Daneel blogja

Vide

Ma senki hisz, plakátokon
ténfereg pár üres mondat.
Reklámpénztől víg arcokat
sugároz az adótorony.

Betűk. Azok ott csak betűk.
Nem akarnak jobb világot.
A plakáton megsárgállott
a létközöny keltette nyűg.

Senki szaval semmi verset,
és gyönyörű, mert úgy üres,
hogy modern giccs fedi ügyes
közhellyel a közhelyeket.

Esik

Csipp-csepp, felhőt zokog a fátylas víztömeg;
csipp-csepp, a tócsa halk sóhajjá tapossa
az emberi szívet. Ma nem jött a posta,
nincs levél, nincs ihlet, csak múltam őrzöm meg.

Ami még megmaradt. Egy régész majd feltár,
de csak a csont lesz ott, egy élettelen bot,
díszlet a filmekhez; csakis a csont lesz ott,
és foszló ketrecem fel sem ismerem már.

Csipp-csepp, kisebb a világ, ha felismerik,
azért hordja azt a vallásos álarcot.
Meztelen a király!, és dühtől zaklatott
vonásait a porban szentnek nevezik.

Csipp-csepp, belefér az élet egy pohárba;
tengernek nevezik, tizenkét korty pedig.
Csipp-csepp, vigyázz, mert az életed megtelik,
és zamatát irigyen nézi egy árva.

Száz. Ezer. Az éhség nagy úr, és megtalál.
Jó napot kíván, halkan motyog valamit,
csipp-csepp, a szivárvány szeretve megvakít,
hogy ne láthasd az éhezést, ha jóllaktál.

Csipp-csepp,
csipp-csepp.

Orkán

A vihar elsodor, ketrecszín betonból
kalibrált tükörkép az ember-törmelék.
Életnek túl komor, halálnak disznóól
ez a kép; vigaszképp csak a hit tüze ég.

Csendes éj, orkánod letepert, lerántott
emberi talpamról; emberi magzat szól,
és tépi rabláncod. Embertestbe mártott
bűnlelkem agyagból váj reményt valahol.

Egy agyaggalambot, mű békegalambot,
amit te lelőhetsz, amit te megölhetsz,
s mit dühöd meghagyott, az jelként marad ott,
jel, mit le nem dönthetsz, jel, ami fennkölt lesz!

Mondd, vihar, merre mész? Az ember tettrekész,
űzheted ezerszer, nyomorban is ember.
A dühvel mire mész? Százezer emberkéz
építi újra fel, mit haragod elnyel.