KalmarKriszti blogja

Adventi vásár 

Gyere nèzd meg itt is, ott is

Adventi fèny csillog,

A vásárban a bódèknál 

mèzeskalács illatok.

Fènyfüzèrek, csillagszórók,

az ablakokban angyalok,

fehér csöndet kívánunk

havazásról álmodunk.

Gyere nézd meg itt is, ott is,

Adventi fèny csillog,

Tárd ki szíved

A boldogság bent ragyog!

Kalmàr Krisztina: Álmok

Diófa bölcsőben ringatott álmok,

mik gomolygó füst vitorlát bontanak

ès elszállnak a nyirkos szèllel;

elillanó gyöngyvirág illatban fürdő színes ábrándok

szürke hètköznapjaink fátyolos ködèn,

mit lesúlyoz a nehèz vashorgony

ès nem enged a tisztakèk tengerre:

Lègy erős Sámson!

Szállj fel a fènylő csillagokon át 

a vègtelennek tűnő titokzatos messzesègbe!

Ölts èdes ruhát ès válj valóra!

Kalmàr Krisztina:

Idősík eltolódás 

Halott leplek hulltak le lelkem bálványszobrairól,

Hangos sikolyok törtèk meg a bűnbánó falat

Alvó vulkán mèlyèről törnek fel a szavak

S elmèm torz kèpeket szül: idősík eltolódás 

A gyűrött tegnapokon, mit simít a lèt 

S mint nyári szellő fúj rajtam át.

Az idő vasfoga

Ó idő, te csúfondáros koldus,

ki ifjúságot ráncba fojtasz át,

s míg tűz lobog, már hozod a hordót,

mely elmúlásnak mérgét rejti át.

A nyelvünk csókol, holnap sírva átkoz,

s az álmaink csak ócska rongyhalmok,

mit széjjel fújt a szél - mit várhat attól

ki egykor úr volt, mára már halott?

A perc, mi csók volt, mára könnyes abrosz,

s a kéz, mi simított, most földet ás.

A nevetés - mi harsogott, mint zúgás -

halotti csenddé lesz, tört csobogás.

Mi kőbe vésnénk, mind porrá mállik,

az eskük, álmok... mind csak illanók.

Kegyelmet kérnél? - késő már, barátom,

az óra jár - s nyomodban a vasfog.

Király, bolond, szent - egyre megy az ágyban,

az utolsóban, hol már nincs színpad,

s ki bort ivott, vagy csupán vízre áhítt,

egy lyukba hull, a fény csak álca, hab.

Miért kergetünk, mint kutya, holdat,

ha végül láncunk egy: a vég, a sors?

De még ha semmi - én megénekelem:

az idő öl, de mégis élni most!

Ma sportosan öltözök

versenyt futok az idővel.