KalmarKriszti blogja

Pünkösd 

Isten legszebb temploma : az ember,

Már fogantatáskor néven szólít,

A hajad szálát is számon tartva

Napról napra, hónapról hónapra... 

Tisztítsd meg a Szentlélek házát

Mindentől, mi nem méltó Hozzá, 

Mert Szent vagy te, édes Istenünk, 

Kegyelmeddel töröld le bűnünk!

Küldött perzselő lángnyelvek között 

Mindig dicsérünk téged, ki örök!

Egymás nyelvét megértve, beszélve, 

Megváltónk küldetését végezve!

Húsvét világjárvány idején

Négy évszázados magyar hagyományt 

fekete világjárvány töri meg.

Locsolkodás, versek elmaradnak,

megpihennek a vízzel, kölnivel.

Néhány piros tojást festünk -dísznek-,

s a tűzhelyen fazékban sonka fő.

A virág sem kérdezi kertünkben:

Hol járhat, merre van a Teremtő?

Teszi dolgát: nyílik csendben, némán,

fényével lágyan ontja illatát...

Kis virág, ne add fel! Terjeszd tovább:

Halottaidból kelj fel s járj, világ!

Négy fal közé zárt minket a vírus,

de rabokként lelkünk szabad mégis!

Magyar nemzetet csak erősíti 

telt szívekben kitartó aszkézis.

Kondul a harang és imára hív.

Üres az utca, üres templomunk.

Csukott ajtókon át is belépünk,

éhező lélekben már ott vagyunk!

Kopott padok, rojtos imakönyvek,

helyünket, dalainkat por lepi.

Dicsőítéseket hű szívünkbe

Jóisten szeretete égeti.

Édes hazám, testvérem, ne feledd

a Megváltótól kapott tanítást:

Ahol egyszer fájó nagypéntek volt,

ott következik a feltámadás! 

Ima gyermekért

Uram, most imában eléd hozom 

legféltettebb kincsemet: gyermekem,

s szívből jövő hálaadásomat,

hogy rám bíztad, megadtad őt nekem. 

Tekints reá féltő szeretettel, 

hiszen ő is a te teremtményed, 

e zord világban a hasonmásod,

hadd legyen te igaz tükörképed! 

Nőjön a hitben, mint facsemete, 

mely ágait bontja az ég felé, 

s ragyogó napokon kegyelemmel

magába szívja a nap melegét. 

Kitartó törzse alatt pihenjen 

igazságod jóságos árnyéka, 

évek alatt hullt levelei közt

irgalmasságodnak ajándéka. 

Óvd őt, igazgasd kedves gyermekem, 

szálljon az áldásod reá, kérlek, 

vihar közepette Téged hívjon, 

Istenünk, Atya, Fiú, Szentlélek! 

Szentének az Úrhoz


Néma voltam, szótalan, de jaj, 
a kegyelemben részesültnek
nem szabad hallgatni!
Kiáltani kell! Ó, kiáltani,
még a kietlen pusztában is, 
hogy az ordító oroszlán 
nyüszítve meneküljön!
S dicsőíteni mindenkor
hárfán, lanttal , hegedűvel
zengedezni szent nevedet
ó, Istenem, Szabadítóm, 
ki megmentetted tépázott lelkemet, 
miből éhező farkasok és keselyűk lakmároztak, 
s a halál árnyékából megmenekítetted
kénköves bűnnel telt szolgádat,
ki nem méltó még a halálra sem, 
és arra sem, hogy napjairól megemlékezzél, 
vagy emberszámba vedd! 
Lelkem sárban fetrengett, 
tisztátalan állatként bolyongott
s a földhöz tapadt. 
Mi e világnak fénylő, kedves, 
abból habzsolva táplálkozott. 
De te, Uram, irgalmasságoddal felemelted,
fájó könnyeddel mosdattad, 
véred által megváltottad, 
s asztalodnál terítéket tettél,
hogy oszlopodat megerősítsd, 
"Én Uram, én Istenem!" 




Az idézet Jn 20,28