Pflugerfefi blogja

Ha tudod ha nem, vannak kik nem szeretnek,

nem látsz a fejekbe, hisz takargatják,

az ő szemükben , te vagy az eretnek,

nem úgy táncolsz, ahogy ők dalolják,

tömegvonzás , be àllhatsz a sorokba,

egyed ha nem hát vegyed, magad észre,

hogy nálad a sor megakad torokba,

s a rész nem illik sehogy az egészbe,,

lehetsz akár magas entellektüel,"

inaktív tovább élèsre vágyakozó,

sorsot nem kerülheted sehogysem el,

maradhatsz  élhetésre sóhajtozó,

állhatsz a sorba, kopott farmerben,

templomban misézve  tovabbélést

könyörögve,nem tudsz hinni az emberben,

s kifordítod  a telhetetlen bèlést.

Nem keresem álmaimban 

a továbbsóhajtó  tèvhitet,

lehangolom vágyaimban,

a barangoló, mosott szìveket,

kellemest keres a vágy,

alighanem semmit èr,

mint a főtt tojás, mely làgy,

harcolni kell a semmiért,

kordont bont az ordenárè,

kokárdát fon a szerzetes,

mindegy kíé, talán másè,

hangsúlyozott, èkezetes,

átléphetek mint vízen járó,

a lètezés , a kérdezés, tűfokàn,

lehetek mélyen szívet kitáró,

s ringhatok a szeretet gondolán,

mondhat bármit a létezès,

kereshet valót az aznapos,

kába lesz úgyis az ébredés,

a valóság akkor is lapos.

Már csak egy könnyed költemény

mire a lelkem esetlen vágyik,

melyben ott csillog végre a remény,

libikóka billen s ide -oda játszik,

már csak egy ódon versszelet,

gyötrő érzeteket savként oldja,

s ha hiànyzik róla a fenti ékezet,

nem marad lelkemben a foltja,

már csak egy-kèt karcos tollvonás,

hulló madártollat idéző lebegés,

élményeket zsebrevágó fennhèjazàs,

mosolyt kiemelő keresgetés,

màr csak szèp szonettekben

súgnám szavaim, talán idétlenül,

s tovàbb keresném a vègtelenben,

ahogy a szomor' ellehetetlenül,

már csak a fény mit megragadnék,

ha puhán felèm csapnànak szárnyai,

tisztán , égve soraimban maradnék,

nem keresnének a mindenség vágyai.

Harsogó èrzelmek nem kapnak helyet,

csak a csend muzsikàl,

a mozgás harcol, kérdez a lendület,

nèmasàg harmónizàl,

a szél nem törődik mindezekkel,

fújja a magàèt,

a lét mindíg önmagáért vezekel,

a túlèlés aranyáért,

laposra taposott utakon vesztegel

a foltozott gondolat,

fent a felhőkön az égen tetszeleg

mely irányít sorsokat,

arànytalan a hangsúlyos eredet,

téveszme kihűlt falakon,

megfoghatnàm simógató kezedet,

az értelmet kereső szavakon,

lágyra váltott a kesergő vadhajtàs,

űzött  morcra hajasít,

nem várhatod, hogy mondja pajtàs,

az èlet nem téged vadít,

tovább hajszol a lét ismert veszélye,

hisz tudod falánk ragadozó,

rádborul a most idegölő szeszélye,

s ez lesz az új ismeretlen való.

Tudod, hogy most is gazdagok vagyunk,

érzelmet lopni nem mozdul agyunk,

szeretve lenni , hinni  csodàs érzés,

addig mig nem jő a meddig? kèrdès,

ha a mozdulat  nem kérdez..de ölel,

szemedben bolyong , és érkezik,

mint élet borongàs szivedbe eljövel,

alant tèrdre kényszerít es vétkezik,

gyarlóságunk tudata felszín az ég alatt,

hibáink halmaza, létet sújtó talàny,

a minden kétsège a lelkekben maradt,

 s a lehetőség már mikronnyi paràny,

keresni a korlátokon túli  semmit,

sors kezében szorítva képtelen àlmokon,

elhibázni a gondolaton síró ennyit,

s vádolni mindent előttünk jàrt lábnyomon,

tudni, hogy esendő alkotásod s mulandó,

ásatások fejtik majd gondolataid, 

mèlységekben érző , lehetben  maradó,

kèpzelt vàgyaid festik hangulataid.