Daneel blogja

Hajnal

Szemedben senki

integet nekem.

Embernek lenni

nem így terveztem.

Gyakran elvesztem.

Szemedben egy kéz

felfelé mutat.

Csak a józan ész

keres kiutat.

A téboly mulat.

Szemedben egy szem

szemernyit se fél.

Szeme szenvtelen

izzó szenvedély.

Titkon benned él.

Báli ruhában

vagy hajléktalan.

Te vagy a társam,

te vagy a dallam

az összes dalban.

Te vagy a hitem

másik oldala.

Egy komisz isten

hamiskás dala.

Hallom éjszaka:

Felcsendül a csend,

elhangzik a hang.

Megrendül a rend,

kondul egy harang,

dalol egy bitang.

Borról énekel,

vörös mámorról.

Egy sötét kehely

mögül Ámor szól,

meglő háromszor.

Kondul egy harang.

Az élet

Egy lapom maradt,

el fogok fogyni.

Kukába ragadt,

bűzölgő zokni

az élet.

Reggel felveszem,

este kidobom.

Dühödt tengeren

egy rozsdás horgony

az élet.

A hullámokban

az én dühöm dúl.

Az isten szótlan,

néma kürtöt fúj

az élet.

Szilánkok vagyunk,

összesöpörnek.

Didergő karunk

bőrén köpönyeg

az élet.

Hideg van, fázom,

megéget a jég.

De karod átfon,

ettől csodaszép

az élet.

Álom

Álom és ébrenlét között

egy manó belém költözött.

A tüdőm lett a nappali,

füsttől szürkék a falai,

és köhögnek a bútorok.

Azt képzeltem, hogy a manó

hóna alatt szól egy magnó.

Nem tudom, hogy szívem zen-e,

ha nem harsog modern zene:

Zámbó Jimmys neo-poprock.

DJ diszkófrizurával,

a fiú fizet, a lány nyal:

ilyen a siófoki est.

Összeolvad két dagi test,

a rádió pedig dúdol.

Hangok a hullámok felett,

szélként szolmizált szeretet,

és egy csendes vízihulla.

Esik az eső, és hull a

gyász hava a léten túlról.

Ma ébrenlétet álmodtam,

egy sipoly voltam másokban,

de kioperált a doki.

Egy kék szatyorban dobott ki

a hangok szemétdombjára.

Ott szolmizáltam el szívem.

Magamnak közben elhittem,

hogy a hangjaim igazak.

Hogy szavaimban nincs harag,

és sorsom mások hibája.

Hideg

Legbelül

megrendül

a szív.

Egyedül

menekül,

de vív.

Kardot ránt,

száz orkánt

tördel.

Alkonytájt

egy holt lányt

ölel.

A szeme gyémánt,

az ajka bársony.

Megnyugvás gyanánt

ringatja álom.

A szeme csillog,

az ajka árnyék.

Szíve egy billog,

mi kihűlt már rég.

Emberi szobor,

összetört kellék...

Sorsod elsodor.

Ép voltál nemrég.

Emberi nyomor,

isteni játék.

Csattan az ostor.

Élni ajándék.

Szívemmel sejtem,

hogy szíved figyel.

Könnyező szemem

nyugalmat színlel.

Falu végén

Falu végén van egy sínpár,

odamentél, mikor sírtál.

Falu végén van egy faház,

falai közt titkos a nász.

Falu végén van egy szobor,

ránk mosolygott egyszer-sokszor.

Falu végén van a határ,

egyszer, régen elszaladtál.

Az erdőbe.

Csak előre

néztél: árok!

Ha rád nézek,

már nem vérzek:

sebhelyt látok.

Az árkon túl van egy tisztás,

fel kell állnod, nem segít más.

Az árkon túl van egy patak,

elmesélted, hallgattalak.

A patakban volt egy csónak,

benne száraz gallyak voltak.

A gallyakon csöpp láng táncolt,

felismerted benne Ámort.

Apró nyila

egy nyámnyila

szívhez láncolt.

Hullott a hó,

a völgyben Bó-

bita táncolt.

A telen túl volt egy tavasz:

a szívednek egy sebtapasz.

A tavaszban volt egy mosoly,

a szíved már nem volt fogoly.

A mosolyban remény lakott.

Talpra állít, hogyha hagyod.

A reményben napfény pihent,

láttad benne az Úristent.

Egy portré volt.

Almalé folyt

az állára.

Szakadt volt már,

egy proletár

ingósága.

Te láttad.

Elástad

magadban.

Én végül

fény nélkül

maradtam.

Pokol a mennyekben,

mennyek a pokolban.

Egy falu előttem,

dohányom a porban.

Elfújja a szél.

Egy viskó integet,

egy viskó hívogat.

Sóhajként bent reked

torkomban egy mondat.

Messze fújt a szél.

Ismerni ismerem,

emlékszem mindenre.

Utamon kincs nekem

szülői intelme.

Álmomban beszél.

Kinyílik az ajtó,

kinyílik a szívem.

Múlt lettem, halandó

sorsomat elhiszem.

A múlt bennem él.

Falu végén van egy sínpár,

rossz bort ittál, verset írtál.

Falu végén, világ végén,

megittad a lelki békém.

Két egész egy fél.