KalmarKriszti blogja

Levél édesapám születésnapjára

Már tizenöt éve, hogy elköltöztél, apám,
és én hiányodat megszoknám,
ha tudnám.
Ma bementem a kisboltba,
amit béreltél és vezettél úgy húsz éven át.
A polcokat átrendezték
és új burkolatot is kapott,
de a pénztárgép a régi helyen maradt.
Más állt már mögötte.
Kedves, mosolygós, fiatal nő
s én elfordulva nyeltem könnyeim.
- Szép lett a bolt! - szóltam végül.
Nem tudhatta, hogy annál a konvektornál mennyit ültél
kávét vagy épp forrócsokit iszogatva.
Még betegen is.
Negyven fokos lázzal is.
Hogy hány kedves szót ejtettél
amögött a pult mögött az embereknek
és kérdezted őket hogylétük felől
egy kiló kenyeret adva vagy parizert szelve.
Tudtad mikor kinek van esküvője,
kisbabája, keresztelője, ballagása,
kerti munkája, vagy épp néma gyásza...
Tudtad, hogy pirospaprikát azért kér,
mert bográcsban majd pörkölt fő családot várva.
Hogy kinek nincs már huszadikán kenyérrevalója,
s te adtál újra és újra. Első szóra.
Tudtál mindent, de mégsem adtad tovább,
tetted a dolgod nap nap után. Nem adtad alább.
Emlékszem még az utolsó napokban is azt tervezted,
hogy a hűtőt melyik sarokba teheted
és az eladóteret vidám színre festeted.
Az a bolt tizenöt év után is viseli a nevedet:
"Barna bácsi boltja"-mondják egymás közt az emberek.
Szép lett az üzlet, olyan, amilyet álmodtál.
Pihenj nyugodtan, boldog születésnapot, apám!

Hervadó szépség

Voltam én is nyíló virág,
szemeimben ott a világ
szenvedése, boldogsága,
élete és elmúlása.

Voltam én is derűs gyermek,
(hittem a jók mindig győznek)
s volt egy dolgos édesapám,
van szerető édesanyám.

Voltam én is ifjú lányka,
ki szerelmét titkon várja,
barátnőkkel összesúgva
fittyet hánytunk mi a búra.

Voltam én is korán felnőtt,
elfújtam a viharfelhőt
s végre szívem nagyot dobbant,
fehér ruhám lángra lobbant.

Lettem én is édesanya,
ki gyermekét babusgatja,
teliholdas őszi éjen
megszületett mindenségem.

Lettem én is dolgos anya,
aki fiát védi, óvja,
új hajtását öntözgeti,
az életre nevelgeti.

Vagyok én is "Voltam egykor."
Leszek én is "Voltam egy kor."
és a fiam kék szemében
hervadó virág a szélben.

