterségét, szeretetét adtad át a fiataloknak akiket tanítottál, a közönségnek, akik szerették és szeretik a Boglya Népzenei Együttest, amelyik a vezetésed alatt vált a hazai és határon túli népzene elismert, és népszerű tolmácsolójává.


Voltál és vagy...

Hangod, mint a forrás, tiszta,
Szíved kitáruló rózsa,
A zene, a zene hoz Téged vissza,
Örök égiből, az igazi hazádba...  




https://www.youtube.com/watch?v=J8PswbX3pLE

 

https://www.youtube.com/watch?v=zXfC-6fZpBg

 

 

 

 

 

 

 

 

Rozella•  2024. március 24. 10:54

Nem tudni


 

Nem tudni

 

 

Nem tudni melyik volt

a borzalmak fekete napja,

az-e, amelyiket a hold

éjjel a sötét égen elsiratta

évente háromszázhatvanötször;

 

vagy az, amelyiken a földre

ólmos véresők özöne hullott,

vörösre festve a bolygót örökre,

s elválasztó, mély árkokat húzott,

minden megpecsételt napon, többször.

 

 

Nem tudni melyik a legjobb

év, nap, óra, perc, pillanat

neked és nekem -(hiszen biztos nem lehetsz),

Ami épp szökik, vagy ami itt marad,

vagy amikor csak úgy,  élni szeretsz…