poste restante

Gondolatok
Rozella•  2021. február 23. 20:37

Tenger-szem-bánatunk


Tenger-szem bánatunk

 

Tenger szemmel együtt nézünk a világba,

okos kütyükkel, mélyre s Marsra szállva…

Nézzük hát sorra, hogy 20-30 év múlva

mit láthat élőben majd az unokám

olyannak, ahogy azt még láthatta  

dédapám, nagyapám, az apám,

s ahogyan én, ’utolsó mohikán’…

 

A tengerszem aligha lesz akkor

tiszta kék, ha körötte pusztul, sorvad

az egykor érintetlen, sokszínű vidék,

a harmónia bomlik,  nyomokban sem

lelhető, s a szépség nem lesz elérhető,  

csak a képe, némely Oscar-díjas filmeken…

 

Az ökörnyál szállongó, hosszú fonadéka

mindössze néhány pókfajhoz kötött,

kik e selyemszálon messze repülnek,

de ha hamarosan ezek is eltűnnek,

helyettük az arany őszt elfedő ködökben

csak illúziók lebegnek majd a föld fölött… 

 

A forrás vize kincs, maga az élet.

Belőlük növekvő patakgyermekeknek

vénséges nagyszülő-folyók mesélnek

a tengerről,.. hisz hosszú az út, míg odaérnek

és megismerhetik a nagy kékséget.

 

Én még ihatok tiszta forrásból,

álmodhatok mezők pipacsos füvén,

de ki tudja meddig ad haladékot az idő;

hisz’ ha rajtuk múlik, sem levegő, sem víz,

sem föld, sem gyermek, sem szülő…

előlük meg nem menekszik.

 

A természet óriás. Az ember hozzá törpe.

Felnőni nem képes, mert génjeinek rabja, 

így hát kifundálta, hogyan gyötörje,

de valahol hiba csúszott a gépezetbe:

kényelmesen ülünk egy ketyegő bombán,

magunkat és egymást is mérgezve,

 

kezünk ölbe ejtve, vagy olykor ökölbe,

és mint egy filmet, csak bámuljuk a jelent,

tétlenül, bénán nézzük hogyan fogy el

a jövő is miattunk… s tenger-szem-bánatunk

ma már csak Isten tudja mit jelent…

 



 


Rozella•  2021. január 19. 19:28

napszámláló


napszámláló

 

percegnek percek kilométerek

tekernek fogynak vagy gyarapodnak

nem érdekli őket hogy vagy

a nap organikus ősszámlálója

mégsem lett digitális régimódi

maradt és ezután is körbejár

a horizonton a láng-mutató

mindig visszaáll az eredeti állapotba

 

ha nyár van ha hull a hó

egyremegy forog a számláló

én is rég le vagyok írva 

és olvasva  hahó  hahó   ha hó

 

talán el kéne vándorolni valahova

úgy élni mint a mandarinrécék

párjukhoz holtig hű madarak

színes tollaikkal elszáll a szépség

felkeres elhagyott otthon-tájakat

holott ők soha nem is tudják

lélek-összeírást épp hol tartanak

csak követik a csillagrezgést

így könnyebb felemelni szárnyukat

 

amin összetartozásuk átáramolhat

mert fönn az égen minden röppenést

és minden lehulló madártollat

egyenként számon tart a nap

 


https://www.erdekesvilag.hu/mandarinrece-szinpompas-tollazatu-diszmadar/




Rozella•  2021. január 14. 22:24

életem kukája

 

életem kukája

 

hány gondolat vetél még el

míg megszületik az az egy

hány érzés kerül szemétdombra

mint zavaros zagyvalék elegy

vagy alternatív zsákba

laposra taposva

gyűjtöm oda ahova való

telik szépen életem kukája

bár szemétben is lehet kincs

ha akad aki kiguberálja

csak az nem kidobható ami nincs

szavaknak hitelt nem adhatok

nyelvemen stigma lelkemen bilincs

nem gondolkodom tehát nem is vagyok

kidobok végre minden magyarázatot

a szívnek nincsen alternatívája

és végül csak ezek a sorok

maradnak itt a csodára várva

 

 

 

Rozella•  2020. december 21. 16:19

ve(t)het egy keresztet

 

ve(t)het egy keresztet

 

ide vagyunk hát bezárva

ebbe a nagy-világi bazárba

hol a majmok még szabadon

ugrálhatnak fáról-fára

már amelyik nincs bezárva

velünk együtt  indul a verseny

átfér-e a rácson a szellem

és ha majd ott lesz

vajon mit tesz

random és momentán

visszaköltözik-e a palackba

vagy palackpostán

magát feladja… de tényleg

mi lesz ha végleg

ide leszünk bezárva

akkor majd minden majom

mászhat fel a ’hiszemfára’

aki azt hiszi ’nekem úgyse

lehet semmi bajom’

és ebben a tudatban

mász’ vissza a fára

de előtte ve(t)het

egy keresztet magára

 



Rozella•  2020. december 18. 14:20

Sötét keretben...

 


A keret forrása: 

 

Juhász Gyula: Anyóka

 

Hideg, rideg a nagy váróterem,

Meg az a lusta lámpa égne jobban!

A vonat messze vágtat még a hóban,

Szorong és vár, vár a sok idegen.

 

A végzet őket percig összehozta,

Nyugatra tart ez, az keletre tér,

Vár mindegyikre egy táj, egy fedél.

Vagy egy sírdomb, kinek mit szán a sorsa.

 

Egyik sarokban feketében áll

Egy bús anyóka - ugyan mire vár? -

A könnye barázdáin leszivárog

 

S míg lassan betakarja a homály,

Az ablakon - tán könnyei nyomán? -

Kinyílnak a nagy, csodás jégvirágok.

 

 

 -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



 Az  "Anyókákat és Apókákat ma úgy hívják:  " többségében idős, krónikus beteg..."

 

Sötét keretben…

 

"Hideg, rideg a nagy váróterem,"

temetők csöndjébe futnak be vonatok.

Megszakadt szívekben hallgat a félelem,

talán szóra bírnák az utolsó mosolyok,

 

de búcsút int a Nap, a csillagok sírnak,

súlyos ezüstpalástba öltözik a Hold,

hangjai rezegnek egy túlvilági sípnak,

emitt lantot penget pár bánatos kobold.

 

Karácsony fényei gyúlnak ki az égen,

de a földön közöny, s félelem homálya

tekintget arctalan szemekből széjjel,

alig pislákol már az emberség lángja..

 

Egyirányú útra indulnak a síneken,

felfedezni talán egy másik világot,

hol szférák zenéje rezeg át az éjeken,

s „kinyílnak a nagy, csodás jégvirágok”

 


( idézetben: Juhász Gyula versének kezdő és záró sorai)

 


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom