poste restante

Gondolatok
Rozella•  2020. augusztus 11. 18:47

úgy tűnik

 

úgy tűnik

 

mindenre van magyarázat

minden konkrét átvitt és végletes

„köztünk a roppant jeges űr lakik”

a föld sem forró most épp nyár-jeges

és már csak mi vagyunk azok akik

pontosan tudják hogy nem lényeges

semmilyen földi hívság

amikor rámdörren az ég néha

felfeslik a sebről a géz-valóság

fogat szorítok nem kötöm be újra

úgyis rávarasodik majd a szó

de a gondolat mint megriadt ló

hőköl vissza homlokomba

magányos villámokba sűrül a világ

olykor úgy tűnik mintha ez volna

„a térbe szétszórt milljom árvaság”

pedig csak a ménkű csap le a földre

vagy talán isten ostora csőre töltve



Idézetben:Tóth Árpád: Lélektől lélekig c. versének sorai

 

 

Rozella•  2020. július 5. 11:11

Bűnbánat



Felelősségem teljes tudatában és belátóképességem birtokában kijelentem, hogy ez a vers nem a járványról szól!! Agyrém, hogy ezentúl ha egy versben  pl. a vírus, vagy a járvány szó előfordul, (meg még a jó ég tudja milyen további szavak vannak cenzúra alatt...) lehet  még a korona is?? -szóval agyrém, hogy ezentúl ilyen cimkéket kell viselni... Még jó, hogy nem sárga csillaggal jelölt lesz a vers. Persze nem ez az egyetlen agyrém a mai világban, itthon sem...





Bűnbánat 

 /100 évente/

 

…mert egyszer eljön az ideje mindennek,

hetedíziglen is jaj a bűnös lelkeknek!

Bűnbánatot tartok hát én is, míg nem késő,

Isten majd elbírál, ő tán’ hozzáértő,

de addig szánom-bánom, hogy e földön

 a más bőrét sosem kértem kölcsön,

most bocsánatot kérek, amiért még élek..,

s igazoltan nem lettem élősködő lélek.

 

Belém nem hálni jár, nem is reszketeg,

bevallom, ellenálló lettem cudarul,

s mindennek tetejébe még magyarul

folyékonyan írok és beszélek,

sőt ettől sem érzem magam szarul,

már rég immunis vagyok a vírusra,

igen, arra a gyilkoló világ típusra,

és ha akarod, adok neked is plazmát,

 

tartalmaz a vérem népdalt és fokhagymát,

béres cseppet, csodaszarvas legendát,

ez majd segít a bűnöktől megtisztulni,

mert most kéne pontosan mindennek múlni..(!?)

De Janus Pannoniustól Adyn át Kányádiig

 minden magyar ’bűnös lelke’ itt leledzik,

hiába is űzném reggeltől napestig,

mint Hunor és Magor azt a szarvast bőszen,

 

 hisz bűnös volt már az is, eltűnt az erdőben!

Büszke agancskoronáján hordozta a napot,

oldalán ’árdeli’ fényes hold, és a csillagok

megbánást persze még ma sem mutatnak…

100 évente kegyesen mégis esélyt kapok,

hogy tarthassak magyarul bűnbánatot.

Óh, ha ma megteszem, talán élni hagynak

s ha mégis meghalok..? Vessetek el! Magnak.

 

 

 

 

 

Rozella•  2020. június 27. 19:10

enyém tied övé


enyém tied övé

 

félmondatok alá temetett

tetszhalott létigéket fúj a nyárba

belélegezve mélyen

s lassan kifújva a világra

végtelenné tágul a hit világa

honnan hová és merre

megannyi kérdés mind hiába

egyszer mégis fontos lesz 

a dolgok személyes névmása

 

az én istenem

a te életed

az ő halála

 

a mi szerelmünk

’a ti véretek előbb..’

és ők, majd csak utána…

 

a képzelet jövő-bolond

de belehalna a megvalósulásba

enyém- tied- övé  de mondd

hová vezet ha évezredek óta

birtokos a legfőbb szerkezet

egy kör sosem érhet véget

így tudja az élet geometriája

 

lélekszobor félelmes fétis

széttört darabjaiban is egész

kerül majd egyszer napvilágra

 

az enyém

a tied

vagy az övé

 

mert személyes minden kor

mégis eltűnik elenyész

az élet mindenkié

de nem marad itt mása

és mindegy lesz már

enyém tied vagy övé

mikor az idő újra kiássa

 

/2019 03. 23-24./

Rozella•  2020. május 3. 18:00

Zarándoklat


Zarándoklat

 

„Gyermek vagyok, gyermek lettem újra..” ,

mesék tündérvilágát magam mögött tudva

is hiszem (s talán most még jobban, szinte vakon),

pedig ma már tudom, csak ritkán történik csoda,

itt, egy-egy hosszú, földi zarándoklaton.

