Essran_Rothmor blogja
ÉletmódSétálva
akarom elütni az időt, a kanapén mosolyogni
és feltett lábbal bámulni a filmet, kitekintve
aprócska fejemből. Elfeledve, a világ gondját s baját,
megtalálni azokat a minőségi időréseket, mikor nem
leszek már egyedül, s nem várom el, hogy a tér s idő
ossza lapjait, beköszönjön. Hanem én húzok, s terítek.
Alkotok. Kipréselve minden egyes minutumnyi ötletet
magamból, örömforrásnyi ligetek eszenciáit, a társas
létért harcoló jelvényt megszerezve. Hogy éljek. S
ne lássam, lusta lelkek vergődéseit, az elmúló idő
fekete gyökereit, földbe szúródó, kallódó, élettelen lábak
cölöpeit. Ahogy az óráikat se, mikben egyre
fásultabban perlekednek mutatóik. Tétova korongocskák
, elemek sírjai nyögik, az értelmetlen rabszolgaságot,
a hasztalan, reményvesztett, vígaszágot.
Káprázatos
Káprázatos
a rengeteg kíváncsi női szempár,
keveset gyalogoltak mezítláb!
Eszükre hagyatkoznak, magolnak,
csekély értelmükre szorítkozva
lengetik formás lepedők idomait,
buja vágyaikra, harapva kacsint
a férfiúi bambaság, mert ökörként
húzzák az asszonyok szekereit,
és léha tüdővel kérődznek tovább,
slukkot fújva minden lépés után.
A lekonyuló nap szétcsúszó tojása
egyesek árnyait világítja meg a réten,
és lassan mozog bennük az ereszték
ökörnyállal keveredvén, maguk elé néznek
a lefejezett fejecskék, földet túrva bandukol
mind, mint alázatos ganajtúró rögöcskék.
Szem elől
Szánakozva tépelődöm, macskakő gombjain taposok,
s lesütött szemem homoknak csíkjait igazgatja helyükre,
míg elveszett jelenemben hálós életem rendszertelen,
mert folyton céltalan kereszteződésekbe keveredtem.
Úsztam az árral! Testem, mohón cselekvő, rezignált.
Elmém mégse jelezte legbelül, hogy ez mennyire fáj. És
az időtlen kor? A magánynak automatikus hasonmása!
Becstelen ikerláng. Hontalan porondmesternek babaháza.
Balansz
Balansz
Világ sarkantyúja, te ádáz ösztökélő bökő.
Mitévő legyek, hova sereglenek lelkem színfoltjai,
mikor minden egyes fogásodnál szúrsz egy félelem
pontnyit belém. S mert bizonytalan vagyok,
tériszonyom van, jobban érzem magamat
földi béklyóban.
És mennyi emberi képességet lophatok még?
Másolhatok, míg tündöklésre bírom kitárulkozó
napom. S folyton visszaállok középre, jó játékosom
bábjaként szemlélődve, duót-triót, kommunákat
böngészve, véges számú láthatatlan amplitúdót
érezve.
Társ nélkül
Milyen jegyekkel rendelkezel a döntés percében?
Mikor belülről rág a kétségbeesés vitorlájának
hangja, s hajódat rendre hallod zátonynak
kormányozva. Mert féktelen vágyadat, félelemből
táplálkozó iránytűd hajtja.
És hiába éledezne, friss levegőd szélcsend után.
Te csak barangolsz magadban, labirintusban
utazol tovább. S tested kiszáradt tanúként ül
az idő korlátján, magányosan, egyedül tép szét
a hurrikán.