poste restante

Gondolatok a NEMtudás -ról és más haszontalanságokról...

(talán csak nyelvtan, talán filozofáló töprengés, de lehet, hogy csak zavaros gondolatok… NEM TUDOM… )

Mindenki tudja, mit jelent a szó: NE. NEm, most NEm a D-vitamin NEmzetközi egységéről beszélek, vagy a foghegyről odavetett „nesze”-ről, haNEm a NEm-tudásról, ami rengeteg bajnak, ugyanakkor meg sok jónak is forrása.Tehát itt van ez a NE, ami tiltást, tagadást jelent. A hangsúlyaival persze sok mást is kifejezhetünk, olykor még az ellenkezőjét is.

A NE szócskának is van tartalma (jelentése) és van formája (alakja, írásmódja).

Elképesztő két betű: N és E, ha egybeírom: NE, ami a latin írásban leírható csupa egyeNEs vonallal. Az N betűben két külön egyeNEst ( vonalat,szakaszt) kötünk össze egy átlóval. Az egyeNEs vonalnak az életre vonatkoztatható asszociációja a leszármazás, azaz geNEalógia, (lásd pl. egyenesági rokon) és ettől elválaszthatatlan az öröklés (tan), azaz geNEtika. A geNEalógia ) viszont nem képzelhető el az analógia vagyis a valaminek való megfelelőség, valamivel egyezőség, vagy nagyon hasonlóság  nélkül, - mintegy azt is magába foglalva - , mert ez is az élet folytonosságának sajátossága.

Amikor Isten megteremtette az Embert és belőle az Asszonyt/ÁDÁM és ÉVA/, talán ők voltak az a két KÜLÖN egyeNEs, a két önálló EGYed, de Isten összekötötte őket mindazzal, amit megadott nekik, így ők -immár egy isteni akarattal összekötve - EGY emberpárrá lettek. Persze NEm véletlenül lettek KÜLÖN NEműek. Megkaptak Istentől minden jót a földi paradicsomban: testet, örökítő anyagokat, érzékelést, érzéseket, képességeket, nyelvet, szépséget, táplálékot, stb., - kivéve a Tudást. Azt Isten megtartotta magának. Az emberpárnak pedig megtiltotta, hogy almát egyeNEk a tudás fájáról. Vagyis megmondta NEkik, hogy mit tehetNEk (szaporodjatok és sokasodjatok, népesítsétek be a földet, stb.) és mit NE tegyeNEk.

Isten tehát eleve megtagadott emberi teremtményeitől bizonyos dolgokat és megtiltott NEkik valamit. Ezzel IGEN-t mondott a teremtésre, az életre, és NEM-et mondott a Vele egyenrangúságra azáltal, hogy a „NE tedd”, „NE tegyétek” tiltó parancsot, (majd később a tízparancsolatot ) kiadta. De milyen az ember? Mint teremtmény, azonnal elszakadt a teremtőjétől és a maga útját kezdte járni, az összes (fölöslegesNEk ítélt) parancs ellenére. Természetesen szakított a tudás fájának almájából és megkóstolta. Evett belőle…Tehát NEm az történt, hogy (mind) megette, hanem csak az, hogy evett belőle… Egyet azonban NEm tudott az ember: hogy ez a kóstolás soha NEm lesz (NEm is lehet ) azonos a megevéssel és ez eleve lehetetlenné teszi, hogy az ember valaha is Isten szerepében tetszelegjen (más kérdés, hogy mégis folyamatosan megpróbálja megtenni) Sokat tud az ember, de beláthatatlanul sok az, amit NEm tud és így ez a NEMTUDÁS lett a jellemző sajátossága. Talán ez okozza a mérhetetlen kíváncsiságát, nyitottságát, sőt azt is, hogy kárt tesz mindenben, - önmagát is beleértve -; meg azt is, hogy NEm képes gátat szabni határtalan vágyainak, terjeszkedésének, gyilkos ösztöneinek, zsarnokságának és uralkodni vágyásának. Pedig van benNE érző lélek és humánus szellem is, aki szeretetre, harmóniára, szépre, örömre, elfogadásra, alkotásra, megértésre, tiszteletre, megbecsülésre vágyik és erre fogékony. Furcsa állapot ez, egyénenként változó, de születésekor NEm tudni, hogy mi lesz a domináns, a jellemző magatartása, ami egész élete során is változhat. Különös, de amióta Isten embert teremtett, NEm teremtett más, újabb, értelmesebb, fejlettebb élőlényt, pedig bizonyára képes lenNE rá, de vajon miért korlátozta Isten önmagát?

