Bianca blogja

Galamb, galamb, oly hófehér,
kedves arcát rád fordítja,
apró szemét hunyorgatja,
hercegnő ő és utána
udvarolva jár a párja
barnás-fehér galamb úrfi,
én azonban észrevettem,
  titokban egy szajkót lestem,
díszpompás öltözetű hím,
tetszett neki a kis gerle
kecsessége, kényessége,
rajongása mind hiába,
mindig vele volt a párja,
szajkó uram így cselt vetett,
szerenádot adott este,
galambhangon, szerelmesen
énekelve kicsalta  a
madárkát, de a légyott nem
jött létre, Don Giovannink
nagy pechére előugrott
lesből párja meg annak egy  
cimborája és elverték
a csalfát, világnak snájdig
sunyi álzenebohócát…

   csalogány éneke
halkan szól már,
mivel a kedves
régen messzejár,
elment a kedves
üres a ház 
szerelmem karjában
nem szunnyadok,
nem szunnyadok, 
soha már...

Elmeséljem ajkad íve milyen mesét mond nekem,
elmeséljem tekinteted miért gyújt szerelmesen,
kezed érintése alatt testem lágyan ellazul,
remegő vágyunk varázslatában bíborba borul…

szerelmes dalom diadalének
hangosan zeng, hisz ölellek téged
az álom gyors, ha veled alszom el,
az ébredés vidám, míg mellettem
leszel...