KalmarKriszti blogja

Boldog névnapot odafent,tesóm

Tegnap este szürke pulóvered 

a leeresztett bicikli

kopott kormányára vetve

várt a kaput kitárva.

Mint egy túlvilági üzenet 

Mintha csak annyit írtál volna:

Itt vagyok,lètezem.

Egyetlen pillanatra 

megállt bennem az idő:

Talán bent vársz a konyhában...

Aztán fèny derült a titokra.

Anyu felejtette kint.

Mègis...

mintha egèsz èjjel itthon lettèl volna,

cigifüstben a szobádban.

Ma van a nèvnapod,

s az Isten felhőszakadással

velünk sír.

Vagy talán Te odaföntről.

Kalmàr Kriszti: Fény gyermekei vagyunk

Fény vagyunk e világ Tejútrendszerén,

belső bolygónk világít az égbolt közepén.

Milliárd csillag közt te vagy és én vagyok,

együtt keringünk, míg átjárnak a tanok.

Kifeszített terítő a Mindenség tetején,

táncba hív mindenkit földi életén.

Szívhangon lüktet a ritmus, lelkek hangolódnak,

hullámhosszok az éterben találkoznak.

Gondolataink frekvenciái ütik a terceket,

vaskos falakat döngetünk, húzzuk a perceket...

Ebben a belső fényvilágban nincs kétkedés.

Nincs idő, nincs korlát, csak örök létezés.

Kalmàr Krisztina: 

Pünkösdi lángnyelvek 

Lángnyelvek hajlanak fölènk,

a Lèlek lassan szívbe száll,

mint fáradt házak ablakába 

estefelé a holdsugár.

Pünkösd ez, mit vakvágányon 

minduntalan vár az ember,

ki irgalmat, megbocsátást 

fèlő: koldulni nem mer.

Most Szentlélektől ujjong szíve,

mintha bortól lenne mámoros,

Örömhír èg folyvást ajkán,

Isten tudja, hány fokos...

Galileából való lehet 

-prozelita, netán arab (?)-,

bármerre jár,  èrtik nyelvèt,

lángol szívük, vagy èpp hasad.

Kiárad most mindenkire,

mint nyári zápor szomjas földre,

álmot ringat vèn kezekbe,

ifjak szemèbe tüzet küldve.

Majd vèr fakad az esti ègből,

a sebzett alkony peremén,

ki segítsègül hívja Istent,

hitvese a hű remèny.

Áldott Pünkösdi ünnepeket kívánok mindenkinek!

Kalmàr Krisztina:

Hajnal a rögös úton

Hajnal hasadt a fák felett,

mint Pandóra feltört szelencéje

borult vörös lángba a táj,

s rácsodálkozik a vándorló ember

kopott ruhában vagy királyi palástban.

Madárfüttyöt szelíden kémlel,

ki hőn vágyik az igaz valóra,

nem ámítja pénz csörgése,

nem téríti a szélesebb útra,

s balga, ki harminc ezüstért

cserél álmot, hazát és hitet:

minden (rögös) út - nem Rómába -,

végül Istenhez vezet.

Jöjj, március!

Március dala küszöbön szól,

szavaimat ellopták a tegnapok.

Fènyt várok a ború fölè,

de most a sötétsèg nagyobb.

Talán a fákon egy-kèt rügy,

egy-egy szirmát bontó virág,

madárcsicsergés a loncon

visszaadják a holnapot.

Körforgás az èlet, mint az èvszakok:

Tavaszra tèl,

tèlre tavasz,

születès ès elmúlás,

elmúlás ès születès.

Így lesz majd egyszer nèlkülem is.

Ès hogy ki vagyok,

ki leszek,

ki voltam?

Egy homokszem a sivatagban 

Isten tenyerèn.

(Kèsőbb vidám márciusi verssel èrkezem 🙂 )