Ha mindezt a darwini élet-felfogásban - azaz teljesen Isten nélkül - gondoljuk végig, akkor azt látjuk, hogy az emberi faj kialakulása és fejlődése azaz a geNEalógiája a természetes kiválasztódás, vagyis az életképességek tökéletesedése, valamint a véletlen mutációk együttes eredménye. Itt azonban van egy aprócska bökkenő. Ha így értelmezzük az embert, és mint élőlényt látjuk egy természetes folyamatban, akkor ebben a dialektikában egyáltalán NEm az ember a végpont!! Bizonyította valaha valaki, hogy a folyamat leállt, vagy befejeződött volna? Évmilliókon át az alkalmas és egyre alkalmazkodó-képesebb fajok maradtak fenn, miközben sok faj kipusztult, mások pedig túléltek és tovább fejlődtek …,  - ám innen nézve az ember is csupán egy átmeneti „képződmény”, egy ideiglenes valami, ami jelen pillanatban éppen itt tart, ahol. Egyrészt tudati szinten tart itt, másrészt érzelmi szinten...  Na de hol is? Ezt NEm tudhatjuk, mivel NEm látjuk sem a folyamat elejét, sem a végét… Csak hipotéziseink vannak és máris itt vagyunk megint a NEmtudásnál. (azaz, Isten eredendő akaratánál…) 

Mert ki tudja azt, hogy mivé válhat még az embernek NEvezett élőlény? Hogyan és mihez fog alkalmazkodni, ha egyáltalán fog? Kipusztul-e mint faj, vagy fennmarad? Valószínűleg még alakulhat, fejlődhet, Fizikai, biológiai  sajátosságai is változhatnak, ha  nagyon lassan is. Intellektuális képességei és érzelmi világa szintén. Ám, hogy milyenné válik és meddig, azt NEm tudni! Vagyis óhatatlanul érvényesül az isteni tiltás, mert a valódi tudást az ember NEm birtokolja. Amit gondol a világról, önmagáról és amiben bízik, az pusztán fikció, vízió, vagy maximum hipotézis.

Dobálózunk olyan szavakkal mint: élet, halál, menny, pokol, szeretet, szerelem, bizalom, hűség, örökké, természet, tér, idő, univerzum, véges, végtelen, világegyetem, Isten… stb., de igazából amit „tudunk”, az szinte kizárólag a saját létünket, fennmaradásunkat, kényelmünket, önmagunkba zárt világunk és folyton változó feltevéseink, igazolását vagy elvetését szolgálja ideig-óráig. Amit érzünk, az viszont köszönő viszonyban sincs a tudásunkkal. Bizonyítható „érzés-hipotéziseink” sincsenek, nem is volna értelme, mert az érzés (nem tévesztendő össze az érzékeléssel) csak a spirituális lények sajátossága, nem a racionalitás, a prakticizmus, az anyagelvűség világa. Mégis ilyen dolgokkal akarjuk ”megmagyarázni”  a megmagyarázhatatlant. A szeretet vagy szerelem, bizalom, félelem, hit, stb. érzése kialakulhat, érkezik és múlik, változik, átalakul és nem kell hozzá feltétlen valakinek vagy valaminek a fizikai jelenléte sem, de az érzéseink nem befolyásolhatók a tudat által. Nem kényszeríthetők ki és nem tüntethetők el. Az ember mégis úgy tesz, mintha uralná az érzéseit, mintha irányíthatná őket. Haragszik Istenre, vagy megtagadja, mert Isten látszólag elhagyta, nem segíti eléggé, igazságtalanul bünteti, hiszen ”kiűzte a paradicsomból” vagyis mindenkit a maga által ismert, érzett saját édenéből…

