Daneel blogja

Tincsként fehér a hó, megöregszik a táj,

a fűszál íriszén hályog csak az avar.

Amott hamuvá ég egy fává lett harkály,

imitt a tollából font zakó betakar.

Csőréből serleg lett, s megnyerni sereglett

ide messzi földről pár itt élő majom.

Az egyik ember lett, dühéből sereg lett,

s ezer torok ujjong, ha a csőrt átadom.

De nem érdemlik meg! A serleg egy jelkép,

s a madár csalfa csőre tőrbe csalva rút.

Szép a sereg dala, vadul, ezerszer szép,

de nem díjazhatom csőrrel a háborút.

A kő, ami repülés után nevet

Fogj meg egy követ! Dobjad messzire!

Szárnyalt egy percet. Szárnyát elhitte.

Angyalként leste a porzó utat.

Figyeld! A földön. Még mindig mulat.

Kinevet minket. Nevet Istenen.

Úgy lennék egy kő! Nevem sincs nekem,

csak egy szó vagyok, jel egy füzetben.

Emberből vagyok, nevem nincs nekem.

Billogom van csak, az határoz meg.

Táncol a szélben egy biankó csekk.

Utánanyúlok. Megírom magam,

majd azt széttépve leszek sorstalan.

Volt egy kanárim, kalitkában élt.

Csivitelt nekem néhány falatért.

Én nem akarok kanári lenni!

Túl rövid a sors. Egy leheletnyi.

Vagy egy sóhajnyi. Kifér a számon.

Megnyalogatom, kicsit megrágom.

Megemészteni viszont nem tudom.

Zacskóba rejtem egy poros úton.

Mellette... Hallgasd! Egy kő nevetgél.

Bölcsebben nevet minden embernél.

Ragadj meg gyorsan! Dobj el messzire!

Csak ne pottyanjak végül senkire!

Megváltáska

meg válltáska.

Belepakolnék a megváltásba.

Milyen málha?

A semmi cipel csak az utamon,

s az unalom.

Panaszt őriz vízként a kulacsom.

Lecsukhatom.

Bokámat feltöri a mokaszin.

Túl sok a kín.

Bokaszín árny a felhők fodrain,

s egy ócska rím.

Ha táncolok, gyakran orra esem.

Olyan nekem...

Olyan nekem az élet, mint egy szem

megváltáska.

Finom falat

Szép. A nap sárgálló

sugara simogat.

Lenézek. Pókháló

fedi a szirmokat.

A pók engem figyel,

és rágója csattan.

Éhes, hisz enni kell.

Felajánlom magam.

Egyik öreg a másiknak

most ágyad fújja a szél.

Rossz a tévéd: szaggatott

hangon hazudik, ha fél.

A széked szét fog esni,

tűzifa lesz télire.

A szag alapján nyestnyi

macskád szarik épp ide.

Elhagytad magad, látom.

Hinned kell egy mesében!

Hidd, hogy a göncöd vászon,

s bűzlő szobád az Éden!

Dalol az órád. Kakukk!

Kirepül a kismadár.

Késő van már, Habakuk

zsidó álmot inhalál.

Sosem tudtál meghalni.

Sorsokba bújtál, tudom.

Mindig egy pirkadatnyi

reményt hablatyolsz. Unom.

Képmás vagyok, volt-nincs lét,

messze dob majd haragod.

Szíved égni fog, s ismét

betöröd az ablakot.