Erzsi-Zsu blogja

Oly drága kicsi lányka,

mert ím hamar felnőttél,

szüleidnek virága,

tőlük hamar eljőttél.

A bájos szerelemnek,

megszületett gyümölcse,

máris együtt szeretnek,

nagyi vette őt ölbe.

Hopp és csak úgy eltüntél,

új szerelem élet cél,

más férfival repültél,

Te és a kis Csemetéd.

Más országban előzőt,

oly de könnyen feledtél,

gondokat ám legyőződ,

addig sokat éheztél.

Itt szerelem vége lett.

nagyra nött a kis pocak,

és új gyermek érkezett,

a napok viharosak.

Anyácskád oda repült,

amint tudott. - Ölelted.

Szeretetét megbecsüld!

- Egy kis idő beletelt;

-Újra repül az anya,

segítsége nagy öröm,

szívednek a balzsama,

szeretetét köszönöd!

Jó apa hiánya nagy,

Karácsony az legszebb lesz,

kicsi lány vágya oly nagy,

Apa, Anya vendég lesz!

Kártya lapot osztottam magamnak,

mert hazudtak tegnap is megkopott

fénytelen csillagok, mind múlatnak,

köztük csak egy mely fénylőn ragyogott.

Lelkem perzsel oly fakon, bíznom kell,

és mert a szívem szeretve zenél,

így hát, egyszerűen akarnom kell,

fénylő ezüst csillag  nekem mesél.

Hazug lapok és érző csillagok,

szívem parazsa lángra kap, s szítja

tűzem, mint a láng fel-fel pillantok,

lelkem melyben a szót szétszakítja...

Nagy hittel hiteti el velem, hogy

néki semmi sem drága, eme Hold!

Kis pataknál jártam,

elsétált mellettem,

vadóc ismeretlen,

nem más mint a vágyam.

Mert szívemben őrzöm,

féltő akaratom,

a múló tegnapom,

ahol elidőzöm.

Érezd csöndet, vagyok,

mint érző vallomás,

élet egy állomás,

amit én itt hagyok.

Kis patakot nézem,

amott, kiálló kő,

létet elzárókő,

s ott a büszkeségem.

Gyógyuló sebeim,

még oly sok tüskét rejt,

szomorúság érlelt...

fájó félelmeim!

Szívem hideg, s oly kemény,

nincs abban csöppnyi remény.

Ím párás a képzelet,

belefásult érzelem.

Nem bízom a szavadban,

érzésem változatlan.

Hűs szóvirág ül reám,

a párás ősz derekán.

Belebújtatott gombot,

hát nem okozott gondot.

Mert jéghideg a szívem,

nem oldja fel hírem!

De mert velem jön a fény és az árnyék,

így bennem van minden amire vágynék,

a föld fölött lebegek, mint az árnykép,

ahogyan feszült, tér és időt átlép.

A gondolataimmal szárnyalhatok,

és sötétben velem jól bánjatok,

de veled én mindig csak-csak szájalok,

ime a szám most is össze-visszahabog.

S kitisztult elmém, előbújt a Napfény,

hirtelen lenyűgöz az ördögi tény,

lehelj belém lelket Te jóságos lény.

Adj erőt te velem játszó gondolat,

szép szemed derűsen engem csalogat,

mert visszaadod nekem az álmokat!