Persze lehet mondani, hogy miért is érdekelNE mindez bennünket, pláne most, a 21. században, a technika, technológia, az individualizmus globális térhódítása idején, egy megnyomorított kis országban, ahol mindenkinek bőven megvan ’a maga problémája’, bár a legtöbb ember igyekszik élhetővé, élvezhetővé tenni, ’berendezni’ a saját világát, életét.  Amúgy is az egész föld veszélyben van, összességében az ember számára ismét a túlélés a tét, az életterek beszűkülése és a felélhető készletek fogyatkozása,  és jórészt az emberi  jellem és magatartás következtében. Sokfelé a földön háborúk dúlnak és látszólag a kőkorszak egymásnak feszülő indulatai semmit sem gyengültek, csak bunkó helyett ma már más, sokkal kifinomultabb, hatékonyabb eszközök állnak rendelkezésre mikro-és makroszinten egyaránt. (persze a bunkó mint olyan, valóban ’örök’. Örök, azaz örökség, meg örök amúgy is. Mit tehet az Embernek nevezett lény itt és most? 

Most pl. látszólag az a lényeg, hogy „ állítsuk meg …” , de mit is??  Kit is…??  Na igen, ezt sem tudjuk. Itt megállítom én is a gondolatmenetet, mert az tény, hogy először is életben kellene maradni (úgy értem, nemcsak vegetálni, hanem élni) a kimért időben. Ha Isten, vagy a Természet képes nem csak létrehozni, hanem szabályozni és önkorlátozni is magát, akkor saját magunkon is meg kéne találni azt a bizonyos fékező gombot, mert minden más ennek függvénye Isten, vagy a Természet szándékai szerint. (NEm írom, hogy a Sors akarata szerint, mert a „sors kiszámíthatatlanságát” legtöbben csak vak véletlennek tekintik, rosszabb esetben meg mindent Isten számlájára írnak, felmentve az embert mindenféle saját felelősség alól.)

A virtualitás és a valóság „összemosása” a média vagy épp az internet világában pedig még csak erősíti azt a szemléletet, hogy bármi, bárhol, bármikor, bárkivel  megtehető, hiszen az embernek ez jogában és hatalmában áll, semmi sem tilos, nincsenek elérhetetlen dolgok, semmit nem kell megtagadnia magától… (?!)  A  korlátozások vagy NEtán tiltások a mai életfelfogásban szinte elfogadhatatlannak tűnnek, mert a szabadság és a szabadosság sokak fejében teljesen egyet jelent.  (ezt a két szót leírva is csupán két betű: egy O és egy S különbözteti meg, az alakjuk szintén elég 'beszédes', a kör végtelenségétől a kígyóig sok minden belelátható.../

Azt talán NE is firtassuk, hogy a TERMÉSZET hogyan, miért és mitől működik még mindig ilyen tökéletesen, de ha még lehet, becsüljük többre, őrizzük meg és közben tökéletesítsük a NEMTUDÁSUNKAT e földön a FÖLDért és nem utolsósorban EGYmásnak, EGYmásért…

Májusi képzavar

Széthúzom a cipzárt ezen a májusi délutánon.

Alatta remegő kis zöldek pőreségét látom.

A nagy gesztenye mélybarna szemeit

ellobbanó virág-gyertyák világa

borítaná még mosolyba.., de minden hiába,

szirom-könnyeit az esőben elsírta mind a sárba.

Furcsán elmosódott tavaszi mozaikképek,  

talán zavarukban szépek, mint a régi szobrok,

s az évek pince-boltívei alatt most illatos borok

kóstolása közben megmozdul pár meztelen pillanat,

kilép a májusi fénybe és a szirom-parketten

egy tangót táncol a vén gesztenyefa alatt…

Fél szívvel

Hiányzik nagyon az egészből.

