Daneel blogja

A táj

Te nem hallod a levelek

sárgaleplű suttogását.

Én neszelek, és gyermekded

szívem bennük megnyugvást lát.

Elterülök az avaron,

sóhajtozik a sok levél.

Azt szeretném, azt akarom,

hogy egy napra velem legyél!

A patakban lennénk vízcsepp,

majd az égen lennénk fátyol.

Szép az élet, s tízszer is szebb,

ha szememre te vigyázol.

Óhaj lennék, s kimondanál;

könnycsepp lennék, s letörölnél.

Lágy kezedben egy rózsaszál

rőt szirmából dal csöpörkél.

Az élet hatalmas, és én törpe vagyok.

Már nem fáj az élet, csak komiszul sajog.

Bekenem egy perccel, az a perc élet lesz.

Én törpe vagyok csak, semmi sem védelmez.

Nincsen már lámpásom, hamu csak a csók.

Emlékét álmodják éjjel az altatók.

Az élet hatalmas, és felsebzi magát,

mikor mámorában önmagán szalad át.

Virág leszek

között ázó virág leszek.

Megtépáz majd az őszi szél,

rútabb leszek a többinél.

Hideg lesz a felhőtlen éj,

s te az égen csillag lennél.

Fehér fényed fakó fátyla

nem vetülne senki másra.

Csillagfény

Vajszínűt dörgött a tiszta égbolt,

és a víz tükrén habként remény folyt.

Pressert pityegett vállamon egy fürj,

rád vártam anyám, hogy végre megszülj.

A Duna halk volt, mélykék ölében

csitult egy csillag útjelzőképpen.

Betűt ragyogott, vágyat és választ,

csöpp kis csillag volt, s tudtam, eláraszt.

Némán rázkódtam, akár egy ladik,

így botorkáltam a kis csillagig.

Markomba vettem, de a földre folyt -

kezem kémlelve lestem a seholt.

Ekkor vajszínűt dörgött az égbolt,

megnyílt egy felhő, és csodaszép volt

kisdednek lenni egy új életben -

anyám mosolygott csillagként nekem.

Eksztázis

Nincsen reményke, nincs megváltáska.

Az élet szike, én meg válltáska,

és száz fecniként foszlok a földön.

Szellőkön szállva szurkál a közöny.

Lágyan lebegek, és megköszönöm

a gumiszobát a megnyugvásra.

Az élet játszik, elszámol százig.

Te köddé foszlasz, és én egy másik

gyógyszernek vallok örök szerelmet.

Repülnék végre, de itt nem lehet!

Halandó vagyok, hahotát nevet

Isten szájában egy ősgermán szikh.

Tollaim ráncok - tollat ragadok.

Csőröm szájában egy rím kavarog,

és én turhaként kiebrudalom.

Nyugalmas percek, nyugodt nyugalom...

Nézem a kezem, s gőggel uralom

remegéseit, amikor vacog.

Nem vagyok termék, nem érdekeltek!

Dicsbe zárt közöny az életemnek

halált kattogó percmutatója.

Nincs megváltáska, csak sör és jóga.

Terpeszben ülök, és kelekótya

mantrát üvöltök a néma csendnek.