Daneel blogja

Hosszú az alagút, sötét az alagút,

sápadó szemgödröd könnyektől bánatfútt.

Átkot suttog a szél, ling-leng néhány levél,

megtaposom őket, s könnyem rajtuk henyél.

Hideg van, megfázol. Meleg van, megsülsz majd.

Vadócnak születtünk, mégsem kerestünk bajt.

A kezed elsápad. A kezed megfárad.

Az élet egy vulkán, te pedig megmásztad.

Azért vagy most gyenge, mert az élet egy kurva;

farkamon egy ribanc, a térdére hullva.

Azért vagy most gyenge, mert nincsen igazság.

Halandzsázik a sors, de könyvét kiadták.

befejezetlen

Méreg

Színekben fürdő nagyváros,

vörösen nyög a napszámos.

Vérzik az alkony,

piros színt alszom.

Sárgán gyilkol a nikotin,

ma migrénem van, mikor mim.

Semmim sincs olykor,

csak az olcsó bor.

Zöld az útként nyögő aszfalt,

jármű voltam, itt marasztalt.

Nagy franc ez az út,

nem hagy szemtanút.

Neked pedig kurva mindegy.

Elhullanak. "Már megint egy!..."

Mintha zavarna.

Hebegsz hadarva.

Azt hazudják rólad: szép vagy.

Hogy csak szorgalom kell. És agy.

Hogy mindent lehet.

Élni élvezet.

Ennek a kölyöknek szar volt.

Üres a szeme, túlhajszolt.

Csak egy bánat-lány.

Ez a Kánaán?

"Nincsen lábam, de az Isten..."

Lusta volt, hogy megsegítsen.

Van egy bölcs mantra:

"Te le vagy szarva".

Hideg van, havat remegek.

Fényt keresnek az emberek.

Kajtat tömérdek.

De mind sötétek.

Kutat a kutya, a csillag,

a nagyváros, a kicsi lak.

De nincs fény. Már holt.

Talán sosem volt.

Hiány

Annyi baj legyen!

Annyi baj legyen!

Annyi baj legyen!

Egy sors van velem.

Kihűlt, csak tetem.

Magamba rejtem.

Egy sors van bennem.

Nem adom neked!

Már engem szeret.

A nyűg eltemet -

így ír verseket.

Annyi baj legyen!

Játsszunk hangszeren!

Húrom pengetem:

húsból szerelem.

Neked ott van más.

Élni akarás,

tenni akarás,

lenni akarás.

Megcsíp a darázs.

Lelkem mismásol.

Nekem nincs másom.

Nekem nincs mesém,

ezt mesélem én.

Nem adom neked!

Legyen rossz kedved!

Kint, a pad mellett

nézem a melled.

Kint szép az idő.

Fá-sző-lá-ti-dő.

A kacsák tollán

ragyogsz; gondolsz rám,

s én rád gondolok.

Úton

Lerágtam a körmöm.

A körmöm lerágott.

Bájtokban letöltöm

a mámort. A lángot.

Ámort és a nyilát.

Nyámnyilán nyávogok.

Hamvamra tűzifát

raknak a vándorok.

Füst leszek. Füstjelek

táncába búj a szó.

Lesnek majd nyűtt szemek,

s megért egy bús anyó.

Ráncosan bólogat.

Bólogat a ránc is.

Okká nőtt okozat,

romok közt egy jáspis,

ilyen az út.

Hajnal

Porszemként is halhatatlan.

Ez egy álom. Kialvatlan

szemem éber. Pirkadat van.

Csörgő órák, halkan csörgők.

Ébresztgettek, én ücsörgök.

Megszülettem. Metszett köldök

fedi zsírom. Verset költök.

Kék a tintám, kéket firkál.

Falloszt rajzol, majd vaginál.

Üres minden. Szürkeszín táj

néma dala. A semmi fáj.

A semmi fúj, remeg az ág.

Földre hullnak kint a szarkák.

Kincsek lesznek. Torz kabalák

a szívünkben. Torz balladák.

Torzak a fák.