Daneel blogja

Invokáció Poszeidónhoz, hogy sikeres legyen a versem

Órámat bámulom, és a pösze időn

keresztül csodálom fényed, Poszeidón.

Versem ferde torony, mint a pisai dóm,

segítsd megalkotni, drága Poszeidón!

Mikor nem dolgozom verses prózáimon,

csakis rád gondolok, tangás Poszeidón.

Toll van a kezemben, s közben persze iszom,

segíts hát rímelni Uram, Poszeidón!

A barna lány

Barna szemében lángok lobbantak,

de a tűzben nem parázslott harag.

Nem sírt a lelke, de könnyet füstölt,

mint mikor a bú bornyi derűt tölt.

Mihelyst mosolygott, angyalnak láttam -

lelke fodrait nem leltem másban.

Máskor néma volt, megfagyott a csend,

s a hideg belém aggodalmat csent.

Csak ember vagyok, s ő valami más:

múzsáva metszett, mennybéli mirázs.

Ragyog az égbolt, hisz ő a napfény,

minden vágy arzén, s mind felfaltam én.

A kicsi kavicson a tenger közepén

Szia! Szia! Szia!

Az Óperencia

visszhangzik most benned.

Egy kortynyi tengerben

üldögélsz mellettem;

holtsápadt a fejed.

Fehér, akár a hó.

Egy nyikorgó ajtó

előtt a téli táj.

Mi az? Mi az? Mi az?

Könnyedben nincs vigasz,

de záporként szitál.

Innen oda, onnan ide

Ide is lehet jönni,

oda is lehet menni.

Ezerötszáz forintból

egy lélegzetet venni.

Itt éppen felhős az ég,

ott talán izzik a nap.

Itt megrugdos az élet,

ott meg az arcodra csap.

Ha onnan idejönnél,

ketten ülnénk egyedül.

Magányba mártott szívem

hozzád bújna fekhelyül.

Fess!

Nem vagy az első, sem az utolsó.

Tudom, milyen vagy, láttalak százszor.

Gyógyszertől lebegsz, giccstől fuldokló

téveszméidet marja a mámor.

"Erős és bátor!" - eltalált Amor,

de csak eszköz vagy, kikapcsol néha.

Kint száraz a táj, bent könnyed zápor:

elázik sorsod rút maradéka.

Hajtogass hajót újságpapírból,

legyél kapitány, kormányozz végre!

A rádióból Zámbó Jimmy szól,

szerelmet süvölt a messzeségbe.

Hajtogass, te lány! Ne nézd üresen,

áldozatként a koszos csempéket!

Elhalkul Jimmy, s a percnyi csendben

csörgő rabláncod csupán csendélet.

Megfested magad, ecset lesz a tett,

mi ezer színné robban a mostban.

Portrévá szépülsz, újjászületett

mosolyod titkon szívembe loptam.

Tiéd

Szívem egy vagyon,

kezedben hagyom.

Öt forintot ér.

Egy koldus adta.

Kín volt az arca,

és csípte a dér.

Ma már fent pihen,

s ha sír az Isten,

ő hull záporként.

Szívem bronzból van.

Széppé csiszoltam,

hogy szórja a fényt.

Most már a tied.

Bárhova viszed,

én ott dobogok.

Csak nézz néha rá!

Tedd szíved alá,

mikor mosolyog!

Egy patak partján

pihensz meg talán.

Szívemből híd lesz.

Apró hidacska.

Ha sétálsz rajta,

rajtam segítesz.

A te szíved kincs.

Aranyló hajtincs

ránduló húrja.

Megkaptad szívem.

Nekem már nincsen

szükségem újra.