Mintha a szívben csak a pitvar volna 

és nem lenne benne kamra…

Az a kitépett föld, ha még itt volna, 

egy egész szív dobogna..., 

és nemcsak dobogna,... talán élne...

" A régi  föld ha visszajutna,

biztos élne és dobogna?

Sok-sok vérrög vele jönne,

az új szív vajon mit tenne?"

Az új szívben is ott dobogna

minden régi is szorgalmasan,

de sosem mondaná meg,

 hogyan kell élni,

nem akarna menekülni, onnan

hol tápláló vére forrása buzog...  

Bölcsőtől a sírig tudná hinni, 

hogy minden dobbanásnak lelke van... 

Az új szív sosem tanulna meg félni,

és ha kell, a hazáért meghalna biztosan…

( az idézett négy sor: Hegedűs Gábor(merleg66) verses hozzászólása , köszönetem érte!)

https://www.youtube.com/watch?v=72imE2lMx5Y

https://www.youtube.com/watch?v=i367SC_eVG0

https://www.youtube.com/watch?v=EA5CoKa5Ctk 

https://www.youtube.com/watch?v=lYblxfA6uRg 

Rendhagyó gondolatok…

I.

Én nem tudom, hányszoros kötés ez,

újjászületéssé vagy enyészetté válik

e jelenidejű képzet?... Szép felhőképek,

… pár pillanatig élnek, aztán jön másik.

Ki festette őket? Hozzáér-e kezem a kezéhez?

Nem törhetem fel az évezredes zárakat,

de hiszem, ki életet teremt sosem téved,

s nem tépi ki, - ha már adott szárnyakat.

Én nem tudom, milyen lehetne az Ünnep,

ha egyszer tényleg a Szeretet támadna fel,

mert míg álmaink keresztre feszülnek,

a Húsvéton is átleng egy véres lepel…

… és mégis érzem, hogy a harsogó zajból

felhő-szitán átszűrt, cseppenkénti csendek

engednek közelebb Istenhez… Ki sosem volt

s nem lesz halott, ahogyan gyarló emberek…

II.

Talán lesz egyszer 'feltámadás', itt lenn

és hirdetik majd a visszatérő harangok,

de addig még minden másodpercben

elszáll egy lélek, mert közülünk belehal sok

az éhezésbe, a betegségbe, a nyomorba

s ha egyikbe sem, akkor az erőszakba,

a terrorba,… vagy abba, hogy a lelkében

pont most robban fel az időzített bomba…

III.

Kétezer éve a kereszten nem ölhették meg,

mert ölni az ember csakis embert tudott,

előtte és azóta is… - akár az Ő nevében -,

eljátszva bőszen a sors kezét, a fátumot,

gőggel pusztít földet, embert, állatot…

Vakhite önmagában is végzetes lehet, 

rég nem látja a valós, érte hozott áldozatot:

Isten Életet csakis TEREMT és SZERET.

Én nem tudom hányszoros kötés ez,

de hiszem: - bár lehetne rá millió ok,

hogy megtegye -, Vér nem tapad kezéhez!

Emberre a TEREMTŐ sohasem támadott.

Skizofrén állapot

Rácsorog a létre a tudat,

kettéhasadó maggondolat,

egy kibomló, skizofrén állapot

talán éppen ilyen lehet…

„Nincs alku - én hadd legyek boldog!”

 Új zsongást akarok és színeket,

nem bombákat, halottak ezreit,

szabad őrültek mérges gázait,

amikből kínhalál szivárog.

Madarak fekete szárnyán széttörött,

fáradt félelmek felém repülnek

s lezuhannak a szívem fölött.

Tollak maradványai hevernek

fák alatt és felrobbanó, barna csendek

gyökereiből kinő kapaszkodva,

fűzölden az élet… Micsoda ötlet ez

Istentől! Ő sem alkuszik. Így szeret,

mikor csak illúziót akarok és fényeket…

idézetben : József Attila verssora