Daneel blogja
VersA táj
A táj
Te nem hallod a levelek
sárgaleplű suttogását.
Én neszelek, és gyermekded
szívem bennük megnyugvást lát.
Elterülök az avaron,
sóhajtozik a sok levél.
Azt szeretném, azt akarom,
hogy egy napra velem legyél!
A patakban lennénk vízcsepp,
majd az égen lennénk fátyol.
Szép az élet, s tízszer is szebb,
ha szememre te vigyázol.
Óhaj lennék, s kimondanál;
könnycsepp lennék, s letörölnél.
Lágy kezedben egy rózsaszál
rőt szirmából dal csöpörkél.
Esti kocsma
Az élet hatalmas, és én törpe vagyok.
Már nem fáj az élet, csak komiszul sajog.
Bekenem egy perccel, az a perc élet lesz.
Én törpe vagyok csak, semmi sem védelmez.
Nincsen már lámpásom, hamu csak a csók.
Emlékét álmodják éjjel az altatók.
Az élet hatalmas, és felsebzi magát,
mikor mámorában önmagán szalad át.
Virág leszek
Virág leszek
között ázó virág leszek.
Megtépáz majd az őszi szél,
rútabb leszek a többinél.
Hideg lesz a felhőtlen éj,
s te az égen csillag lennél.
Fehér fényed fakó fátyla
nem vetülne senki másra.
A barna lány
Invokáció Poszeidónhoz, hogy sikeres legyen a versem
Órámat bámulom, és a pösze időn
keresztül csodálom fényed, Poszeidón.
Versem ferde torony, mint a pisai dóm,
segítsd megalkotni, drága Poszeidón!
Mikor nem dolgozom verses prózáimon,
csakis rád gondolok, tangás Poszeidón.
Toll van a kezemben, s közben persze iszom,
segíts hát rímelni Uram, Poszeidón!
A barna lány
Barna szemében lángok lobbantak,
de a tűzben nem parázslott harag.
Nem sírt a lelke, de könnyet füstölt,
mint mikor a bú bornyi derűt tölt.
Mihelyst mosolygott, angyalnak láttam -
lelke fodrait nem leltem másban.
Máskor néma volt, megfagyott a csend,
s a hideg belém aggodalmat csent.
Csak ember vagyok, s ő valami más:
múzsáva metszett, mennybéli mirázs.
Ragyog az égbolt, hisz ő a napfény,
minden vágy arzén, s mind felfaltam én.
Remegős
Hideg a sikátor
- il fait froid, il fait froid -
egy kesztyűnyi mámor
ujjong a kezemen;
- pas de souci, pas de souci -
kabátra vetkezem,
és fonok egy sálat:
- il fait froid, il fait froid -
fajunk fázós állat.