Essran_Rothmor blogja

Messzire mennél, még is itt vagy velünk.
Mindig legbelül, ott-ott. Hol a megtermett
idő órája, számunkra a legnagyobb kincs.
S az életedben, mikor megérintettél minket, szellemed
és tested boldogsággal töltődött fel, mély s magas 
színekben pompázott, leírhatatlan virágoskertnek adott otthont. A benne
megfogant élet, újra s újra életre kelt. Mert ebben, a pillanatnyi lenyomat
idejében, míg szíved égett, majorjai, kutatták a szerteszóródott
magvak darabkáit, hogy újra egyesíthessed őket.
De a sors, közbeszólt, s szabadon engedett. 
Nagymama óvó kezei, rokonok potyogtató tekintetei.
S a megelevenedő, fáradhatatlanul lélegző múlt és jelen. Mely az emlékek,
közeli s távoli képeinek alkotásai, mindünk anyaga, most előtted tiszteleg.

Búgjad

Kicsi plakát, kevés portfólió

locsogó szájban, mihaszna ego,  

a tündi-bündi parkoló. 32 kocsiban

rejtekező kóstoló. S az! Az íz rámpa!

Édes savanyú, sósan maró tejföl.

Tiszta homály visszapillantó. Ködlámpán,

csüngő Tömpe orr, csutka alma, sötétet

megvilágító, csonkon pislákoló lángocska.

Hol? Hol? Hol?

Előtted, te marha!

Talicskánkkal toljuk magunk előtt a pillanatnyi

Miért túráztatjátok itt magatokat?

Nincs elég cimbid a cégnél!

Mert rengeteg botorkáló embert látok,

több tucat levéllel a tarsolyában.

 S mind, a bűvös igazolatlan órát 

keresi, bűnős szándékkal. Tétova

táplálkozást, tarcsi mokaszinban 

való, árnyék lépdelést. Hogy guruljon

tovább bennetek az élet, egy másik

vágányon. Mert a régi, unalmas és

hazug. Unott térképek csomópontjai.

Ezért keresitek, az egy kortynyi felest, 

érzelmi liftet, csókos spiclit. Fitness 

zombit, csimpánz barbit. Hátha, 

dáridóznak még a csillagok, hogy

újra kergetőzzék, vágyaitok spirális

tejútja. Miknek csillogó talapzata, enyves

szemű fekete lyuk, s csak húz-húz, mélyre

visz. Vissza oda, ahonnan eljönnél. 

Utolér...Utolér 


Nehéz idők jönnek, s nehéz időket élünk,

törődünk. Papírjaink megfakulnak, sárgásra

aszalódva várakoznak, míg az utolsó bajtárs

is elhagy. Ólomkatonák, ákombákomok csúsznak

le papíruszunkról vagy úsznak ki az öbölből, s fogainkban

az amalgán is buzgó vállalkozásba fog, kapcsolatokat épít. 

Mert hidakra, tornyokra specializálódik, s töpreng, 

a benne rejlő ideg, hogy hol tévedhetett, mit felejtett el,

 minek engedett.  S miért tart ott ahol most, és

érte utol a szájzár. A néma s üres tenger,

hullámok néküli, nyakak, szigetcsonkok 

romjain vezsteglő színtelen betűk s hangok. 

Utolér..........Mert................Utolér