Miközben messze száll sok vándor-év-madár,

de minden új tavaszon, új reményt hozón

visszatér,  bánatfészkeket sem kerülve.

Én mégis elbűvölve várom, hogy hazatalál,

elhozza nekem a májusok játszi fényét,

s a zölddel terített asztalon feldíszítve áll,

százezernyi színes virágillat-oltár,

táplálja szívem repkedő fióka-reményét.

Most is fülembe zsong egy halk, hálaadó zsoltár:

Anyám dúdolja, míg az én szememmel néz szét,

s mosolyogni látom, - őt, aki csodára nem vár,       

mert minden májusa hozzám zarándokol már.

 

 


( idézetben: Petőfi Sándor:Szülőföldemen c. versének egy sora)




Rozella•  2020. április 23. 21:51

Miminénik és Palibácsik...

 

Miminénik és Palibácsik…

 

„Nem a kortól függ, hogy mikor öregszünk meg. A bennünk lévő energiától, életkedvtől és kreativitástól maradunk fiatalok. És persze attól, ha senki máshoz, csak saját magunkhoz hasonlítjuk magunkat.”

 Ezt a véleményt egy  internetes cikkben találtam a minap és nagyjából egyet is értek vele… Azért  csak nagyjából, mert hogy mitől marad meg az a bizonyos energia, az életerő, a kreativitás, hát erről ott nem szólt a fáma…  Néhány olyan apróságról , mint pl. az egészségi állapot, a család törődése, szeretete, a ’szükség van rám érzés’ és általában a társadalmi megbecsülés, vagy az időseket körülvevő környezet, legyen az családi, vagy intézményesült,  és az idős korra az  egyedül maradás ténye… egyáltalán nem mellékes tényezők.

 A WHO szerint / ez ismét egy mai média-hírből való / Európában a mostani járvány minden 2. (!)haláleste idősotthonokban következik be. Ehhez nem kell kommentár, ők nyilván felmérték és követik a „statisztikákat”. Csakhogy akik meghalnak, ők nem statisztikai adatok…!! Ők a mi nagyapáink, nagyanyáink, apáink, anyáink, tesvtérek, szomszédok, Mimi-nénik és Pali-bácsik, egykori idős tanáraink, barátaink,  ismerőseink…vagy  mégsem??  Netán azért, mert nem ismerjük őket személyesen? Mert jobb a szőnyeg alá söpörni azt az érzést, hogy mit érezhet sok idős, otthonban, intézményben élő ember, aki mellől most sorra halnak meg a társai? Aki retteg, és nem érti ezt a helyzetet? Mit érezhet, aki nem láthatja  a szeretteit, az unokáit, és sokszor még elbúcsúzni sem tud tőlük…? El lehet ezt képzelni..??

 Miközben Magyarországon ízléstelen,  a bunkóságon, érzéketlenségen messze túlmenő politikai viták zajlanak a felelősségen, de még inkább a felelősség hárításán, az öregek csak hullnak mint az őszi falevelek…  Sokuk számára az egészségügyi végállomás a kórház, ahol talán van számukra még egy esély…

DE: nem a kórház kéne hogy az utolsó és egyetlen esélyük legyen!!

Minden társadalmat/ rendszert/ egyértelműen minősít az, hogy hogyan, miként bánik az idős emberekkel.

Ők, akik túlélték a háborúkat, az üldöztetéseket, a nélkülözéseket, a padlás lesöpréseket, és akik nem utazgattak a spanyol riviérára, sem Balira, és máshová sem nagyon, mert a többségük „csak” dolgozott, miközben generációkat nevelt fel és védett meg… Olyan generációkat, akik most a világjárvány idején, nem tudnak mást tenni, a fejlett nyugati és más társadalmakban sem, ( -technika ide, „fenntartható fejlődés” maszlaga oda…), mint bezárkóznak a saját kis világukba… Hát igen. Talán érthető.  De ettől ez még a 21. század egyik óriási drámája. Valóvilágos. Nem virtuális.

 

 

 

"  A bejegyzés nem minősül hivatalos tájékoztatásnak, a benne szereplő esetleges állítások a képzelet szülöttei..."

Na igen, persze, az írói fantázia mint tudjuk határtalan...

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom