Daneel blogja

Még korán van, ne ébressz fel!

A napsugár sem térdepel

az ablakom mocska előtt.

Megtisztítom, veszek kendőt.

Tiszta lesz majd, mint a remény.

Zsebemben a lottószelvény

egy jobb sorsot füllent nekem.

Reményt vettem, bűnbe estem.

Korán van még, kávét iszom.

A kesernyés életiszony

jól illik a cigi mellé.

Az anyatej csupán mell-lé.

Kéne mellém egy másik én!

Figyelném a cigicsikkén

a füst búsan bágyadt táncát.

Nézne engem, s tudnám, átlát.

Én csak egy te lennék neki,

de a mások szemében mi

ővé válnánk, s mi lennénk én.

Két puha toll egy cinegén.

Messze szállnánk.

Vörös illata van a rózsának:

szaglom a hideg szirmait éjjel.

Kisvödör vagyok, és homokvárak

közé hajított lelkem itt ég el.

Beinhalálom a vörös rózsát,

táncra perdülök az illatával.

A csend hangtalan hangon oson át,

így születik meg egy szomorkás dal.

Annyira fázom!, hideg a sötét -

hiába szítod tűzzé a szirmod.

Jéggé olvadó szívemből föléd

glóriát fontam, s az megvakított.

Táncol a nádas, bökdösi a szél,

durmol még árnyas zugában a tél.

Esőcsepp esik, kacsákat mosdat,

s ők sután lesik a bágyadt holdat.

Felhők az égen, sorsok a parton,

szívem tünékeny fénye az alkony.

Szürke az ég bár, de tarka a gally,

százszínű képtár az őszi talaj.

A percek rohannak, utánuk loholok.
Élni akarok még!, kint szürkén mocorog
egy seregnyi jármű a nyögő aszfalton.
Óbégat az úttest, én pedig hallgatom.

Repülnek az évek, ráncos lesz a diák.
A nagyi sírkövén megkopnak az imák.
Csak egy kő a fűben, Isten tudja, kié,
az oszló anyagból kirepül a psziché.

Jönnek majd ifjabbak, palánták, kis magok.
Elsorvadnak egy nap. Példának itt vagyok.
Egy nap a csillogás kiveszik a szemből.
A szépbe vetett hit kártyavárként eldől.

A szél éppen süvít, veri az ablakot.
A meleg ölelés régen elaltatott.
Süvít a szél. Csendet! Nem álmodhatok már!
Irigyen lesem azt, ki álomtangót jár.

Hajnal van, vaksötét. Öngyújtót ragadok,
s felgyújtom a holdat. Parázsló cafatok
hullanak lefelé. Hullócsillag vagyok.
Dühömtől parázsló szavaim szabadok.

Nyújtsd ki a kezedet! Hadd hulljak le neked!
Meggyújtok szívedben egy csöpp szeretetet.
Sosem volt értelme annak, hogy itt vagyunk.
Ne csüggedj! Ez így jó. Így leszünk önmagunk.

Elvetettük a kockát,

learattuk a babért.

Nem vagy itt, nem karolsz át,

s kínzó magány karma sért.

Kopog a könny: kopp-kopp-kopp.

Kopog a szív is, ha fél.

Mint amikor csókot lop

két test tüzében az éj.