Születésemnél kezdődött az Isteni gondviselés.A szüleim ugyanis nem tervezték világra jövetelemet, Isten viszont igen. Megfogantam és sok vita után arra a következtetésre jutottak, hogy helyem van a családban.
Anya biztonságot nyújtó méhében jól éreztem magam, de -a folyamatos növekedésemnek hála- kezdett szűk lenni a hely. A karjaimat nem tudtam kinyújtani, a lábam zsibbadt, teljesen elgémberedtek az izmaim. 
Fészkelődtem, ficánkoltam, forgolódtam, aztán találtam egy kis csatornát, amin keresztül éreztem, hogy tágabb teret kaphatok. Anyám fájdalmában görcsösen összekuporodott...A fájdalom nem szűnt meg testében. Sőt! Hasa feszülni kezdett, a fájások erősödtek és sűrűsödtek.
Apám is kétségbeesetten várta az orvosi vizsgálat eredményét, hiszen még hetek voltak az emberi ész által kiszámított határidőig, ami az első találkozás időpontja lett volna.
Kaptam valami szert, amitől megnyugodtam és már nem is volt annyira szűkös az a hely. Igazából nem csak az injekció hatása volt érezhető viselkedésemen, hanem egy hang is közrejátszott abban, hogy nyugalomra találjak.
-Várj még, Gyermekem! Erősödnöd kell, hogy az Új világ viszontagságait biztosan kiáld! Eljön majd a te időd is! Pihenj, hallgass rám, hallgasd az éneket, amit dúdolok neked! 
Mintha hallottam volna már ezt a hangot! Volt benne valami lelki békét adó. Lelki béke, lelki béke....Ő az! Emlékszem Rá! Ő az Atya! Isten lágyan kért, mégis örömmel teljesítettem kérését első szóra.
Napokat, heteket töltöttem angyali énekek hallgatásával. Aztán eljött az idő, amikor már meg kellett volna indulnom a szülőcsatornában, de már nem volt erőm. Olyan jó érzés volt anya hasában ringatózni, hallgatni az ő szívverését... Anyám teljesen kétségbeesett: 
-Miért nem akarok már előjönni és bemutatkozni?  
-Mert gyenge vagyok, anya!-szóltam hozzá gondolataimmal és ő tudta, érezte mire gondolok, mert kaptam segítséget.
Isten küldött hozzám is Őrangyalt, akit már be is fogtam küldetésének teljesítését végezni.
Először is közvetítenie kellett köztem és a külvilág között a történéseket.
Anyám meghallotta az Őrangyalomat:
-Lányom, siess! Kevés az idő! Ne hallgass másra! Te csak állj ki amellett, amit a szíved diktál! -szólt kedvesen mégis határozottan angyalom, annyira, hogy még én is összerezzentem.
Aztán felém fordult:
-Te pedig, Gyermekem tarts ki! Istennek terve van veled! Nagy terve! Azért lehelt lelket beléd és küldött a Földre, mert feladatod van! Amikor megszületsz már nem úgy fogsz engem látni, ahogyan most. Folyamatosan halványulok majd előtted, a hangomat egyre halkabban fogod hallani. Tudnod kell, hogy mindig melletted leszek! A szemednek láthatatlan leszek, a füled nem fog hallani, de mindig érezni fogod jelenlétemet és a szíved hallgatni fog rám!
Ne haragudj majd rám, ha néha tettekkel megdorgállak! Ezt csak azért fogom tenni, mert épp nem figyelsz rám és megpróbálsz letérni a számodra kijelölt útról. Most pedig menj! Isten szeretete és békéje legyen veled!
Ekkor valami furcsa, idegen hang ütötte meg a fülemet. Nem anyáé, nem apáé...Akkor kié lehet ez az ijedt hang, aki azt kérdezi, hogy miért nem sírok?
Mi az a sírás? Miért olyan fontos most ez, amikor már alig várom, hogy megláthassam édesanyámat?
Tudom már! Ő lehet a Földön az egyik vigyázóm! A többiek Doktor úrnak szólítják.
A Doktor úr nagyon ideges és úgy vezeti le a feszültségét, hogy ütögeti a hátamat, miközben fejjel lefelé lógat.
Különcök ezek az emberek és a szokásaik! Így üdvözlik az újszülötteket?
 Nekem ez nem tetszik, ez nagyon fáj!
Annyira, hogy a lelkem összeszorul bele, áthalad a tüdőmön és végül kijön a fájdalom a torkomon keresztül. 
Mi ez a hang? Ezt ÉN csinálom! Ez az ÉN hangom! Ezek szerint a  fájdalomnak  van hangja.
Doktor úr közben -megtartva lélekjelenlétét az örömtől és egyben a csodálkozástól- remegő hangon szólt anyámhoz:
- A méhlepény már régen elhalt. Nem tudom, hogy a kislánya hogyan tudott táplálkozni és eddig életben maradni.
Értetlenül néztem rá Őrangyalomra, aki előttem lebegett. A sok fénytől nem láttam tisztán minden vonását, de ő közelebb jött hozzám, elmosolyogta magát és huncutul kacsintott egyet.
-Itt leszek mindig veled, amikor szükséged lesz rám!-ezzel hirtelen eltűnt.

Édesapám névnapjára

Fehér galamb, fehér galamb, 

Odafönt az égen, 

Messze repül, égbe repül, 

Mennybe siet éppen! 

Szállj le madár, égi madár, 

Nem bántlak én téged! 

Öleljél meg, pihenjél meg

A vállamon, kérlek! 

Turbékoljál, beszélgessél, 

Mondj el nékem mindent:

Milyen ott fent, Mennyországban, 

Kit láttál a fényben? 

Szeretteim, kedveseim

Jól vannak - e, mondd csak!? 

Édesapám, kedves apám

Mosolyogva hallgat? 

Fehér galamb, fehér galamb, 

Repülj vissza, kérlek! 

Mondd el neki, kiáltsd neki, 

Hiányzik ő nékem!